Hasznos-e egy megaünnepség az Egyesülés centenáriuma alkalmából?

Egyik anyagomban már májusban arra figyelmeztettem: könnyen meglehet, hogy a modern formátumú román állam létezése első száz évének jövő évi megünneplése inkább megosztottságot és gyűlöletet hoz majd magával, mint megbékélést. Az utóbbi napok történései igazolják, hogy a helyzet bonyolult és úgy tűnik, Klaus Iohannis van a legkényesebb szerepben, aki egyre bonyolultabb egyensúlyozásra kényszerül.

Annyira, hogy jogosan merül fel a kérdés: tényleg jó ötlet-e a Centenárium jövő évi túlzottan pompázatos megünneplése. De erre én nem, legfeljebb elismert szakemberek – történészek, szociológusok, széles látókörű államférfiak és így tovább – tudnak válaszolni. Amennyiben rendelkezünk ilyenekkel, persze.

Tavasszal azt írtam, hogy már

elkezdődött a Nagy Egyesülés körüli bolondokháza,

akkor ezzel a Nemzetegyesítési Háború Centenáriumáról és a Nagy Egyesülés Centenáriumáról szóló, május 3-án elfogadott törvényre utalva. A PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) által Klaus Iohannis számára gyártott, a PSD-ALDE (Szociáldemokrata Párt – Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) által drasztikusan módosított, a liberálisok által a CCR-nél (Alkotmánybíróság – a szerk.) megtámadott törvény megmutatta nekünk, hogy mit jelent mioritikus stílusban ünnepelni. Ivászattal és táncolással kezdődik, verekedéssel végződik. A szóban forgó botrány hátterét itt megtalálhatják.

De szintén tavasszal jelentek meg a magyarok idegességének első jelei is: a nagy vezetők, Markó Bélával és Kelemen Hunorral az élen, felfedték a kártyáikat az RMDSZ kongresszusán – a magyaroknak egyáltalán nincs okuk jövőre ünnepelni, ellenkezőleg.

Ezt egy szünet követte, de a mérkőzés néhány napja folytatódott, amikor elérkezett a Nagy Egyesülést előrevetítő első világháborús mărăşeşti-i, mărăşti-i és ojtozi hősi harcok századik évfordulója.

A magyarok újra elővették a románok számára boldog, ám a magyarok számára tragikus történelmi momentum tézisét.

Ezúttal kemény ellenreakciók kezdtek érkezni: egy közismert, Alexandru Cumpănaşu által vezetett civil szervezet (Románia Modernizációjáért Nemzeti Koalíció – CNMR – a szerk.) hivatalosan követeli Kelemen Hunor román állampolgárságának visszavonását. Elvárnánk, hogy egy emberi jogokra szakosodott szervezet tudja azt a banális igazságot, hogy a világon sehol sem lehet visszavonni a születéssel szerzett állampolgárságot, ezt törvény és alkotmány is rögzíti. Nehezen hihető, hogy Alexandru Cumpănaşu ne tudná ezt, sokkal inkább a törvénynek a botrány eszkalálása kedvéért történő figyelmen kívül hagyásának vagyunk a tanúi. Arról is értesülünk, hogy a történelemkönyvekből hirtelen eltűnt Măriuca Zaharia fiatal hősnő története (a 12 éves kislány állítólag megfigyelőként esett el a mărăşeşti-i csatában – a szerk.) és így tovább.

De Klaus Iohannisnak is komoly gondjai vannak e téren.

A mărăşeşti-i emlékünnepségeken komoly szlalomot kellett végrehajtani a szimbólumok között. Hiszen Mărăşeşti-nél és Ojtoznál azok ontották vérüket a bátor román katonák mellett, akik ma a nem-barátok listáján szerepelnek, vagyis az oroszok. Ugyanakkor pont azok ellen harcoltunk, akikkel most nagy barátok vagyunk: vagyis Németország és Ausztria ellen. Azok hadseregében pedig, akárcsak Hitlerében a második világháború idején, ott harcolt az elnök szászainak többsége. Akárhogy is nézzük, nehéz helyzet. Miként dicsőítsd az egyiket, hogy ne sértsd meg a másikat?

A következőket mondta az elnök a mărăşeşti-i beszédében: „Ez a megfelelő alkalom, hogy hálával idézzük fel a Berthelot tábornok által vezetett francia katonai misszió támogatását, mely jelentős mértékben hozzájárult az 1917 nyarán elért győzelmekhez. Ugyanakkor tisztelettel megemlékezünk a román katonák mellett a harcban, a mărăşeşti-i csatamezőn elesett orosz katonákról is.” 

