// 2024. október 22., kedd // Elod
demokrácia

Ellenforradalom és eredeti diktatúra Romániában

Javában zajlik az ellenforradalom a mioritikus hazában: a román politikai nagybojársághoz tartozó rablók legszenvedélyesebb erotikus álma.

Mi készül a románoknak? Nemcsak a bűnözők köztársasága. Hanem a diktatúrájuk. És nemcsak egy parlamenti diktatúra. Hanem egy totalitárius rezsim.

Hiszen a tolvajoknak nem elég a büntethetetlenség, a románok dicsőítésére is vágynak.

Tehát nem kell majd sokat várni a Dragnea féle bűnözők új személyi kultuszára. Ez az új posztdemokratikus, diktatórikus és – valószínűleg – totalitárius rezsim ezen a héten született meg a Parlamentben.

Ahol törvénymódosításokkal gyakorlatilag kimondták, hogy börtönnel fogják büntetni azokat, akik a maffiózó köztársaság nomenklatúrája ellen zúgolódnak. Ezt megelőzően a Liviu Dragnea szociáldemokrata vezetőt, az őt hatalomban tartó kiskirályokat és klikkjüket a börtöntől megóvni hivatott szervezett csoport már bevezette Romániában a diktatúrát, amikor módosította a Képviselőház működési szabályzatát.

A szerdától hatályos módosítás, melyet nemcsak azon a napon fogadtak el, de már a Hivatalos Közlönyben is közzétettek, gyakorlatilag blokkolja és felszámolja az ellenzéket. Mert megakadályozza, hogy ismertethesse törvénymódosítási javaslatait. Úgy tűnik, hogy a diktatúra, nevezetesen a többség diktatúrájának bevezetéséhez nem volt szükség másra.

Hiszen

egyetlen csapással felszámolták a törvényhozás, egy magára valamit is adó demokrácia kulcsfontosságú elemét,

magát az ellenzékiség eszméjét támadva meg, tekintettel arra, hogy megtiltották parlamenti képviselőinek azt, hogy szabadon és aktív módon vegyenek részt a hatályos normaszövegek módosításában vagy megőrzésében. Következésképpen semmi sem akadályozza a PSD-s többséget abban, hogy az ALDE-s (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) és RMDSZ-es bérencekkel együtt őrült ütemben elfogadják a törvénytelenség törvényeit, melyek képesek a jogállamiság és az alkotmányos rend legyilkolására. És mely normaszövegek miatt soha nem lesz képes újjászületni a demokratikus szellem a posztkommunista Romániában.

Márpedig a maffiának ennyi nem volt elég. A Dragnea klikkje által kirobbantott ellenforradalom nemcsak felszámolni akarja a román demokrácia nyomait, akármennyire is hibásan működött az 1990 után, hanem

egy maffiózó köztársaságot akar felépíteni, amilyet Európa azóta nem látott, hogy rablók tartották ellenőrzésük alatt a Vlăsiei erdőséget.

Következésképpen plenárisan aktivizálódtak a Iordache, Nicolicea, Nicolae hármas által vezetett jakobinusok. Az újbolsevikok és parlamenti támogatóik a király elhunyta miatt kiváltott gyászt kihasználva támadást indítottak és gyakorlatilag felszámolták a magisztratúra függetlenségét, egy EU-direktíva alkalmazásának hazug ürügyével oly módon erősítve meg a gyanúsítottak és vádlottak jogait, hogy virtuálisan lehetetlen a gonosztevők megfelelő perbefogása és elítélése.

A büntetőtörvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosításai olyan atrocitások listáját képezik, melyek célja legyilkolni az igazságszolgáltatás bármiféle esetleges hatékonyságát, és alapjaiban változtatják meg az államot. Ezáltal beteljesedik a román politikai nagybojársághoz tartozó rablók legszenvedélyesebb erotikus álma. Mert az ügyészeket többek között arra kényszerítik majd, hogy egy feljelentés iktatása után értesítsék a gyanúsítottakat és vonják be őket is az ellenük folyó vizsgálatba. Ezzel kinyírták a tettenéréseket.

Ezután remek életük lesz a megyékben vagy Bukarestben hatalmon lévő maffiózóknak.

A politikai, jogi és törvényhozási rémségek pedig, persze, itt még nem értek véget. A tanúkat tűzpróbának és megfélemlítéseknek vetik majd alá a bíróságokon, a magisztrátusok diszkriminációnak lesznek kitéve, a távollétben történő elítélés lehetetlen lesz, az előzetes letartóztatás szintén, a hamis tanúzás pedig, jaj, az büntethetetlenné válik.

Hosszú az antidemokratikus aljasságok és bűnök listája. A DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) egy működő igazságszolgáltatás szemszögéből sorolt fel néhányat a legsúlyosabb módosítások közül. Íme, egy példa a felelősségtudatra és átláthatóságra, ami hamarosan – valószínűleg – szintén nem lesz már lehetséges.

Mert az ügyészek sztálini típusú politikai ellenőrzés alá kerülnének. Akárcsak az újságírók.

Mert a jövőben megtiltják, hogy „a bűnvádi nyomozás és a nyomozás bírói szakaszában” tilos „nyilvános kijelentéseket tenni és egyéb – közvetlen vagy közvetett – információt kiszolgáltatni, melyek közhatóságoktól vagy bármilyen más természetes vagy jogi személytől származnak, az ezen eljárások tárgyát képező tettekre vagy személyekre vonatkozóan. E kötelezettség megsértése bűncselekmény és a büntetőtörvénykönyv alapján büntetendő”.

Magától értetődő, hogy ez a tilalom felszámolja az oknyomozó újságírást, (amilyet a Rise Project gyakorol kitűnően, mely felfedte a teleormani pénzmosási mechanizmusokat), ezzel rossz viccé változtatva a sajtószabadságot és ebből következően magát a liberális demokráciát, melyben a médiának a negyedik és a többit ellenőrző hatalmi ágnak kellene lennie.

Mindezek összesen, még ha csak az említett módosításokat is vesszük számításba, melyek

csak a csúcsát képezik a román jogállam szívébe a maffia ihletésére döfött lándzsának,

túl sokan vannak és túl átfogóak ahhoz, hogy ne idézzenek fel egy folyamatban lévő ellenforradalmat, egy demokráciára, a hazára és a szövetségeire halálos államcsínyt.

Mi következik? Ha az elnöknek és a polgároknak nem sikerül, például az intézmények segítségével, tüntetésekkel vagy általános sztrájkkal véget vetniük ennek a gazfickók által végrehajtott puccsnak, akik egy Ion Iliescu demokráciájához hasonlóan eredeti Parlamenten belülről legyilkolják a jogállamiságot és a demokráciát, Románia nemcsak egy új diktatúrának esik majd prédájául. Hanem tartósan egy új totalitárius rezsim színtere lesz. Mely éppen azért, mert keményebben hamisító, talán

még gyűlöletesebb lesz, mint a nemzeti-kommunista volt, melynek meghosszabbítása lenne.

Ezt a történelmi léptékű változást nemrég vetítette előre a puccsisták rohamléptekkel zajló ideológiagyártása, mely a „párhuzamos állam” önigazoló doktrína PSD általi hivatalos meghirdetésében nyilvánult meg.

Ez nemcsak a gyászos rezsim támogatását, valamint a maffiaköztársaság vezetőinek dicsőítését követeli meg a románoktól, hanem a képzelt „közellenség” elleni harcban való részvételt is, a büntetőügyesek lépéseinek mérgező jellegéből fakadó esetleges bírálatokat és bűneik elítélését pedig bármikor állítólagos „hazaárulási” tettekké nyilváníthatja.

Következésképpen a Dragnea által a demokráciák oroszországi, törökországi vagy venezuelai lerombolása közepette kidolgozott doktrína – adott esetben – elméleti igazolást nyújthat majd egy ilyen totalitárius rezsimet szolgáló terror számára.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Doboka, avagy a csausiszta történelem-átírás egyik… fellegvára
Főtér

Doboka, avagy a csausiszta történelem-átírás egyik… fellegvára

A kommunista rezsim nemzeti korszakában sokan és sokat dolgoztak azon, hogy Doboka várába valahogy beültessenek egy bizonyos (román) Gelut. Össze is jött az elvtársaknak. Megnéztük, mi van ott ma.

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”
Krónika

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”

Óránként 210 kilométeres sebességgel száguldott egy autós vasárnap az A1-es jelzésű dél-erdélyi autópálya Déva és Nagylak közötti szakaszán – közölte a rendőrség.

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon
Főtér

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon

Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.

Két autó ütközött Kézdivásárhely közelében – frissítve
Székelyhon

Két autó ütközött Kézdivásárhely közelében – frissítve

Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap este Kézdivásárhely közelében. Három személy megsérült, egy közülük a roncsok közé szorult.

Szinte hazajár párjával Kolozsvárra: interjú Koltai Róberttel, aki gyerekként labdaszedő világbajnokságra készült
Krónika

Szinte hazajár párjával Kolozsvárra: interjú Koltai Róberttel, aki gyerekként labdaszedő világbajnokságra készült

Koltai Róbert színművész, a magyar színházi és filmes szakma kiemelkedő, jól ismert alakja a 24. Filmtettfeszt alkalmából érkezett Kolozsvárra élet- és alkotótársával, Gaál Ildikóval.

Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét, amely megszüntetné a székelyföldi románok „diszkriminációját”
Székelyhon

Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét, amely megszüntetné a székelyföldi románok „diszkriminációját”

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezetét arról, hogy a többségi nemzethez tartozó állampolgárok a nemzeti kisebbségekével azonos feltételek mellett alakíthatnak egyesületeket.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.