Mindez egy elképesztő diplomáciai baki miatt. Vigyázat: HUMORVESZÉLY!
Elmarad az Elnöki Hivatal által nagy csinadrattával beharangozott pápai látogatás Romániában. A sajnálatos fordulat oka: korábbi találkozásuk alkalmával Ferenc pápa azt hitte, Klaus Johannis Németország vagy Ausztria államelnöke, semmiképp Romániáé.
„Mind Németország, mind Ausztria katolikus többségű ország”, magyarázta a Pápa szóvivője. „Románia ellenben ortodox ország, ezért érdektelen Őszentsége számára. Arról ne is beszéljünk, mennyire elmaradott: nincsenek autópályái, sok háztartásban nincs csatornázás, és a tetejébe még ott van Teleorman megye is. Sajnáljuk, de nem élünk már a középkorban.”
Dániel pátriárka azonnal ráérzett a helyzetben rejlő lehetőségre, és felajánlotta Johannis elnöknek, hogy eljátssza Ferenc pápa szerepét, természetesen megfelelő honorárium fejében. Sőt, arra is hajlandó, hogy megváljon a szakállától, és lecserélje az ortodox talárt egy katolikusra, ám úgy tűnik, egy ilyen jellegű szolgáltatás teljesen kiürítené az Elnöki Hivatal kincstárát.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.