És nem is akárhol. Vigyázat: MAGYARGYALÁZÓ HUMORVESZÉLY!
A magyarok minden határt túllépnek a kerítésmániájukkal! Az amerikaiak által a Vörös Bolygóra juttatott Curiosity marsjáró beleakadt egy magyar gyártmányú szögesdrót-kerítésbe, amely egyik napról a másikra jelent meg a bolygó felszínén. A kerítés állítólag a migránsok behatolását hivatott megakadályozni, de alapos a gyanú, hogy a magyarok azért húzták fel pont oda, hogy szívassák vele a világot, és problémát okozzanak ott, ahol épp nincs.
A magyarok nem hajlandók továbbengedni a Curiosity-t, mert nincs vízuma. A NASA mérnökei megpróbálják újraprogramozni a marsjárót, hogy magyarul tudjon kommunikálni a kerítés őrzésére kiküldött magyar vámos-robottal.
A Curiosity jelentése szerint a magyar vámos-robot felszólította, nyissa ki a csomagtartóját, majd elkobozott néhány kőzetmintát, mondván, hogy veszélyesnek tűnnek. Ezek után elvette a marsjáró egyik akkumulátorát, megitta a fékfolyadékját, egy szöggel belekarcolta a karosszériába, hogy „Erdély Magyarországé!”, végül pedig betörte az egyik kamera objektívjét.
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.