Johannománia?

Egy ideje johannománia kerítette hatalmába a sajtót és a közösségi hálózatokat. Természetesen nem az a gond, hogy a választók különféle módokon kifejezik elégedettségüket a Facebookon. És az új elnökről elnevezett új süteményekkel és új pizzafajtákkal sincs baj. Itt nem a marketingről van szó.

Ha van valami gond – márpedig van –, akkor az

a médiában dolgozó profik dicshimnuszaival

kapcsolatos. És nagyon érdekes tapasztalat látni, miként egyesülnek a johannománia zászlója alatt azok, akik a „dajcsot” gyermekkereskedőnek írták le, azokkal, akik azzal vádolták, hogy „Grivcós kormányfő”.

Nemcsak arról van szó, hogy most a hullám tarajára kapaszkodva akarnak képzelt győztesekként szelfiket készíteni. Ráadásul olyan nehéz feladatokat szabnak ki az elnökre, és olyan magas standardokat írnak elő számára, hogy ezzel nemcsak a – különben korlátozott – elnöki hatásköröket lépik túl. De bármely vezető emberi képességeit is túlléphetik, még akkor is, ha német származású.

Az új elnök, még mielőtt elkezdené a mandátumát, olyan piedesztálon találja magát, akaratán kívül, mely

amennyire magas, annyira rozoga is.

És könnyen el tudjuk képzelni, hogy amennyiben a tákolmány összeomlik, éppen a mai dalnokok húzzák majd el elsőkként a csíkot. Ők, akik túl nagy elvárásokat ültettek el a köztudatban, ahhoz képest, amit Románia elnöke tényleg megtehet.

Nem, Románia elnöke nem emelhet béreket és nyugdíjakat, nem csökkenthet adókat és járulékokat. Még az egykulcsos adó megőrzését sem szavatolhatja. Nem dönthet arról, ki ellen indítsanak vizsgálatot, vagy kit zárjanak be. És a korrupcióval szerzett vagyonokat sem kobozhatja el. Nem tisztességes olyan elvárásokat táplálni az emberekben, melyeket – a jelenlegi alkotmány szerint – egyetlen elnök sem képes teljesíteni.

Mindezek – és a már Klaus Johannisszal szembeni további elvárások – egyszerűen az állam más intézményeire tartoznak, az elnök hatalmának pedig korlátai vannak. Egy törvény kihirdetését egyetlen egyszer utasíthatja el, ha pedig a Parlament ugyanabban a formában újra megszavazza, akkor kötelessége kihirdetni, még ha nem is tetszik neki.

Az elnök nem avatkozhat be az igazságszolgáltatás dolgaiba. Kijelölhet egy személyt, aki megpróbálkozhat egy parlamenti többség létrehozásával és egy kormány megalakításával, de csak akkor, amikor betöltetlen a miniszterelnöki tisztség. Különben együtt kell dolgoznia a hivatalban lévő kormánnyal. A kormány a Parlamentben bukik meg, vagy választásokon váltják le.

Sokan azt kérdezik, „mit fog tenni Johannis”, de előbb talán arról kellene beszélnünk, hogy

mit NE tegyen.

Például ne fordítson egymás ellen intézményeket, társadalmi kategóriákat, ne vegye át a nyomozószervek helyét, ne tervezgesse elnöki párt létrehozását.

De a külpolitikában vagy az európai ügyekben meglévő valódi hatáskörein túlmenően – melyekről érdemes lenne külön vitát tartani – az elnök legalább egy rendkívül fontos dolgot megtehet, mind az alkotmányos hatásköreit, mind (vagy főleg) azt a legitimitást felhasználva, melynek örvend.

Az elnök döntő módon hozzájárulhat

Románia törzsi jellegének megszüntetéséhez,

segíthet a társadalmunkon belüli falak ledöntésében, mely elválasztja az „egyeseket” a „többiektől”, a „mieinket” az „övéiktől”. A „kövéreket” a „soványaktól”. A „közszférásokat” a „magánszférásoktól”. Az „alkalmazottakat” a „nyugdíjasoktól”. A „városiakat” a „falusiaktól”. Az „erdélyieket” a „regátiaktól”. És így tovább.

Végső soron, Románia egyaránt országa a Johannisra szavazó hatmilliónak és a Pontára voksoló ötmilliónak. Ez közhelynek tűnik. De nem az, tekintettel arra, hogy a választás mintha egy törzs egy másik felett aratott győzelmét szentesítette volna. A legyőzött törzs pedig nem tehet egyebet, meg kell magát adnia és nyekkenés nélkül tűrnie kell, mert a jók győztek, a rosszak pedig legyőzettek.

Az „egyesítő elnök” az urnáknál kudarcot vallott, és nem azért, mert a szlogen nem volt helyes, hanem mert a legtöbb választó nem bízott abban, hogy az illető jelölt teljesíti majd az ígéretét. Most a megválasztottra hárul ennek megvalósítása.

Nehéz feladat, de éppen az elnököt dicsőítő kampány tette még nehezebbé. Mely kampány mögött könnyen észrevehetjük a nap hősének kisajátítási kísérletét egyik vagy másik törzs javára. Ami, valójában, csapda.