// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Hét kérdés, amellyel pőrére vetkőztetheti a magyar politikusokat

// HIRDETÉS

Az autonómiával kapcsolatos szómenés hálójába eső magyarok közül hánynak tűnik fel, hogy a téma mindig csak akkor kerül elő, amikor a magyar politikusoknak szavazatokra van szükségük?

Székelyföld témájában az európai parlamenti választás alkalmával volt a legutóbbi nagy hajcihő. Véletlen egybeesés lenne?

Az RMDSZ-es politikusok és aztán a kisebb pártocskákhoz tartozók is, akik azt állítják, hogy a magyarságért küzdenek, 25 éve ugyanazt a receptet használják.

A demokrácia első éveiben, amíg a román állam nem kezdte meg önmaga európai kritériumok szerinti újrarendezését, volt értelmük az RMDSZ-es vezetők által hangoztatott céloknak.

De azután, hogy Románia a kisebbségekre vonatkozó legkorszerűbb törvényekkel rendelkező európai állammá vált és a magyarok mindent megkaptak, amit csak kértek, az autonómiával kapcsolatos mese üres szócsépléssé vált, amely mögé sok politikus az alkalmatlanságát rejti. De azt is, hogy képtelenek követendő célokat kigondolni a magyar közösségek számára.

Annak ellenére, hogy Románia minden feltételt megteremtett ahhoz, hogy a magyarok semmiféleképpen se érezzék diszkriminálva magukat, a szavazataikra pályázó egyes politikusok képtelenek váltani és továbbra is ezt a témát erőltetik, annak ellenére, hogy valójában olyan „jogok”-ról beszélnek, melyekkel a magyar közösségek már évek óta rendelkeznek.

Az anyanyelv, a helyi autonómia, a közösségek jelképeinek használata a három megyében már rég megvalósult tények. Azok a helyi tanácsok, amelyekben a magyarok többségben vannak, bármilyen gazdasági vagy közigazgatási döntést meghozhatnak a választók érdekében. Mindebben a politikusokat csak saját intelligenciájuk és alkalmasságuk korlátozhatja. A polgármesteri hivatalokban használják a magyar nyelvet és a közösségek zászlóit korlátozások nélkül ki lehet tűzni. Ezek valójában már nem jelentenek gondot a székelyföldi magyarok legnagyobb része számára.

A valódi gondok azok, amelyekkel ugyanolyan mértékben a románok is szembesülnek, az ország bármelyik megyéjében: helyi fejlődés, munkahelyek, minőségi közszolgáltatások, az infrastruktúra korszerűsítése. Feltűnik valakinek, hogy az egyes magyar politikusok által dicsőített etnikai autonómia egyikre sem tartalmaz megoldást e gondok közül?

Én, ha csíkszeredai magyar lennék és az RMDSZ elnökjelöltje az autonómiáról szóló mesével érkezne a szavazatomért a városomba, a következő kérdéseket tenném fel neki, melyek pőrére vetkőztetnék előttem:

Ha a románok megengedik nekünk, hogy létrehozzuk a saját országunkat, határokkal és vízumkényszerrel, ettől miként fog megnőni a havi jövedelmem?

Miként biztosít nekem jobb állást?

Miként biztosít tiszta és civilizált tömegközlekedést?

Miként segít kisebb rezsiszámlát fizetnem?

Miként szereli fel a kórházainkat és hozza ide a legjobb orvosokat?

Miként bírja rá a korrupt polgármestert, hogy kevesebbet lopjon?

Miként segít ez nekünk abban, hogy az európai projektekre nagyobb támogatást kapjunk?

Az RMDSZ és a kisebb pártocskák trükkös politikusainak, akik a magyarokat az autonómia témájával hülyítik, nincs semmilyen válaszuk a fentebbi kérdésekre. Nem is lehet semmilyen válaszuk, mert az enklávévá alakítás, az elkülönülés, a múltba révedés csak rossz irányba változtathatják meg az oda telepített közösségek életét.

Ez ellentétes az Európai Unióban jólétet biztosító elvekkel és főleg a ma fejlődést produkáló mechanizmusokkal.

A kedélyeket az autonómiával felpiszkáló politikusok – tudatosan vagy ostobaságból – valójában a legnagyobb rosszat teszik a magyar közösségekkel.

Egy nagy, több ezer munkahelyet létrehozni képes cég például sohasem fog több százmillió eurót befektetni egy olyan térségbe, amelyről folyamatosan azt hallja, hogy etnikai viták középpontjában áll. Ez csak egy azon aspektusok közül, amelyek világossá teszik az egyes magyar politikusok által tanúsított szélsőségesség káros hatásait.

Fotó: Erdély László

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro