// 2025. április 18., péntek // Andrea, Ilma

Kelemen a kormány „magyar műsorok bővítésé”-re vonatkozó ígéretét magyarázza

// HIRDETÉS

Kelemen Hunor magyaráz. Nem kell a tévé, kell a rádió.

Az RMDSZ nem magyar nyelvű közszolgálati tévécsatornát akar, hanem – esetleg – egy külön frekvenciát a Kolozsvári Rádió számára, mely átvenné a mostani magyar nyelvű műsorokat és egész nap sugározna. Kelemen Hunor kormányfő-helyettes így értelmezi azt az ígéretet, ami az állami költségvetésből finanszírozott magyar nyelvű adások bővítésére vonatkozóan szerepel a 3. Ponta-kormány programjában és amiért az holnap (kedden – a szerk.) fog kötelezettséget vállalni. Az RMDSZ vezetője szerint ez az ígéret már 2005 óta létezik, és azt egyaránt vállalta Tăriceanu, Boc, Ungureanu és Ponta is, a második USL-kormány idején.

Kelemen Hunor kormányfő-helyettes azt magyarázta a Gândulnak, hogy a kormány „költségvetésből finanszírozott magyar nyelvű műsorok bővítésé”-vel kapcsolatos ígérete nem egy ilyen jellegű TVR-csatorna létrehozását jelenti, hanem legfeljebb a különleges, magyar nyelven sugárzó frekvenciával rendelkező Marosvásárhelyi Rádiónál már létező modell Kolozsvári Rádió általi átvételét.
A Radio România marosvásárhelyi állomása jelenleg két frekvencián sugároz: az egyik kizárólag román nyelvű, a másik naponta 16 órán keresztül három kisebbségi nyelven – magyar, német és romani – sugároz.

A költségvetésből finanszírozott, kisebbségi nyelveken készült műsorokkal kapcsolatos ígéret a Ponta-kormány programjának „Kisebbségek” fejezetében szerepel, mely programért holnap vállal felelősséget a Parlamentben. Pontosabban mondva, a kormány a 2014–2016-os időszakban „anyanyelvű rádió- és tévéműsorokat kíván biztosítani minden nemzeti kisebbségnek, különösen a magyar közösségnek, hogy ezáltal megvalósítható legyen az anyanyelvű kulturális és kommunikációs igények országos szintű kielégítése”. „Ennek érdekében kibővítik a költségvetésből finanszírozott közszolgálati rádió- és tévéstúdiók műsorait, hogy ezek egész nap sugározzanak magyar nyelven”, áll az idézett dokumentumban.

„Maros megyében valamivel több mint egy, vagy akár két éve is, biztosított az egész napos magyar, német és romani nyelvű sugárzás. Többet már nem is lehetne, mert ez azt jelentené, hogy a nap 28 órás, nem 24. Kolozsváron lehetőség van a marosvásárhelyi példa követésére, ami óriási előny lenne a román hallgató számára: a műsort nem fogják magyar, német nyelvű adásokkal megszakítani és ugyanez lesz a magyar nyelvű hallgató számára is”, állítja Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint, ez egy régi ígéret, amelyet 2005 óta minden kormány vállalt és a jelenlegi programba csak ezt vették át. „Ez szerepelt a kormányprogramban Emil Boc időszakában, Ungureanu időszakában, a 2. Ponta-időszakban is – az 1. Ponta-időszakban nem –, és szerepel most is. Nem újdonság. Nem kell feltalálnunk az ásványvizet, miután már mindenki ásványvizet iszik. Az internet korszakában, a digitális korszakban, amikor annyi frekvenciát hozhatsz létre, ahányat akarsz, nem tudom, miért lenne ez baj az elemzők és a kommentátorok számára. Ez egy 2005-ös történet. Marosvásárhelyen már megvalósult”, mondja Kelemen.

A kormányfő-helyettes szerint, a programban szereplő ígéret nem egy különleges, az RMDSZ által a magyar közösség számára követelt tévécsatorna lenne. „A televízió más kérdés. Ott is össze lehetne rakni az összes magyar nyelvű adást és valószínűleg ott is összejön naponta 16, 18 óra. Csakhogy szét vannak szórva”, mondja elégedetten az RMDSZ vezetője.

A közszolgálati adó magyar nyelvű műsorait, országos szinten, jelenleg hetente háromszor sugározzák a TVR-n (hétfő, kedd és csütörtök délután), hetente kétszer a TVR2-n (csütörtökön és pénteken 14.30-tól estig, hétfőtől péntekig a Toţi împreună program keretében, a TVR Marosvásárhely, TVR Temesvár, TVR Kolozsvár és TVR Bukarest területi stúdióinak gyártásában a TVR3-n, a minden romániai kisebbségnek szentelt 80 perces műsorokban).

A TVR Marosvásárhely, az országos műsoron kívül, naponta regionális szinten is sugároz.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Önök miért lógnak még a Facebookon?

Fall Sándor

Ezt az eszmefuttatást is kiteszem a Facebookra, Önök meg beszólnak nekem kommentben. Tehát minden a helyén.

A bátorságnak természetesnek kellene maradnia – a kolozsvári magyarverés margójára

Sánta Miriám

„A kisebbségre irányuló támadások mindig is jelen voltak, hol takaréklángon, hol nyílt tűzzel.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

Az idei tavasz egyáltalán nem olyan, mint amit a mesterséges intelligencia ajánl (FOTÓK)

Szántai János

A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az USR beállt Nicușor Dan mögé, aztán a BEC kirúgta onnan…
Főtér

Az USR beállt Nicușor Dan mögé, aztán a BEC kirúgta onnan…

… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában
Krónika

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

A román állam szemében akkor is szegény vagy, ha megörökölted a családi házad – szombati hírmix
Főtér

A román állam szemében akkor is szegény vagy, ha megörökölted a családi házad – szombati hírmix

Victor Ponta George Simionnal is együttműködne esetleges elnöksége alatt. Egy ötéves kislányt erőszakoltak meg Aradon.

Szörnyű tragédia nagypéntekre virradóan: bennégett egy utas a kamionnal ütköző személyautóban
Székelyhon

Szörnyű tragédia nagypéntekre virradóan: bennégett egy utas a kamionnal ütköző személyautóban

Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóan történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int
Krónika

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int

Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.

Több mint 40 millió eurós beruházás indult Székelyudvarhelyen
Székelyhon

Több mint 40 millió eurós beruházás indult Székelyudvarhelyen

A Laszlo-Constr Kft. megkezdte a Riverside Retail Park kereskedelmi központ kivitelezését Székelyudvarhely legdinamikusabban fejlődő övezetében.

// még több főtér.ro