// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Hogyan szabaduljon meg a román állam egy csomó zabhegyező közalkalmazottól?

// HIRDETÉS

Korábban 850 000 közalkalmazottja volt Romániának. Most 1,2 millió. És jobban működik? Na?

Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

A minisztereknek január 15-éig kellett bemutatniuk Orban kormányfőnek a minisztériumokrek átszervezésére és működésére vonatkozó kormányrendelet-tervezeteket. A kormányfő tavaly december 30-án elutasította ezeket a kormányrendelet-tervezeteket, mert nem tartalmazták a kért létszámcsökkentéseket.

Az állami bürokráciával kapcsolatos kiadások drasztikus csökkentése az egyetlen út arra, hogy pénzt szerezzenek nyugdíjakra és fizetésekre, infrastruktúra-beruházásokra.

A megyei területi struktúráktól a regionális struktúrákig

A G4 Media információi szerint három minisztérium már felkészült a megyeieket felváltó regionális területi struktúrákra való áttérésre. A Belügyminisztériumról, a Munkaügyi Minisztériumról és az Európai Alapok Minisztériumáról van szó. Ez nem sérti az ország területét megyékre felosztó alkotmányt. A minisztériumok eldönthetik, hogy miként hatékonyabb a működésük, a megyék megmaradnak, a megyei tanácsokkal és a többi hatáskörrel együtt. Léteznek precedensek. Az adóhatóság (ANAF) és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 2013-ban, illetve 2019-ben áttért a régiók szerinti területi szervezetre. A Határrendőrség is régiós struktúrájú.

A 42 megye és 8 régió közötti különbség

az ügyészségek, felügyelőségek, igazgatóságok és más területi struktúrák számának drasztikus csökkenését jelenti.

A Munkaügyi Minisztériumnál állítólag a következőket érintené a regionális struktúrákra való áttérés: Munkaügyi Felügyelet, Országos Szociális Kifizetési és Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) és az Országos Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (ANOFM).

A Belügyminisztériumnál a Csendőrséget szerveznék át regionális struktúrákba, az Európai Alapok Minisztériumánál pedig a Regionális Operatív Programhoz tartozó európai pénzek kezelése történne regionális struktúrában.

Íme, három miniszter, a munkaügyi, a belügyi és az európai alapokkal foglalkozó megértette e lépés sürgősségét és jelentőségét.

Meglátjuk, mi történik a többi minisztériumnál.

A Mezőgazdasági Minisztériumnál, például, nem látom szükségesnek a Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságok létezését, tekintettel arra, hogy az egész mezőgazdaság magánkézben van és van sok más intézmény, az APIA, az ADS, melyek a támogatásokkal kapcsolatos ügyekkel, az állami földek kezelésével és más hasonlókkal foglalkoznak. Mi lenne ezeknek az igazgatóságoknak a dolga? Tanácsokat adni a gazdáknak, hogy mit termesszenek? Gyanítom, hogy Orban kormányfő minden minisztertől kérni fogja, hogy kövesse az említett három miniszter példáját. Ez egyben afféle teszt is lesz, hogy miként tudja Orban kormányfő érvényesíteni akaratát a minisztereinél.

A minisztériumokban és a központi intézményekben is csökkenthető a személyzet

A minisztériumok átszervezéséről és működéséről szóló kormányhatározatok megjelenése után összehasonlítjuk majd az engedélyezett és a jelenleg meglévő létszámot. Nem másért, de az nem működik, hogy azt mondjuk, nincs pénz gyermektámogatásokra, miközben több ezer tisztviselőt fizetünk, akik zabot hegyeznek a minisztériumokban.

Az Oktatási és Kutatási Minisztérium által közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezetben 800 állás szerepel, vagyis több mint amennyi a két egyesített minisztériumban, az oktatásiban és a kutatásiban most van. Az Oktatási Minisztérium 250 tisztviselővel is működött, most

16 főigazgatósága van, melyekről nem lehet tudni, hogy milyen feladatokat látnak el,

ha a román oktatás az utolsó helyen áll Európában, a PISA-felmérések szerint, 44 százalék a funkcionális analfabéták aránya, 47 százalék pedig nem ismeri a négy számtani alapműveletet. Minden eddiginél fontosabb a kiutalt pénzek elköltésének hatékonyságát figyelemmel kísérő mechanizmusok léte, mert különben a pénz nyomtalanul eltűnik, mint a víz a homokban.

Még Teodorovici miniszter is azt mondta, hogy az állami bürokrácia 20 százaléka zabot hegyez. Nincs mit csinálnia. De amikor a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége célba vette, visszavonta az állítását. Romániának 2004-ben 850 000 közalkalmazottja volt és nagyon jól működött. Most 1,2 millió van, holott az informatikai alkalmazások robbanásszerű növekedést mutattak, a fejlett államok pedig digitalizálással akarják hatékonnyá és egyszerűvé tenni a működésüket.

Románia a digitalizálás fejlesztésével 650 000 közalkalmazottal is működne, különösebb gondok nélkül.

A más országokkal való összehasonlítás – ahol az alkalmazottak teljes számát tekintve magasabb a közalkalmazottak aránya, mint Romániában – elbukik, ha az egy főre eső GDP-t is megnézzük. Ők megengedhetik maguknak, mi nem.

Ez a Iohannis–Orban kormányzat nagy vizsgája. Képesek csökkenteni a román állam óriási működési költségeit, vagy nem képesek? Mert csak a bürokrácia csökkentésével lehet pénzt szerezni beruházásokra, infrastruktúrára, nyugdíjakra és fizetésekre és nem adósítják el többé a következő nemzedékeket, hogy mi a közszférában dőzsöljünk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak
Krónika

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro