// 2026. június 30., kedd // Pál

Dragnea bandája a végső rohamra készül

// HIRDETÉS

Egy ilyen vezérek által irányított ország nem ír történelmet és nem is érdemli meg, hogy fennmaradjon a történelemben. Sabin Gherman írása.

Ez már egy bejáratott modell: Dragnea (Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt – PSD – elnöke – a szerk.)

egy-egy nagy gazemberség előtt kivonul egy kicsit a közéletből,

színre lép Vasileasca (Viorica Vasilica Dăncilă kormányfő – a szerk.) és a párttévék, megemelt nyugdíjakról és bérekről üvöltöznek, az ügyeletes csicska pedig elsíbolja, amit el kell síbolni.

Hamarosan ismét történik: Dragnea néhány napja csak morog, Olguţa (Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter – a szerk.) újra a tévékben fickándozik, Toader (Tudorel Toader igazságügy-miniszter – a szerk.) pedig, a CCR-vel (Alkotmánybíróság – a szerk.) együtt mindenképpen el akarja hitetni a közvéleménnyel, hogy alkotmányos jellegű konfliktus van Cotroceni (az Elnöki Hivatal – a szerk.) és a Győzelem (Victoriei)-palota (a kormány – a szerk.) között.

Mi változott a tavalyi évhez képest?

A korrupciós ügyek közül sok ítélethirdetési szakaszba érkezett és a rahovai vagy jilavai rácsok képe kísérti őket. Mit fognak tenni? Bármit. Nem fog már számítani az Európai Bizottság véleménye sem, nem fog már számítani a gajra vágott gazdaság sem; az a lényeg, hogy össze tudjanak hozni egy kritikus tömeget azokból, akik még mindig azt hiszik, hogy Romániából gyarmat lesz, vagy a külföldiek kilopják a Bucsecs alól a csakrát. Ennek az iskolapadokat feleslegesen koptató csürhének készülnek a nyugdíjemelésekről vagy az ügyészek által üldözött szocializmusról szóló hírek.

A DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.), az egyetlen intézmény, mely tisztára mossa imázsunkat a világban, a mérlegét bemutató ülésén kettéválasztotta a vizeket – először történt meg, hogy a kormányfő és az igazságügy-miniszter igazolatlanul hiányzott. Ez nem egyszerű lázadás volt: meg akarják mutatni, hogy a táborok felálltak és harcra készek, hogy

két Románia és két nép van, melyek tagjai egymásra vadásznak.

Nemzeti fájdalomcsillapítóként dobták be az orvosi bérek 2022-re ígért szintre emelését – ez árulkodik arról, hogy mi a tét és mekkora a kétségbeesés és a cinizmus, Goebbels undorító elvének megfelelően: „ha hazudsz, hazudj óriásit”. Ez a kulcs és ebből az irányból jön majd a vihar – a végső ostrom következik.

És mikor csinálják mindezt? – Románia egész történelmének legkedvezőbb pillanatában. Akármennyire túlszabályozó (sic!) is ez az Unió, akármennyire riasztó is ez a NATO, Románia sohasem volt még ehhez hasonló jóléti és biztonsági rendszerekben. Igaz, a rendszerek bizonyos szabályok alapján működnek – a tolvajok börtönbe mennek, például. Márpedig ez sokakat megijeszt, például több millió eurót számláikon tartó és Brazíliában vakációzgató közalkalmazottakat – egy másik példa, na! És a börtön elkerülése érdekében készek az egész országot bedönteni, tudva, hogy mindig maguk mellett tudhatnak egy csomó embert. Másfél évvel ezelőtt még a stabilitás szigete voltunk, minden szirénéneknek ellenálltunk, akármennyire kis csórók vagyunk – most mindenki minket néz és nem érti, miért gördítünk saját magunk elé akadályokat.

Az utca pedig elfáradt, nem állhatnak éjjel-nappal őrt.

Helyettesítette az utca az elnöki intézményt is, az európai intézményeket is, de kész, elfáradt. Egy része, úgy négymillió, a távozást választotta – a gyermekek miatt. Egy másik része naponta a távozásról beszél – és nem ítélhetünk el valakit azért, mert a gyermekeit előbbre tartja, mint az itteni káoszt. Mi marad? Egy olyan Románia marad, mely csökönyösen bejár dolgozni és különórákra járatja a gyermekeit és marad egy másik Románia, amelyik felírásra iszik a kocsmában. Az egyik naponta fogat mos, a másik dróttal húzza ki a fogát, az egyiket agyonnyomják az adók, a másik boldog, mert nő a segély. Márpedig egy ország nem működhet így – egy ilyenfajta ország nem ír történelmet és nem is érdemli meg, hogy fennmaradjon a történelemben. Rondán hangzik? – ha te vagy az, akinek nincs külföldön egyetlen rokona sem, nyugodtan szidhatsz; tényleg létezel?

Ha pedig Iohannis elnök jelen van, akkor ez az a pillanat, amikor vagy felemelkedik, vagy megbukik.

Vagy a szemükbe mondja a szocialistáknak az igazságot szeszélyeskedések nélkül és vállalja a konfrontációt, vagy majd ő is amiatt fog siránkozni, hogy legyőzte a rendszer és szégyenletesen eltűnik – de az embereknek már elegük van, hogy – mint az ökölvívásban – egy olyan banda esélyeit számolja, melynek a nyelven és esetleg a szuvas fogakon kívül semmi köze sincs az itt élőkhöz.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS