// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Egy jelentős válság lehetőséget is jelent. Felfogja az Orban-kormány ezt az esélyt?

// HIRDETÉS

Egyelőre úgy tűnik, hogy a fogalmam sincs-állapot felől lassan, sokat gondolkodva botorkál a kezdem kapiskálni-állapot fele. Kérdés persze, hogy ez a botorkálás elég lesz-e a sikerhez.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása.

Jelentős válságon megyünk keresztül, amit a koronavírus okozott. De válság után is van élet. A kínai, dél-koreai, japán helyzet azt bizonyítja, hogy intelligenciával, elkötelezettséggel és intézmények, illetve az intézmények és a polgárok közötti együttműködéssel uralni lehet ezt a helyzetet is. A koronavírus által okozott válság helyzetének alakulása, eddig, némiképpen kedvező nekünk, más országokhoz összehasonlítva.

Mit tartalmaz az elnöki rendelet?

4. cikk (2) A 2. sz. melléklet 1-7. pontjaiban rögzített, fokozatos végrehajtású elsődleges sürgősségű lépésekről a belügyminiszter vagy a törvényes helyettesítője dönt, a miniszterelnök beleegyezésével, katonai rendelet formájában.

(3) A 2. sz. melléklet 8. pontjában rögzített, fokozatos végrehajtású elsődleges sürgősségű lépésekről a Belügyminisztérium dönt az államtitkár, a Rendkívüli Helyzetek Főosztálya (DSU) vezetője vagy a törvényes helyettesítője utasítása formájában.

Ezek a rendelkezések nagyon nagy hatalommal ruházzák fel, a kormányfő beleegyezésével, a belügyminisztert és a DSU vezetőjét, Raed Arafatot. Reméljük, rendelkeznek majd elegendő intelligenciával ahhoz, hogy a románok érdekében használják fel ezt a hatalmat.

6. cikk. A közhatóságok vezetőinek, a többi jogi személyiségnek, valamint a természetes személyeknek kötelességük tiszteletben tartani és végrehajtani a jelen rendeletben és a belügyminiszter által kibocsátott rendeletekben előírt összes lépést.

1. Melléklet

1. cikk. – A Helyi Rendőrség műveleti szempontból a Belügyminisztérium alárendeltségébe kerül.

2. cikk. – A közösségi személynyilvántartó közszolgáltatások műveleti szempontból a területi rendőrségi egységek alárendeltségébe kerülnek, melyek meghatározzák a végrehajtandó támogató tevékenységeket.

3. cikk. – Az önkéntes tűzoltó-szolgáltatások (rendkívüli helyzetek) műveleti szempontból a rendkívüli helyzeti területi egységek alárendeltségébe kerülnek, melyek meghatározzák a feladataikat és a cselekvési módjaikat.

4. cikk. – A mentési közszolgáltatások műveleti szempontból a rendkívüli helyzeti felügyelőségek alárendeltségébe kerülnek.

Sok cikkely van, csak néhányat soroltam fel illusztrálásképpen, hogy az olvasókat segítsem elképzelni, mit tartalmaz a rendelet.

Milyen lehetőségek nyílnak meg a kormány előtt?

A kormánynak minden lépést meg kell tennie, hogy Románia szerencsésen átvészelje ezt a nehéz időszakot. Most lehetősége van az állam forrásait, amennyi még van, a polgárok egészségével foglalkozó szolgáltatások felé irányítani, de a nagyon vagy kisebb cégek túlélése felé is, hogy csökkentse a koronavírus válsága által okozott iszonyatos negatív gazdasági hatást. Íme, néhány ezekből a lépésekből:

1. Újraértékelés pótköltségvetés kidolgozásával és más sürgősségi kormányrendeleten keresztül elfogadott lépésekkel, az állam működésével kapcsolatos költségek drasztikus csökkentése. Azonnal meg lehet semmisíteni a pofátlan nyugdíjakat és béreket, be lehet zárni a nem létfontosságú hitelutalványozókat, le lehet állítani a bér- és nyugdíjemeléseket, a pótlékok megkétszerezését, mert az ország – nem túl nagy – forrásait a koronavírus válsága által okozott szerencsétlen következmények csökkentése irányába kell átirányítani. Egyértelmű, hogy az állam bevételei kisebbek lesznek, ami még inkább indokolja a fentebbi javaslatokat.

2. Teljes mértékű együttműködés az EU hatóságaival, hogy részesülhessünk az EU által a jelenlegi válság visszaszorítása céljából biztosított többletpénzekből.

3. A koronavírusos fertőzés terjedésének megállítására bevezetett korlátozások szigorú ellenőrzése.

4. Azonnali és kíméletlen fellépések azok ellen, akik az állami költségvetésből történő lopásra és csalásra használják fel a jelenlegi helyzetet.

5. Azonnal le kell váltani a jelentős intézmények vezetéséből azokat az embereket, akiket a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyezett oda és akik nem bizonyítottak hatékonyságot ezeknek az intézményeknek a működésében.

6. Ha szükséges, akkor kormányátalakítást is végre lehet hajtani. Nem játszadozhatunk az állam válságmegoldási képességével.

7. Ingó és ingatlan forrásokat és egységeket lehet rekvirálni a válság felszámolása érdekében.

8. A gazdaságnak a válság után is működnie kell. Annál inkább szükség van a pénzügyi források azok felé irányítására, akiknek ténylegesen szükség van rájuk.

Ahogy mondtam, ez a válság bizonyos

súlyos költségvetési egyensúlyhiányok kiigazítására is lehetőséget ad

egy teljes hatáskörrel rendelkező kormány számára, amely sürgősségi kormányrendeletekkel kormányozhat, melyek sürgősségét nem lehet megkérdőjelezni.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az Orban-kormány most a következő választásokra vonatkozó esélyeivel játszik. Ha a társadalom érdekében fog cselekedni, gyorsan kiiktatva a PSD-s kormányok által az utóbbi három évben okozott hibákat és csalásokat, akkor a következő választáson begyűjtheti majd a lakosság megbecsülését. Ha nem sikerül felszámolnia a régi kormányok rossz szokásait, akkor osztozni fog a sorsukban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Krónika

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
Székelyhon

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS