Hogy győzte le a Román Ortodox Egyház a hatóságokat, avagy az autarkia csodás hatalma

A szigethegységi légiszerencsétlenséget követően a hatóságok bizonyítási kényszerbe estek, és lázasan igyekeztek megtalálni valakit, ha lehet, gyorsan és hatékonyan. Az alkalom kapóra jött: eltűnt egy 15 éves bukaresti éltanuló. Az illetékesen eltúlzott hevességgel vetették bele magukat a keresésbe: válságstáb, országos mozgósítás, vesztegzárak, a SRI bevonása stb.
És mégis nem feltétlenül jelent nagy sikert az, hogy végül a megtalálták diáklányt, akinek nem lett semmi baja. Több mint három nap után leltek rá, és csak azért, mert ő maga döntött úgy, hogy hazatér, és a mindenki által ismert saját telefonszámáról felhívta a szüleit. Ha nem telefonál, minden esélye meglett volna arra, hogy a különféle illetékes struktúrák 3 napja tartó kutatása ellenére saját lábán érjen haza.
Az egész történetből inkább csak annak nevetséges része marad meg, mint például az, hogy a Rendőrség a médiában versenyez a kérdéses vonat bakterével, kié a lány megtalálásának elsőbbsége. Vagy ez a bájos részlet: egy rakás beépített ügynököt (???) vetettek be, hogy fülön csípjék a lányt a vonaton. Vagy ez: miután megtalálták a leányzót, nem mentek szépen Bukarestbe, hanem leszállították foglyukat Foksányba(Focşani), mintha terrorista lenne. Túl sok James Bond-filmet néztek a hatóságok, nyilván.
Minden nevetségessége ellenére a történet – akár a szigethegységi – nem a rendőrség vagy más hatóságok alkalmatlanságáról szól. Sokkal inkább a rendszer strukturális korlátait igazolja. A Szigethegységben nem elsősorban egy, az illetékes hatóságok természetéből fakadó hatékonysághiányról volt szó. Inkább a mentésben résztvevő intézmények együttműködési képtelenségéről, ami a saját illetékességi területük körömszakadtáig való védelméből fakadt. A leánymentés esetében szintén valami rendszerszintű problémáról van szó, nevezetesen az egyház párhuzamos világával történő ütközésről.
Mert valójában az történt, hogy a lány eltűnt a román kolostorok világában. Bár köztudott volt, hogy már régóta zárdába akart szökni, a rendőrség és a hatóság óriási erőfeszítése kudarcot vallott, amikor a mentők beleütköztek a zárda kapujába. A rendőrségnek és egyéb hatósági struktúráknak megvannak az eszközeik, hogy bármilyen társadalmi közegbe bejussanak, ez munkájuk elvégzésének egyik alapvető feltétele. Mindenhova be tudnak férkőzni: maffiákba, gettókba, bürokráciába, üzleti világba, bárhova. De úgy tűnik, a Román Ortodox egyházba (BOR) nem.
Bármely egyháznak álma, hogy kánonját, belső szabályait összehangolja az állam jogrendszerével, miáltal egyfajta állammá váljon az államban. Nem a BOR az egyetlen egyház, melynek ez sikerül (bizonyos mértékben, természetesen). Legalább két zárdafőnök azt hazudta a rendőröknek, hogy a diáklány nincs, vagy nem volt náluk (egyikük ezt el is ismerte), és a rendőrök ennyivel meg is elégedtek. A BOR hatóságai, saját „vizsgálataik” alapján hevesen tagadták, hogy bármelyik intézményük érintett lenne, amíg a lány nem vallott. Az egész történet nem más, mint az állami hatóságok elég drasztikus kudarca, vagy amint mondtam, komoly strukturális korlátainak bizonyítéka.
Az elemzett sztori után az ortodox egyház még a Dombokon túl (egy ördögűzéssel kapcsolatos, valódi történetet feldolgozó román játékfilm – a szerk.) című alkotásban bemutatottnál is zárkózottabbnak tűnik. Mert nem önmagában a helyzet drámaisága a lényeg, mint inkább az a helyzet, amiben a dráma csak tünet. A BOR autarkiája nemcsak azt jelenti, hogy a kolostori világban végérvényesen eltűnhetnek emberek, hanem elsősorban azt, hogy az egyháznak kiváltságos gazdasági jogállása, teljesen abnormális partnerségi és kölcsönös támogatási kapcsolatai vannak az állammal, olyan társadalmi helyzete, mely maga alá gyűri az összes többi réteget.
Ez a BOR igazi fekete lyuka és reakciós ereje. Ennek nyilvánvaló módon semmi köze nincs az egyház „hitvédő” funkciójához és nem képezi ennek semmilyen szükségletét. Ehhez ugyanis elég lenne egy viszonylagos elszigetelődés, ami egyáltalán nem kerülne összeütközésbe a földi hatalom hegemóniájával, és még kevésbé lenne szükség arra a mesés gazdasági és politikai hatalomra, aminek létrehozásán a BOR keményen ügyködik. Nem a hit megőrzéséért építi hatalmát, hanem – ahogy a klasszikusok mondják – mert megteheti.