// 2025. október 21., kedd // Orsolya

Jó hír Romániának. Meg egy rossz

// HIRDETÉS

Igen, hát jó, hogy Amerika kiterjeszti védő szárnyait a mioritikus haza fölött. Na de mi van, ha változik a helyzet? Szétesik a haza.

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a Marginalia oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Románia számára jó hír, hogy a fekete-tengeri fejlemények (különösen a törökországiak) olyan helyzetbe hozzák, hogy a NATO- és nyugati védelem átszervezésének középpontjába helyezik a térségben. Ezáltal

az Amerikával szembeni biztonsági függést több mint kielégítő módon sikerül hasznosítani,

tekintettel arra, hogy az alternatívák olyanok, amilyenek.

A rossz hír viszont nagyon aggasztó. Mára már mind megismerkedtünk azokkal az új mentalitásokkal és ideológiai áramlatokkal, melyek kezdenek eluralkodni az új nyugati és nem-nyugati nemzedékeken. Nemrég megkaptuk a jelenségre jellemző patológia globális képét. Ettől a héttől kezdődően már senki sem hozhatja fel mentségként, hogy nem tudja, mi a szintje és iránya ennek a gondolkodásnak és hozzáállásnak a közéletben.

Naiv az elképzelés, hogy az ilyenfajta mentalitással rendelkező nemzedékeknek lenne bármilyen elképzelése, érdeke vagy empátiája azon  globális geobiztonsági elkötelezettségek iránt, mint amilyennel a jelenlegi AEÁ rendelkezik Romániával és a Fekete-tenger térségével szemben.

Naivitás azt hinni, hogy el tudná valaki mesélni az ilyenfajta mémeket és ideológiákat követőknek,

miért kellene az AEÁ-nak megvédeni egy népet és egy országot valahol, Európa egyik bizonytalan térségében,

méghozzá olyan veszélyekkel szemben, melyeket ők nemcsak nem fognak fel, de nem is szerepelnek a globális fenyegetéseket tartalmazó saját listájukon (náluk minden globális, a cselekvésen kívül, amelynek – nyilvánvalóan – lokálisnak kell lennie).

Gondoljuk csak végig, mi fog történni, amikor az amerikai szavazók eléggé nagy tömbje kezd majd másképpen gondolkodni. Amikor az intézmények kulcspozícióiban megjelennek az új emberek, akik globálisan gondolkodnak és lokálisan cselekednek, az ideológiai autizmus és az irrealizmus legmagasabb szintjein. Amikor ezeknek az embereknek kell majd dönteniük a források elosztásáról. Vagy, isten őrizz, nekik kell majd eldönteniük, hogy harcoljanak-e az 5. cikkely alapján egy Románia nevű szövetség állami kontinuitásáért, vagy sem.

Miért tennék meg?! Milyen érvek alapján és milyen motivációval? Önök azt mondhatják majd: rendben, de amikor egy ilyenfajta ideológiai patológia által uralt nemzedék kerül hatalomra, az már nem az általunk most ismert Amerika lesz. Pontosan: és ez a gond.

Ezért furcsállom, hogy

Romániában még azok az emberek sem hajlandók előrelátóbb módon gondolkodni,

akiket felnőttnek és érettnek, felelősnek és józan ítélőképességűnek, tehát a virtue signalling-on (erényfitogtatás – a szerk.) és jelenközpontú beképzeltségen túllépni képesnek tartunk.

Ezek az emberek érett megfontolás után tényleg azt hiszik, hogy az saját  és gyermekeik biztonsága jó kezekben van egy ilyenfajta gondolkodás útján haladó Amerikával?! Tényleg azt hiszik, hogy Románia (vagy Magyarország, hogy egy másik példát vegyünk) bármiféle elsődlegességet jelent majd az AEÁ külpolitikája számára (vagy ami még ebből a politikából megmarad), amikor ez a fajta gondolkodás válik majd uralkodóvá? Min alapul ez a hit?

Ezek olyan dolgok, melyekkel nem szabad játszani. Itt nem absztrakciókról és képletekről és a személyes erény fitogtatásáról van szó, hanem annak a népnek a biztonságáról, melynek ők is tagjai, továbbá az állami kontinuitásáról. A kor szellemével keringőző kis bohóckodást és önimádó engedékenységet, amit egyesek megengedhetnek maguknak, a komoly románok, akik véleményvezérek vagy felvilágosult és a környezetet megvilágosító elmék akarnak lenni, nem engedhetik meg maguknak…

Ez van: jó hírek Romániának. De nagyon aggasztó jelek is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kamaszkor nem patológia, de a diákok mentális egészsége sem játék

Sánta Miriám

Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?

A politikus, az esze, a paradicsom és az avokádó

Szántai János

Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Továbbra is trollkodunk – de tudunk-e röhögni is magunkon? 2. rész

Fall Sándor

Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.

Amikor az erőszak és szenvedés újratermeli önmagát, kell valaki, aki feláll és megtöri

Sánta Miriám

Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő
Krónika

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő

Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után
Krónika

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után

Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.

1500 lejt kapnak családonként a bukaresti tömbházrobbanás károsultjai
Székelyhon

1500 lejt kapnak családonként a bukaresti tömbházrobbanás károsultjai

A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.

// még több főtér.ro