Mint a mesében. A bajba jutott ember ígér fűt-fát, úgy megjavul, hogy csak na. Aztán mikor elvonul a vész, ott folytatja, ahol elkezdte.
Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Egy válság alkalmat ad az elgondolkodásra. Egyénire, például: „Mit tettem volna én a többiekért…?” Vagy kollektívra: „itt az ideje, hogy társadalomként megváltozzunk, ez most megfelelő alkalom erre.”
Ebben a pillanatban nagyon kevesen tudunk helyes, szakszerű válaszokat adni az első kérdésre. Legtöbben mások, a hivatalosságok, az intézmények (milyen fellengzősen hangzik!) által megtalált megoldásokat várjuk nyugodtan.
Készek vagyunk betartani bármit, amit kérnek tőlünk, abban a reményben, hogy nem fognak túl sokat kérni. Készek vagyunk szenvedni, egy kicsit keresztbe téve az ujjainkat a hátunk mögött, hogy a szenvedés mégiscsak legyen rövid és nem túl fájdalmas. Még mindig szeretjük a kiskapukat, sokan rendelkezünk saját megoldásokkal arra, hogy ezt-azt beszerezzünk.
Igen, megnyilvánul egyfajta társadalmi szolidaritás az ilyenfajta esetekben. Többet kommunikálunk, találékonnyá válunk, újra előveszünk elfelejtett terveket, váratlan iróniaforrásokra bukkanunk. Talán még türelmesebbek is vagyunk. Talán szervezettebbek. Talán őszintébbek. Talán jobbak. De nem sokáig.
Persze, több szolidaritást tapasztalhatunk. Úgy tűnik, az individualizmus háttérbe szorult, elítélés kíséri a helyzet adta normalitástól eltérő ostoba polgárpukkasztó gesztusokat, az ostoba kezdeményezéseket, a nyilvánvaló hülyeségeket. Úgy tűnik, közös jóérzés alakult ki ebből a szabálykövetési igényből, mert különben elvisz bennünket az ördög.
Természetesen jelentős változások lesznek mindannyiunk közös életében is. A társadalom rugalmasabb lesz, a munkaidők elmosódnak, csökken az otthon és a munkahely közötti különbség, tökéletesítik a társadalom-megfigyelési rendszereket,
mert kénytelenek leszünk feladni valamennyit abból a térből, amelyben korábban mozogtunk.
Új műszaki fejlemények is lesznek a gazdaság működésében, az ellátási fluxusok biztosításában, a közlekedési infrastruktúra, az utasok, a turisták megfigyelésében.
Újra fogják gondolni a szociális védelmi lépéseket, valószínűleg létrehoznak majd pénzügyi szolidaritási alapokat ilyenfajta válságokra, kiépítik a gazdaságok moduláris működési módszereit.
A kollektív megfigyelésen alapuló kínai modellt általános gyógyírnak tekinthetik majd a mostanihoz hasonló helyzetekre. Amúgy is megkezdték már a bevezetését máshol is.
A demokratikus társadalmak számára kihívás megtalálni a saját megoldásaikat, melyekkel elérhetik, hogy a lakosság válságos időkben úgy tartsa be a szabályokat, mintha ostorral kényszerítenék erre, de csak a szükségességük tudatosítására alapozva. A szabályok pedig belülről, a rendre és fegyelemre irányuló közös igényből fakadjanak.
De… a pandémia elmúlik, adja Isten, és újra visszatérünk majd a szokásainkhoz. A számunkra kedves nézeteltérésekhez a környezetünkkel, akiknek más a véleményük, más a politikai opciójuk, nem férnek bele azokba a keretekbe, melyeken belül hitünk szerint meg kellene maradnunk. Mindnyájunknak, de főleg a többieknek. A kisszerű dolgokért vívott háborúinkhoz. Ezért a múltbéli bizonyosságok a jövőben is bizonyosságok lesznek.
A vállalkozók nem fognak befektetni és munkahelyeket teremteni, ha nem ígérkezik vonzó profit. A polgármesterek folytatják a magas járdaszegélyek lerakását a sugárutak mentén és továbbra is a saját nevükkel feliratozzák majd a parkbéli padokat.
Ugyanazzal a hévvel szidjuk majd egymást a forgalomban, mint korábban. Dicsekedni fogunk azzal, amink van és továbbra is értetlenkedni fogunk, hogy miért nem boldogul mindenki. Gyalázni fogjuk a sikereseket és biztosak leszünk abban, hogy ez csak lopással volt lehetséges.
Csak néha-néha leszünk szolidárisak, amikor jól mutat majd valamilyen tévés adománygyűjtésen, és a jelzőlámpáknál zárva tartjuk majd a gépkocsink ablakát a koldusok előtt. Hívők mértékkel leszünk, őszinték megfontoltan és jók, ha úgy adódik.
A többi pedig…
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Nagy erejű robbanás történt pénteken Bukarestben egy ötödik kerületi tömbházban – közölte a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztálya (DSU).
Nem azé a magánnyugdíj-alapokban levő pénz, akinek a nevén van, hanem az államé – állapította meg az ombudsmani hivatal a parlament által a héten elfogadott, vitatott jogszabály kapcsán, amely korlátozza a hozzáférést a pénzhez.
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.