// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Egy római katolikus templom végnapjai

// HIRDETÉS

Ha így megy tovább, a csodálatos papdi római-katolikus templom hamarosan összedől.

Lassan semmivé lesz a Temesvártól 31 kilométerre lévő papdi mauzóleum, az egyik legszebb, 1860-ban épített bánsági római katolikus templom.

Az igazi történelmi műemléknek számító templom elhagyatott, és rohamléptekkel romlik az állaga. Miután több évvel ezelőtt leomlott a jobboldali tornya, most maga a főkupola van veszélyben.

„Nincs már remény. Annyira vártuk, de senki sem tett semmit. Semmi sem fog történni, hiába írják meg az újságban. Németországból küldtek pénzt, de útközben eltűnt valahol. A Római Katolikus Püspökséget

még a templom megerősítése sem érdekli.

Én gondoztam a templomot, de most már nem vagyok képes rá. Benne vagyok már a korban. A fiam szokott harangozni, ha temetés van, de most ő is beteg, megműtötték a szemét”, mondta Magdalena Vasar, az egyetlen papdi katolikus család tagja.

A templom olyan, mintha poszt-apokaliptikus látványelem lenne. Sok évvel ezelőtt a kriptát is meggyalázták, a koporsókat feltörték, a csontokat szétdobálták az udvaron.

A Temes megyei településen látható mauzóleum építészeti ékszer. Gyakorlatilag az esztergomi bazilika mása, de a budapesti Szent István bazilikára is hasonlít.

A helyi mágnás, Csávossy Gyula nagy földbirtokokkal rendelkezett itt, ahol a mezőgazdaság volt a fő tevékenység és az elsődleges bevételi forrás. Mivel a gabonakereskedelem az egyik legjövedelmezőbb foglalkozás volt, a Csávossy-család igazi nemesi uradalmat kezdett kiépíteni Papdon, mely két nagy épületből állt: a XIX. században épített családi kastélyból és az átellenben lévő mauzóleumból.

A papdi kastélynak 42 elegánsan bebútorozott, festményekkel, porcelánokkal, szőnyegekkel, csipke-, bársony- és brokát függönyökkel, muránói kristályból készült csillárokkal feldíszített szobája volt.

Az út másik oldalán építették fel a mauzóleumot, melynek egy lenyűgöző, elmélyülésre és imára szolgáló hely is része volt. A vitrókat Münchenben készítették, a két harangot pedig, melyek hangja ma is fenségesen szól, Temesváron, Novotny Antal műhelyében.

A Csávossy-család története

Csávossy Gyula a Bánság egyik nagy földbirtokosa volt. 1839. május 16-án született a Temes folyó jobb partján, a mai Szerbiában található Szárcán. Tanulmányait Bécsben és Budapesten végezte, többek között jogot is tanult. Tanulmányai befejezése után visszatért a Bánságba.

Első felesége, Szemő Valéria-Magdaléna (1843–1889) nem több és nem kevesebb, mint 10 gyermekkel ajándékozta meg Gyulát. (A szerző eléggé el nem ítélhető módon nem jelzi, hogy a cikk több része, mint például az előbbi mondat, szinte szó szerinti másolata a következő forrásnak: http://www.magyarvagyok.com/kultura/regiok/varak-kastelyok/8091-Kincs-egy-bansagi-nagykozseg-sziveben.html – a szerk.). 1892 szeptemberében, három évvel felesége halála után Gyula feleségül vette Josephine von Spiegelfeldet, aki további két gyermekkel ajándékozta meg: az 1894-ben született Józseffel és Endrével. Ez utóbbi testvére után három évvel, 1897-ben született.

A Csávossy-család 1904-ben nemesi címet kapott, és belépést a társadalom egy új szintjére, a magyar arisztokrata közegbe. A nemesi iratok Magyarország Nemzeti Levéltárában találhatók.

A Csávossy-család vége kevéssel az Osztrák–Magyar Birodalom bukása előtt következett be. Josephine 1911. január 27-én hunyt el. A Csávossy-család mauzóleuma alatti kriptába temették el. Ugyanazon év őszén Csávossy Gyula báró is elhunyt. A papdi uradalom esetében tehát 1911-et tekinthetjük a vég kezdetének.

A papdi báró családjának vége

Az első világháború után, amikor a Bánságot is felosztották, az élet egyre nehezebbé vált a papdi báró utódai számára, így aztán Gyula utolsó gyermekei 1925-ben örökre elhagyták a Bánság földjét, és Kanadában telepedtek le.

Csávossy Gyula 1909 környékén a papdi római katolikus közösségnek adományozta a mauzóleumot. 2009-ben az iratot megújítják, jelenleg a Temesvári Római Katolikus Püspökség tulajdonát képezi.

A temesvári építészeti kar több felmérést készített az épület állagromlásáról és a felújítandó részekről. 2012 környékén néhány építész is felmérte a helyzetet, és azt mondták, 200-300.000 euróból felújítható, mert a tartószerkezet nem sérült.

A Római Katolikus Püspökség képviselői azt állítják, nincs pénzük a beruházásra, tekintettel arra, hogy az utóbbi években inkább a máriaradnai templom helyreállításra összpontosítottak, ami 11 millió euróba került, zömmel az Európai Unió pénzéből.

A Püspökség képviselői tárgyaltak az Örökségvédelmi Igazgatósággal, hogy a mauzóleum átkerüljön a Művelődésügyi Minisztérium tulajdonába, de eddig ez a terv sem valósult meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro