Egy ország nem élhet hazugságban

Nyugati látogatásaim, Románia érdekeinek képviseletén kívül, lehetővé tették számomra jobban megérteni a nyugati társadalom sajátosságát, jó és rossz tulajdonságaival együtt. Közvetlen megfigyelésekkel, de nyugati barátokkal és ismerősökkel folytatott számos vita és beszélgetés alapján elmélyülhettem néhány, egy modern társadalom számára alapvető ügyben, mint amilyen a köz- és a magánszféra kapcsolata, vagy az igazság szerepe a társadalomban.

Többek között a Nyugatra nézve atipikus ügyeket is elemeztem, mint amilyen a „közbenjárás”,

amellyel ők is szembesülnek, de amit úgy alakítottak át, hogy ne legyen ártalmas a társadalomra nézve. Az emberek ott is tesznek szolgálatokat egymásnak, de azzal a feltétellel, hogy ne veszélyeztessék sem egy cég profitját, sem a közérdeket. Senki sem rak fontos tisztségbe ostoba, gyengén képzett személyt. Ha pedig a kérés egy alacsonyabb szintű képzettséggel rendelkező személyre vonatkozik, amikor egy képességeinek megfelelő állást keresnek neki. Ismétlem, mindez azért történik, mert egy ilyenfajta gyakorlatnak nem szabad ártania a köz- vagy magánszféra akármelyik szereplőjének. A „közbenjárás” kezelésében is nagy adag jó ízlés van.

Ugyanezzel a jó ízléssel kezelik az igazság vagy hazugság kérdését.

Amikor Washingtonban felkeresi az ember a média múzeumát, a híres és impozáns Newseumot, már az első lépésektől egy útmutató kísér: „Facts First”. „A tények az elsők”. Bármilyen beszámolónak, cikknek, sajtóelemzésnek, tájékoztatónak abból kell kiindulnia, ami valóban megtörtént, egy nyilvánvaló dologból, egy tényből. A nyugati társadalmak, igaz, több kudarc, sőt, a nácizmus alatt éppenséggel tragédiák után is meghúzták a hazugság vörös vonalát. Észak-Amerikában vagy Nyugat-Európában bármely személyt, személyiséget lehet bírálni és minden oldalról megvizsgálni. Főleg akkor, ha a közszférában dolgozik valaki, minden lépését bírálatok és bírálók kísérik. Ezt az árat kell megfizetnie azért a megtiszteltetésért, hogy „közszolga” lehet. Ne feledjük, hogy a latin nyelvben a „miniszter” szolgát jelent. Nem kevés olyan helyzet volt, amikor rosszban sántikáláson értek tisztségviselőket, akik megsértették a munkakörükkel járó etikai kötelezettségeket. És ez a lista többek között kormányfőket és államelnököket is tartalmaz. Óriási többségük

a tisztségükkel fizettett meg ezért, és sokaknak akkor ért véget a közéleti karrierjük.

De semmi áron sem tűrik el hazudozást egy közéleti személyről, intézményről vagy fontos témákról. A nyugati társadalom a saját bőrén, de más népek szerencsétlen tapasztalatából, például a kommunizmusból megtanulta, hogy „a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát”, és hazugságra semmi szilárdat sem lehet építeni. A hazugságot pedig különösen a társadalmi ellentestekkel rendelkező területeket kezelik szigorúan, mint amilyen a média vagy az igazságszolgáltatás. Nyugaton egy hazugnak bizonyuló újságírót sürgősen kizárnak a szakmából. Nemrég volt erre egy példa Németországban, ahol a Der Spiegel egyik újságíróját, Claas Relotiust maga az újság vezetősége leplezte le álhírgyártóként (valójában az újság ellenőrző mechanizmusa nem működött, illetve a lap vezetősége figyelmen kívül hagyta azt; az újságírót az egyik társszerzője buktatta le – a szerk.). A hazug újságírónak nincs helye a nyugati sajtóban. És a lap által megtett drasztikus lépések ellenére nyilvános botrány is lett belőle, hogy elrettentsenek bárkit, akiben hasonló késztetések lennének. Ezáltal többek között a kiadvány vezetőségét is büntették, mert nem kezelte elég éberen bármely újságíró fő kötelezettségét: hogy hazudni nem szabad.

