Mint a mesében. A bajba jutott ember ígér fűt-fát, úgy megjavul, hogy csak na. Aztán mikor elvonul a vész, ott folytatja, ahol elkezdte.
Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Egy válság alkalmat ad az elgondolkodásra. Egyénire, például: „Mit tettem volna én a többiekért…?” Vagy kollektívra: „itt az ideje, hogy társadalomként megváltozzunk, ez most megfelelő alkalom erre.”
Ebben a pillanatban nagyon kevesen tudunk helyes, szakszerű válaszokat adni az első kérdésre. Legtöbben mások, a hivatalosságok, az intézmények (milyen fellengzősen hangzik!) által megtalált megoldásokat várjuk nyugodtan.
Készek vagyunk betartani bármit, amit kérnek tőlünk, abban a reményben, hogy nem fognak túl sokat kérni. Készek vagyunk szenvedni, egy kicsit keresztbe téve az ujjainkat a hátunk mögött, hogy a szenvedés mégiscsak legyen rövid és nem túl fájdalmas. Még mindig szeretjük a kiskapukat, sokan rendelkezünk saját megoldásokkal arra, hogy ezt-azt beszerezzünk.
Igen, megnyilvánul egyfajta társadalmi szolidaritás az ilyenfajta esetekben. Többet kommunikálunk, találékonnyá válunk, újra előveszünk elfelejtett terveket, váratlan iróniaforrásokra bukkanunk. Talán még türelmesebbek is vagyunk. Talán szervezettebbek. Talán őszintébbek. Talán jobbak. De nem sokáig.
Persze, több szolidaritást tapasztalhatunk. Úgy tűnik, az individualizmus háttérbe szorult, elítélés kíséri a helyzet adta normalitástól eltérő ostoba polgárpukkasztó gesztusokat, az ostoba kezdeményezéseket, a nyilvánvaló hülyeségeket. Úgy tűnik, közös jóérzés alakult ki ebből a szabálykövetési igényből, mert különben elvisz bennünket az ördög.
Természetesen jelentős változások lesznek mindannyiunk közös életében is. A társadalom rugalmasabb lesz, a munkaidők elmosódnak, csökken az otthon és a munkahely közötti különbség, tökéletesítik a társadalom-megfigyelési rendszereket,
mert kénytelenek leszünk feladni valamennyit abból a térből, amelyben korábban mozogtunk.
Új műszaki fejlemények is lesznek a gazdaság működésében, az ellátási fluxusok biztosításában, a közlekedési infrastruktúra, az utasok, a turisták megfigyelésében.
Újra fogják gondolni a szociális védelmi lépéseket, valószínűleg létrehoznak majd pénzügyi szolidaritási alapokat ilyenfajta válságokra, kiépítik a gazdaságok moduláris működési módszereit.
A kollektív megfigyelésen alapuló kínai modellt általános gyógyírnak tekinthetik majd a mostanihoz hasonló helyzetekre. Amúgy is megkezdték már a bevezetését máshol is.
A demokratikus társadalmak számára kihívás megtalálni a saját megoldásaikat, melyekkel elérhetik, hogy a lakosság válságos időkben úgy tartsa be a szabályokat, mintha ostorral kényszerítenék erre, de csak a szükségességük tudatosítására alapozva. A szabályok pedig belülről, a rendre és fegyelemre irányuló közös igényből fakadjanak.
De… a pandémia elmúlik, adja Isten, és újra visszatérünk majd a szokásainkhoz. A számunkra kedves nézeteltérésekhez a környezetünkkel, akiknek más a véleményük, más a politikai opciójuk, nem férnek bele azokba a keretekbe, melyeken belül hitünk szerint meg kellene maradnunk. Mindnyájunknak, de főleg a többieknek. A kisszerű dolgokért vívott háborúinkhoz. Ezért a múltbéli bizonyosságok a jövőben is bizonyosságok lesznek.
A vállalkozók nem fognak befektetni és munkahelyeket teremteni, ha nem ígérkezik vonzó profit. A polgármesterek folytatják a magas járdaszegélyek lerakását a sugárutak mentén és továbbra is a saját nevükkel feliratozzák majd a parkbéli padokat.
Ugyanazzal a hévvel szidjuk majd egymást a forgalomban, mint korábban. Dicsekedni fogunk azzal, amink van és továbbra is értetlenkedni fogunk, hogy miért nem boldogul mindenki. Gyalázni fogjuk a sikereseket és biztosak leszünk abban, hogy ez csak lopással volt lehetséges.
Csak néha-néha leszünk szolidárisak, amikor jól mutat majd valamilyen tévés adománygyűjtésen, és a jelzőlámpáknál zárva tartjuk majd a gépkocsink ablakát a koldusok előtt. Hívők mértékkel leszünk, őszinték megfontoltan és jók, ha úgy adódik.
A többi pedig…
„...aztán egy éles fénysugár hasít bele fentről a félhomályba, a lába előtt, majd a fénykör elindul a tó közepe felé, és ott megáll.”
A tudománynépszerűsítést sem lehet az érzelmekre alapuló kommunikáció korszakában a teljes ráció fegyelmének alávetni.
Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?
Láng Orsolya új könyvét mutatták be Kolozsváron, így megtudhattuk, miért hasonlít a vers a távcsövekhez.
Gondolatok a Botond Nagy Ilja próféta című előadása körül kialakult botrány kapcsán.
Valóságos arzenált találtak a nyomozók Horațiu Potra zsoldosvezér és cimborái lakásán: nagy kaliberű és hatótávolságú lőfegyvereket, köztük géppuskát és gránátvetőt foglaltak le.
Egy női kórházigazgató pedig azért rúgta ki a sürgősségi osztály női vezetőjét, mert szerinte csak egy férfi tudná jól elvégezni ezt a feladatot.
Érezteti a hatását a nagy havazás: egy fa eltávolításán dolgozik a Hargita megyei tűzoltóság gyergyószentmiklósi kirendeltségének egyik egysége, ugyanis a 12C jelzésű országúton, a Gyilkos-tó térségében. A fa az úttestre dőlt, akadályozva a közlekedést.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken kijelentette, hogy az európai katonai tervezők egy hónapon belül kidolgozhatják az Ukrajnában állomásozó külföldi csapatkontingens telepítésének részleteit.
Tizenöt évig sértetlenül lobogott a tusnádi közbirtokosság épületénél elhelyezett székely és magyar zászló – egészen péntek reggelig, ekkor vették észre a községbeliek, hogy a lobogókat letörték. A Steaua Bukarest szurkolói lehetnek a tettesek.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
„...aztán egy éles fénysugár hasít bele fentről a félhomályba, a lába előtt, majd a fénykör elindul a tó közepe felé, és ott megáll.”
A tudománynépszerűsítést sem lehet az érzelmekre alapuló kommunikáció korszakában a teljes ráció fegyelmének alávetni.
Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?
Láng Orsolya új könyvét mutatták be Kolozsváron, így megtudhattuk, miért hasonlít a vers a távcsövekhez.