Európa hadban áll?

A ma annyira felháborodottan reagáló nemzetközi közösség a humanitárius katasztrófa krónikussá válásának éveiben behunyta a szemét. Egészen addig, amíg az arab világ konfliktusai meg nem szülték ezt az új és virulens európai válságot. A Nyugat ma a diplomáciai tehetetlenkedés, a katonai akarat hiánya és a humanitárius közömbösség következményeit szenvedi el. Európa most arra ítéltetett, hogy az őt közvetlenül érintő rossz okai ellen cselekedjen.

A körülötte zajló válságokat néhány éve bénultan fogadó Európa a Keletről kiinduló exodus drámai képei által keltett érzelmek és a több százezer menekült és migráns – kezelhetetlenné vált – rohama miatti sürgősség nyomására reakcióra kényszerül.

Érzelem, sürgősség, káosz

Ezekre a következményekre nem gondoltak azok, akik elkövették a maghrebi és közel-keleti káoszt kiváltó stratégiai hibákat. Irak, Szíria és Líbia már csak az ENSZ-nek nevezett felesleges klubban szimbolikusan elfoglalt székeik révén léteznek. Ezt a helyzetet használták ki a dzsihádisták, akik ezekben a nyugati beavatkozások nyomán destrukturált országokban átvették a hatalmat. A – gyarmatosító hatalmak által kijelölt, de egy évszázadig mégis életképesnek bizonyult – határok eltűnése és a zuhatagként egymást követő konfliktusok határozzák meg a Huszein, Kadhafi, Mubárak, vagy Asszad diktatórikus-elnyomó rezsimek által megtestesített rossz és az Iszlám Állam által elszabadított barbarizmus közötti különbséget.

Az irreális módon a muzulmán világ demokratizálásának szükségességét hangoztatók agyatlanságát most az európai határok „mindenki” előtti megnyitását követelők felelőtlensége váltja fel. Csatlakoznak hozzájuk azok, akik azt sietnek felmérni, hogy milyen profitot hozhat a munkaerő beáramlása. De az érzelmek és a cinizmus között még mindig nyitva áll a ráció középútja.

A humanitárius drámának politikai okai vannak. Tehát, politikai megoldásokra van szükség.

Az exodus nemcsak menekülteket, hanem számos gazdasági migránst is magával hoz. Természetes dolog, hogy jobb életre törekednek, maguk mögött hagyva romokba heverő országokat, melyeknek még további évtizedekre lenne szükségük, hogy magukhoz térjenek. Európának szintén kötelessége megoldást találni, mind az Iszlám Állam szörnyűségei elől menekülőknek, mind a tisztességes élet reménye által idevonzottaknak. De a kapuk ellenőrizetlen megnyitása a határokat és állomásokat megostromló kétségbeesett tömeggel szemben nem megoldás, hanem az elképzelés és az akarat hiányának riasztó jele.

Az európai vezetők az év első felében azzal vesztegették az idejüket, hogy papíron osztogattak szét néhány tízezer menedékkérőt, de főleg az elosztási mechanizmus önkéntes, vagy kötelező jellegéről folytattak heves vitákat. Most egy tízszeresére növekedett emberáradatot kell kezelniük. És egyelőre nincs semmilyen megoldásuk. Csak zavaros, ellentmondásos, az érzelmek és a sürgősség nyomására született reakcióik, melyek az európai polgárok bizonytalansági érzését növelik.

A menekültek hordáiban potenciális terroristák is találhatók. Az első olyan támadás, melyet majd egyikük az EU területén elkövet, fel fogja borítani az érzelmek mérlegét. A szolidaritás elutasításba csap majd át. Ami kedvező terepet nyújt a következő választásokat váró szélsőjobbnak.

A rossz zavartalan eredete

A Nyugat, miközben megpróbál egy tünetet kezelni – hiszen tünet a menekültek Európán keresztül zajló lehangoló menetelése –, hagyja, hogy a rossz okai zavartalanul kifejtsék hatásukat.

A légitámadások és – az utóbbi hónapokban – az amerikai kommandók akciói gondosan kiválasztott iszlám célpontokra – ISIS-vezetők és olajmezők – mértek csapásokat. Becslések szerint az utóbbi évben az Iszlám Állam 10.000 harcosa halt meg. Ugyanebben az időszakban újabb 10.000 vette át a helyüket, akiket a még mindig meggátolhatatlan fertőzési képességnek köszönhetően sikerült toborozni. Nyilvánvaló, hogy ezt a háborút szárazföldi beavatkozás nélkül nem lehet megnyerni és a menekültek áradatát sem lehetett megállítani.

Minél tovább tart az afganisztáni és iraki tapasztalatok megismétlődésétől tartó Obama-adminisztráció habozása, annál több atrocitás, megsemmisült műemlék és menekülthullám lesz.

Ahogy arra Brian Katulis, a Center for American Progress közel-keleti szakértője rámutatott, „a térségben egyik szereplőnek sincs egyértelmű elképzelése, még az AEÁ-nak és a szövetségeseinek sem. Mindenki csak taktikai megfontolások szerint lép”. Sőt, az Obama-adminisztrációhoz közelálló Katulis a Le Figaro-nak elismeri: „A létérdekünket nagyon kisigényűen fogalmazzuk meg: egy hazánk elleni terrorista támadás megakadályozása. Nem akarjuk újjáépíteni, vagy demokratizálni a Közel-Keletet, mint Bush.”

A szárazföldi beavatkozás szükségessége

A szárazföldi beavatkozás előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik. Egyes elemzők szerint, ehhez meg kellene várni az egyesült államokbeli elnökválasztást (melyet 2016. november 8-ára terveznek). 2011 óta elég idő volt egy háború utáni újjáépítési stratégia előkészítéséhez és kidolgozásához (amire a Szaddám utáni iraki forgatókönyv elkerüléséhez van szükség).

Ez volt az az év, amikor Kadhafi kivégzése általános és véres káoszba sodorta Líbiát. Ez volt az az év, amikor Szírián eluralkodott a polgárháború, mely azóta 250.000 embert ölt meg és több mint 11 millió szíriait, vagyis a lakosság felét kényszerítette lakóhelye elhagyására. Ezek közül 4 millió külföldre menekült, elsősorban Törökországba, Libanonba és Jordániába, ahonnan érdeklődve figyelik nemzettársaik Balkánon, és újabban Közép-Európán keresztül vezető útját. Bár ez év eleje óta több mint 3.000 ember fulladt meg, miközben megpróbálta elérni az európai partokat.

Ezt a tragédiát, persze, a nagy kancelláriák és az európai fórumok mindeközben képmutatóan megsirattak. De zavartalanul hagyták a véráldozat folytatódását.

Egészen addig, amíg a kétségbeesés legyőzte a Földközi-tenger hullámait, megnyitotta a balkáni útvonalakat és bezúdult Európa közepébe.

Most a reaktív, előrelátásra képtelen Európa, a válságok által felkészületlenül ért Európa, az erős vezetőkkel szemben habozóan viselkedő Európa arra ítéltetett, hogy az őt közvetlenül sújtó rossz okai ellen lépjen fel.

És mivel az új válsággal, a menekültekével már nem lehet megvárni a Fehér Házért folyó hosszú menetelést, az európai nagyhatalmakra hárul a feladat, hogy összetrombitálják egy szíriai és iraki szárazföldi beavatkozásra az euro-arab csapatokat.