A hazugságot a modern jogi rendszerekben sem tűrik el, minden nyugati országban nagyon nagy büntetések járnak az esküszegésért.

Bármely modern jogi rendszer számára létfontosságú az igazság, hiszen maga az igazság eszméje kerül veszélybe azokban a társadalmakban, ahol a hazugság erősebben jelen van. Nem utolsó sorban a fejlett gazdasági vagy politikai rendszerek is az igazságot védelmezik a hazugsággal szemben. A New York-i tőzsdén számos ügylet „szóban” köttetik, közvetlenül vagy telefonon keresztül. A kereskedő tisztességessége alapvető fontosságú az üzleti rendszer számára, mint ahogy az igazság is az. A tőzsde igazság nélkül nem működhetne. Mi lenne, ha meghamisítanák a tőzsdén jelenlévő cégek pénzügyi mérlegét? Ha erre mégis sor kerül, mint például az Enron esetében, a vétkezők hosszú időre börtönbe vonulnak. A büntetlenül maradó hazugság levegőbe röpítené a kapitalista típusú gazdaságot.

Az AEÁ Kongresszusában sem hazudhat az ember. A kongresszusi képviselők megtévesztése büntetendő dolog, súlyos börtönéveket lehet érte kapni. Tekintettel arra, hogy a Kongresszus az amerikai népet képviseli, nem lehet hazudni neki. Ilyet nem tehet senki. Ebből fakad a kongresszusi meghallgatások nagy jelentősége is, mert ez biztos útja az igazság kiderítésének.

A hazugság veszélyességéről ebből a „fake-news”-ról és „post-truth”-ról szóló egész vitából is meggyőződhetünk.

Nyugaton több évnyi szigorúság és magasra állított mérce után sikerült magas etikai standardokat kikényszeríteni az írott média, újságok és folyóiratok, televíziók klasszikus területén. Közismert a „fact-checking” intézménye, melynek éppen az a feladata, hogy megóvja a tévedés szégyenétől a klasszikus médiát, még akkor is, ha az nem szándékos. Az újságírószakma megszervezte magát, világos etikai szabályokat fogadott el, melyek drasztikusan büntetik a hazugság felhasználását, ugyanakkor megköveteli a tények szigorú elválasztását is a véleményektől. Ezen kívül a különféle entitások közötti gazdasági verseny fokozottabb becsületességet biztosít, főleg, hogy a vétkesnek bizonyuló újságot és televíziót a versenytársak is büntethetik.

A közösségi média megjelenése, sajnos, újra esélyt adott a hazugságnak arra, hogy korlátok nélkül terjedjen, sokszor úgy, hogy senki sem vállalja magára és senkit sem lehet hazugsággal vádolni. Sőt, a nyugati társadalmak aláásásában, szétzilálásában érdekelt nem-nyugati országok fegyverként kezdték el használni a hazugságot. Ebből aztán egy újabb csata lett, melyet a Nyugat – újra – megvív az igazságért.

És szintén ebben áll a román társadalom egyik nagy kihívása.

Folytatódik a modernizálás, elutasítjuk a hazugságot és felkaroljuk az igazság eszméjét, ahogy azt egy civilizált ország közérdeke megköveteli? Vagy továbbra is hazugságban, sőt, ordenáré hazugságban fog élni, egy egész nép szégyenére. A kommunizmusban azért hazudtunk, hogy túléljünk. Nem voltak választási lehetőségeink. De ma, amikor szabadok vagyunk, miért élünk hazugságban? Csak ennyire vagyunk képesek?

Az alcímeket a szerkesztőség adta.