A dicsőítésben fordítva lett volna a helyes sorrend, tekintettel arra, hogy az oroszok több mint 25.000 embert veszítettek Moldvában, az elesett 27.000 románnal szemben, míg Berthelot franciái nagyjából 1.500-an voltak összesen. Igen, de az oroszok ma a feketelistán szerepelnek. Sőt, az elnöknek be kellett illesztenie egy kvázi fedező,

az akkori ellenségek, mai barátok iránt könyörületességet mutató megfogalmazást is: 

„Egy évszázaddal az első világháború után azokról is megemlékezünk, akik hazánk földjében pihennek, függetlenül attól, milyen zászló alatt harcoltak és milyen nyelven esküdtek neki hűséget. Béke poraikra!” Iohannisnak a végén muszáj volt leszögeznie azt is, hogy „Románia egy évszázaddal később erős állam, melyre a szövetségesek és partnerei támaszkodhatnak, stabilitási és biztonsági pillér ebben a térségben. Ez pedig nagyrészt a Román Hadseregnek is köszönhető”. Még jó, hogy az elnöknek a hőseinkről szóló megemlékezésen is a szövetségesek stabilitásán jár az esze.

Nagyon valószínű, hogy a német etnikumúaknak az 1917-es harcok centenáriumával kapcsolatos kényes helyzete vezetett ahhoz, hogy éppen ebben az időszakban tartják példátlan, sőt kimondottan gyanús pompával az Össz-szászság Napjait. Szerintünk több szempontból is gyanús: először is, a korábbi szokásos alkalmaknál 7-8-szor több szász vett részt, az ünnepség pedig jóval hosszabb (összesen nagyjából két hétig tart). 12.000 szászt hívtak meg, csak külföldről úgy tízezret, miközben a korábbi években csak néhány százan, legfeljebb kétezren vettek részt. Különben egész Romániában sincs több 14-15.000 szásznál. Másrészt idén nincs semmi különösebb alkalom, 2014-gyel ellentétben, amikor az észak-erdélyi nagy deportálás 70. évfordulója volt.

Nem utolsó sorban, az ünnepre hagyományosan szeptemberben kerül sor; idén arra hivatkozva kérték előrehozását augusztusra, hogy Németországban ebben az időszakban vannak a szabadságolások és könnyebb Romániába jönni. Érdekes, de Németországban, mint mindenhol máshol, MINDEN évben augusztus a szabadságolások hónapja.

Úgy tűnik, hogy valaki, akinek jó rálátása van az összképre,

össze akarta mosni a német etnikumúak ünnepét az első világháború tiszteletére szervezett eseményekkel,

hogy némileg „kiegyensúlyozza” a képet és jelezze, hogy rég véget ért az ellenségeskedések kora. És minél jobban feledtesse, hogy azokban az időkben a románok és a német etnikumúak a véres barikádok eléggé ellentétes oldalain álltak. És erre a történelmi tényre, akarva-akaratlanul, folyamatosan emlékeztetni is fognak a következő évben. Németország PR-akciója lenne a szászok idei megaünnepe? Lehetséges, tekintettel arra, hogy a szervezéssel és finanszírozással idén a szászok egy sor németországi, nem pedig romániai szervezete foglalkozott.

Mindenesetre, egyre világosabb, hogy az első világháború és a Nagy Egyesülés nem nagyon teszi boldoggá sem a magyar, sem a német etnikumúakat. És minél nagyobb lesz az ünneplés, annál szélesebbre és szélesebbre nyílhatnak ki újra a régi sebek.

Következésképpen talán nem lenne rossz ötlet, ha az elmúlt évszázadról szóló megemlékezés valamivel diszkrétebb, valamivel tapintatosabb lenne, a hiúságok kímélése érdekében. De, mint mondtam, erről a társadalom arányérzékkel és józansággal megáldott elittényezőinek kellene dönteniük.

Nagyjából úgy, ahogy európai szinten történt, amikor a legendás német kancellár, Helmut Kohl 1994-ben, Németország képviselőjeként először kívánt részt venni a normandiai partraszállás – akkor 50. – évfordulója alkalmából szervezett eseményeken. Udvariasan elutasították, elmagyarázva neki, „még túl korai” lenne, hogy a német zászló együtt lobogjon a volt ellenfelek zászlóival. Még egy évtizednek kellett eltelnie, hogy Gerhard Schrödert beengedjék a 60. évfordulóra. De még akkor is voltak olyan amerikai és brit veteránszövetségek, melyek hevesen tiltakoztak: még túl korai.

Romániában vajon elég későn van már?

Az alcímeket a szerkesztőség adta.