Jogos kérdés. Kár, hogy nagyon kevesen teszik fel.
Egyik anyagomban már májusban arra figyelmeztettem: könnyen meglehet, hogy a modern formátumú román állam létezése első száz évének jövő évi megünneplése inkább megosztottságot és gyűlöletet hoz majd magával, mint megbékélést. Az utóbbi napok történései igazolják, hogy a helyzet bonyolult és úgy tűnik, Klaus Iohannis van a legkényesebb szerepben, aki egyre bonyolultabb egyensúlyozásra kényszerül.
Annyira, hogy jogosan merül fel a kérdés: tényleg jó ötlet-e a Centenárium jövő évi túlzottan pompázatos megünneplése. De erre én nem, legfeljebb elismert szakemberek – történészek, szociológusok, széles látókörű államférfiak és így tovább – tudnak válaszolni. Amennyiben rendelkezünk ilyenekkel, persze.
Tavasszal azt írtam, hogy már
akkor ezzel a Nemzetegyesítési Háború Centenáriumáról és a Nagy Egyesülés Centenáriumáról szóló, május 3-án elfogadott törvényre utalva. A PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) által Klaus Iohannis számára gyártott, a PSD-ALDE (Szociáldemokrata Párt – Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) által drasztikusan módosított, a liberálisok által a CCR-nél (Alkotmánybíróság – a szerk.) megtámadott törvény megmutatta nekünk, hogy mit jelent mioritikus stílusban ünnepelni. Ivászattal és táncolással kezdődik, verekedéssel végződik. A szóban forgó botrány hátterét itt megtalálhatják.
De szintén tavasszal jelentek meg a magyarok idegességének első jelei is: a nagy vezetők, Markó Bélával és Kelemen Hunorral az élen, felfedték a kártyáikat az RMDSZ kongresszusán – a magyaroknak egyáltalán nincs okuk jövőre ünnepelni, ellenkezőleg.
Ezt egy szünet követte, de a mérkőzés néhány napja folytatódott, amikor elérkezett a Nagy Egyesülést előrevetítő első világháborús mărăşeşti-i, mărăşti-i és ojtozi hősi harcok századik évfordulója.
A magyarok újra elővették a románok számára boldog, ám a magyarok számára tragikus történelmi momentum tézisét.
Ezúttal kemény ellenreakciók kezdtek érkezni: egy közismert, Alexandru Cumpănaşu által vezetett civil szervezet (Románia Modernizációjáért Nemzeti Koalíció – CNMR – a szerk.) hivatalosan követeli Kelemen Hunor román állampolgárságának visszavonását. Elvárnánk, hogy egy emberi jogokra szakosodott szervezet tudja azt a banális igazságot, hogy a világon sehol sem lehet visszavonni a születéssel szerzett állampolgárságot, ezt törvény és alkotmány is rögzíti. Nehezen hihető, hogy Alexandru Cumpănaşu ne tudná ezt, sokkal inkább a törvénynek a botrány eszkalálása kedvéért történő figyelmen kívül hagyásának vagyunk a tanúi. Arról is értesülünk, hogy a történelemkönyvekből hirtelen eltűnt Măriuca Zaharia fiatal hősnő története (a 12 éves kislány állítólag megfigyelőként esett el a mărăşeşti-i csatában – a szerk.) és így tovább.
A mărăşeşti-i emlékünnepségeken komoly szlalomot kellett végrehajtani a szimbólumok között. Hiszen Mărăşeşti-nél és Ojtoznál azok ontották vérüket a bátor román katonák mellett, akik ma a nem-barátok listáján szerepelnek, vagyis az oroszok. Ugyanakkor pont azok ellen harcoltunk, akikkel most nagy barátok vagyunk: vagyis Németország és Ausztria ellen. Azok hadseregében pedig, akárcsak Hitlerében a második világháború idején, ott harcolt az elnök szászainak többsége. Akárhogy is nézzük, nehéz helyzet. Miként dicsőítsd az egyiket, hogy ne sértsd meg a másikat?
A következőket mondta az elnök a mărăşeşti-i beszédében: „Ez a megfelelő alkalom, hogy hálával idézzük fel a Berthelot tábornok által vezetett francia katonai misszió támogatását, mely jelentős mértékben hozzájárult az 1917 nyarán elért győzelmekhez. Ugyanakkor tisztelettel megemlékezünk a román katonák mellett a harcban, a mărăşeşti-i csatamezőn elesett orosz katonákról is.”
A dicsőítésben fordítva lett volna a helyes sorrend, tekintettel arra, hogy az oroszok több mint 25.000 embert veszítettek Moldvában, az elesett 27.000 románnal szemben, míg Berthelot franciái nagyjából 1.500-an voltak összesen. Igen, de az oroszok ma a feketelistán szerepelnek. Sőt, az elnöknek be kellett illesztenie egy kvázi fedező,
„Egy évszázaddal az első világháború után azokról is megemlékezünk, akik hazánk földjében pihennek, függetlenül attól, milyen zászló alatt harcoltak és milyen nyelven esküdtek neki hűséget. Béke poraikra!” Iohannisnak a végén muszáj volt leszögeznie azt is, hogy „Románia egy évszázaddal később erős állam, melyre a szövetségesek és partnerei támaszkodhatnak, stabilitási és biztonsági pillér ebben a térségben. Ez pedig nagyrészt a Román Hadseregnek is köszönhető”. Még jó, hogy az elnöknek a hőseinkről szóló megemlékezésen is a szövetségesek stabilitásán jár az esze.
Nagyon valószínű, hogy a német etnikumúaknak az 1917-es harcok centenáriumával kapcsolatos kényes helyzete vezetett ahhoz, hogy éppen ebben az időszakban tartják példátlan, sőt kimondottan gyanús pompával az Össz-szászság Napjait. Szerintünk több szempontból is gyanús: először is, a korábbi szokásos alkalmaknál 7-8-szor több szász vett részt, az ünnepség pedig jóval hosszabb (összesen nagyjából két hétig tart). 12.000 szászt hívtak meg, csak külföldről úgy tízezret, miközben a korábbi években csak néhány százan, legfeljebb kétezren vettek részt. Különben egész Romániában sincs több 14-15.000 szásznál. Másrészt idén nincs semmi különösebb alkalom, 2014-gyel ellentétben, amikor az észak-erdélyi nagy deportálás 70. évfordulója volt.
Nem utolsó sorban, az ünnepre hagyományosan szeptemberben kerül sor; idén arra hivatkozva kérték előrehozását augusztusra, hogy Németországban ebben az időszakban vannak a szabadságolások és könnyebb Romániába jönni. Érdekes, de Németországban, mint mindenhol máshol, MINDEN évben augusztus a szabadságolások hónapja.
Úgy tűnik, hogy valaki, akinek jó rálátása van az összképre,
hogy némileg „kiegyensúlyozza” a képet és jelezze, hogy rég véget ért az ellenségeskedések kora. És minél jobban feledtesse, hogy azokban az időkben a románok és a német etnikumúak a véres barikádok eléggé ellentétes oldalain álltak. És erre a történelmi tényre, akarva-akaratlanul, folyamatosan emlékeztetni is fognak a következő évben. Németország PR-akciója lenne a szászok idei megaünnepe? Lehetséges, tekintettel arra, hogy a szervezéssel és finanszírozással idén a szászok egy sor németországi, nem pedig romániai szervezete foglalkozott.
Mindenesetre, egyre világosabb, hogy az első világháború és a Nagy Egyesülés nem nagyon teszi boldoggá sem a magyar, sem a német etnikumúakat. És minél nagyobb lesz az ünneplés, annál szélesebbre és szélesebbre nyílhatnak ki újra a régi sebek.
Következésképpen talán nem lenne rossz ötlet, ha az elmúlt évszázadról szóló megemlékezés valamivel diszkrétebb, valamivel tapintatosabb lenne, a hiúságok kímélése érdekében. De, mint mondtam, erről a társadalom arányérzékkel és józansággal megáldott elittényezőinek kellene dönteniük.
Nagyjából úgy, ahogy európai szinten történt, amikor a legendás német kancellár, Helmut Kohl 1994-ben, Németország képviselőjeként először kívánt részt venni a normandiai partraszállás – akkor 50. – évfordulója alkalmából szervezett eseményeken. Udvariasan elutasították, elmagyarázva neki, „még túl korai” lenne, hogy a német zászló együtt lobogjon a volt ellenfelek zászlóival. Még egy évtizednek kellett eltelnie, hogy Gerhard Schrödert beengedjék a 60. évfordulóra. De még akkor is voltak olyan amerikai és brit veteránszövetségek, melyek hevesen tiltakoztak: még túl korai.
Romániában vajon elég későn van már?
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
A tavaly novemberi, érvénytelenített voksoláshoz hasonló arányban járultak az urnákhoz a romániai választópolgárok vasárnap a megismételt államfőválasztás első fordulójában.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
George Simion és Nicușor Dan jutott be a romániai elnökválasztás második fordulójába a szavazatok hétfő reggel 7 órai, 99,99 százalékos feldolgozottsága szerint.
Reggel hét órakor elkezdődött Romániában a megismételt elnökválasztás első fordulója, amelyben 11 jelölt közül választhat a több mint 18 millió választópolgár.
Székelyföld három megyéje közül tíz óráig a Maros megyei szavazók 6,54 százaléka járult az urnák elé. Hargita megyében 5,76 százalék, Kovászna megyében pedig 5,36 százalék szavazott tíz óráig.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.