Igaz ugyan, hogy közbeszólhat egy kis határellenőrzés itt-ott, de ez csak ideiglenes. Szóval nem feladni!
Michael Roth, a berlini Szövetségi Külügyi Iroda Európáért felelős államminisztere az Adevărulnak adott interjújában kitér Németország szerepvállalására a román politikában, a korrupcióellenes harcra, a Schengen-övezet jövőjére és a Moldovai Köztársaság EU-csatlakozására is.
A berlini Szövetségi Külügyi Iroda Európáért felelős államminisztere múlt héten Bukaresten tartózkodott, ahol Klaus Johannis elnökkel és Dacian Cioloş kormányfővel találkozott.
Michael Roth a 2013-ban az (Angela Merkel által vezetett) CDU-val és a bajor CSU-val együtt „nagykoalíciót” létrehozó Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) tagja. A 45 éves Roth 2013 decembere óta, a harmadik Merkel-kabinet tagjaként tölti be az Európáért felelős államminiszteri tisztséget. Ugyanakkor Roth a Franciaországgal zajló együttműködés berlini szövetségi biztosa is.
Riporter: A 2012 nyarán zajlott romániai politikai válság idején Németország volt az egyik leghangosabb. Támogatja, hogy Németország ilyen aktív szerepet töltsön be a romániai politikai színpadon?
Michael Roth: Országainkat bizalmon alapuló szoros kapcsolatok kötik össze. Németország segítséget és támogatást nyújtott Romániának az EU felé vezető útján. Azt akarjuk, hogy Románia jelentős szerepet töltsön be az Európai Unióban, olyan Európa-párti erőként, mely hozzájárul az európai konstrukció meghatározásához.
Nyilvánvaló, hogy a románok változásokat akarnak az országukban. Látogatásom során a kormány képviselőivel folytatott megbeszéléseim során meggyőződtem arról, hogy a jelenlegi kormány eltökélten folytatni akarja Románia fejlődésének folyamatát.
Németország továbbra is kész támogatni Romániát, ha ezt igénylik és szükséges: egy reformokat és modernizálást illetően tartós pályán haladó Románia mindnyájunk érdeke, az EU-nak is, és főleg a román állampolgároknak.
Hogyan látja a Schengen-övezet jövőjét? Folytassa-e Románia a csatlakozási erőfeszítéseket, tekintettel azokra a változásokra, melyeken a bevándorlók által okozott válság miatt a Schengen-övezet átmegy?
Schengen Európa egyik legnagyobb sikertörténete. Schengen több mint 30 éve a szabadságot, a cseréket és a megértést jelképezi a kontinensünkön. Az euró mellett a határellenőrzés megszüntetése az európai integráció legnyilvánvalóbb és leginkább kézzelfogható sikere. Sikeresen meg kell védenünk Schengent. Következésképpen a belső határellenőrzés egyes államok általi bevezetése csak ideiglenes, de a menekültek jelenlegi helyzetére való tekintettel – sajnos – elkerülhetetlen lépés lehet.
És éppen azért, mert Schengen megvédendő európai eredmény, Románia kormánya továbbra is a szükséges feltételek teljesítésén dolgozik, hogy szintén részévé válhasson a Schengen-övezetnek. És ezzel kapcsolatosan Románia tudja, hogy partnerként számíthat Németországra, amit én magam is kihangsúlyoztam a múlt héten Bukarestben folytatott megbeszéléseim során.
Az EU szintjén dicsérik a Románia által az utóbbi években tett korrupcióellenes erőfeszítéseket. De belpolitikai téren a politikusok, az üzletemberek és az általuk ellenőrzött sajtószervezetek folyamatosan támadják az igazságszolgáltatást. Ezek a támadások kívülről is láthatók, Románia EU-n belüli partnerei tudnak erről a jelenségről?
Románia az utóbbi években figyelemre méltó haladást ért el a korrupció elleni harcban és a jó úton halad. Ezt, nem utolsó sorban, az Európai Bizottság által az úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében nemrég kiadott jelentés is bizonyítja. A kormány határozott ígérete is fontos, hogy a jövőben is tartani fogja ezt az irányt.
A Johannis elnökkel és Cioloş kormányfővel folytatott megbeszéléseim során az volt a benyomásom, hogy a kormány tökéletesen tisztában van a rá háruló feladatok nagyságával. De egy ilyen ígéretes fejlemény nem jelent automatizmust, nem magától értetődő. Nagyon fontos, hogy az eredmények tartósan és visszafordíthatatlanul jelentkezzenek a társadalom minden területén. A Colectiv klubnál történt szörnyű tragédia utáni tüntetések bebizonyították, hogy a romániai civil társadalom egyértelműen a korrupció megszüntetését kéri.
Támogatják, hogy a Moldovai Köztársaság a közeljövőben csatlakozzon az EU-hoz?
Az Európai Unió 2014 júniusában társulási megállapodást írt alá a Moldovai Köztársasággal. Ez politikai társulást és gazdasági integrálódást nyújt az EU-val, mélyreható reformokért cserébe: a korrupció visszaszorítása, az igazságszolgáltatás és a közigazgatás reformja, a gazdaság modernizálása és sok más. Ezeket a reformokat következetesen kell megvalósítani.
Azok az eredmények, melyeket Moldova képes lesz elérni, döntő módon befolyásolják majd az ország európai pályájának jövőbeni alakulását. Jelenleg a társulási megállapodás és a szabadkereskedelmi megállapodás végrehajtása fontos. A közeljövőben nincs napirenden az EU-hoz való csatlakozás. Egyértelmű a célkitűzésünk, minden – gazdasági, kulturális és politikai – téren fokozni akarjuk az együttműködésünket. Ehhez kiváló lehetőségeket nyújt a társulási megállapodás.
Önök szerint miként oldható meg a jegelt transzdnisztriai konfliktus?
Az EBESZ 2016-os német elnökségének elsődlegességei között szerepel az is, hogy előrelépéseket kell elérni a transznisztriai konfliktusban. Az EBESZ német elnöksége nevében egy német diplomata, Meier-Klodt nagykövet foglalkozik majd ezzel a konfliktussal. Jelenleg arra kell összpontosítanunk, ami megvalósítható és nagyon gyakorlatias ügyekben kell elősegítenünk a haladást: mi a Dnyeszter két partja között kapcsolatok megerősítését és bizonyos kiegészítő, bizalomerősítő lépések szorgalmazását tartjuk elsődlegesnek, melyeknek elsősorban az ebben a régióban élő emberek életét kell megkönnyíteniük.
Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy hozzá kell járulni a gazdaság felélénkítéséhez és ezáltal az egész régió stabilizálásához. A konfliktus teljes körű, méltányos és fenntartható megoldása csak a washingtoni, brüsszeli, moszkvai, kijevi nemzetközi partnerekkel és – természetesen – Moldova szomszédjával, Romániával folytatott szoros együttműködéssel lehetséges. Jó jel, hogy a chişinăui és tiraszpoli hivatalosságok elismerik a tárgyalási folyamat fontosságát. A végén olyan megoldást kell találnunk, mely a Moldovai Köztársaság szuverenitásán és területi integritásán alapul, Transznisztriának biztosított különleges jogállással.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.