// 2025. március 28., péntek // Gedeon, Johanna

Beletörik Dragnea foga Kövesi leváltásába?

// HIRDETÉS

Meg kell adni, Dragnea és büntetőügyes társai ügyesen blöffölnek. Kérdés, mi történik, ha nem jön be.

Laura Codruţa Kövesinek az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) éléről való leváltási kísérlete a Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége (PSD–ALDE) koalíció által folytatott médialincselés és a DNA hatásköreinek csorbítására irányuló számos törvényhozási próbálkozás betetőzése.

A Tudorel Toader miniszter által ismertetett jelentést hideg fejjel elemezve, a szöveg sokkal inkább a Kövesi eltávolítását akaró politikum-média szövetségnek nyújtott mérgezett ajándéknak tűnik. Annyira híján van az érvelési konzisztenciának és a jogi tartalomnak, sőt éppenséggel a törvényesség szélét súrolja, tele zagyvaságokkal, személyes véleményekkel, kontextusból való kiemelésekkel és félremagyarázásokkal, hogy Iohannis elnök számára egyáltalán nem lesz nehéz megalapoznia a leváltás elutasítását. A „párhuzamos állammal” folytatott harcban résztvevő legelhivatottabb politikusoknak, valamint az Antena 3 és az RTV (a România TV-ről van szó – a szerk.) közönségének szánt Tudorel Toader féle vádirat tálcán kínálta Iohannisnak a Kövesi leváltására vonatkozó kérés elutasításához szükséges összes érvet.

Mi Dragnea célja?

Kevéssé valószínű, hogy Tudorel Toader ne lett volna tudatában vádirata jelentős hibáinak, de úgy döntött, tisztsége megőrzése érdekében megsemmisíti episztemológiai tekintélyét, ugyanúgy, ahogy Alina Mungiu Pippidi is feláldozta „deontikus” tekintélyét a jelentés támogatásával. Az viszont érdekes, hogy a koalíció vezetői, Dragnea és Tăriceanu meghúzták magukat és kiadták a napiparancsot: tagadjátok, hogy Iohannis felfüggesztése a célunk, ha nem váltja le Kövesit. Mivel az nyilvánvaló, hogy Iohannis nem fogja leváltani (ezt már elég világosan megmondta), a DNA „kipucolására” irányuló tevékenység logikája szerint a felfüggesztésnek kellett volna következnie. De a stratégia összetettebbnek tűnik. Sok elemző teszi fel a kérdést: mi lehet Liviu Dragnea, e politikai akció rendezőjének és forgatókönyvírójának a célja, melynek végén azért mégiscsak kevés esély van a sikerre. Mit nyer, mit veszít ezzel az általa kirobbantott új válsággal?

A kongresszus és a leváltás

Az egyik nyereség az, hogy bebizonyította a párt vezetőségének – a kiskirályoknak, büntetőügyeseknek és mindazoknak, akik őt háttér-megegyezésekkel és -alkukkal vádolták –, hogy „komolyan” harcol a DNA ellen és minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megszabaduljon Kövesitől. A rendkívüli kongresszus hirtelen összehívása (miután eredetileg elutasította azt) e szemszögből nézve értelmezhető és azt mutatja, hogy a leváltást már február 14-én (Dragnea bejelentésének napján) eldöntötték, amit az Antena 3-ban és az RTV-ben zajló rendkívül jól koordinált médiatámadás előzött meg, amin néhány hétig dolgoztak, ahogy az a DNA által közzétett jegyzőkönyvekből kiderül. Ezáltal nyilvánvalóvá válik a kongresszus és a leváltás közötti közvetlen kapcsolat: Dragnea rendelkezik az alelnöki garnitúra súrlódásmentes leváltásához, utolsó bírálói eltávolításához, a párt alapszabályának módosításához és elnökválasztási jelöltként való fellépéshez szükséges legitimitással. Egy másik nyereség az, hogy újra mozgásba hozta saját választóit, újabb gumicsontot nyújtva nekik azzal, hogy eltereli a közvélemény figyelmét „adóforradalomról” és a bérekre gyakorolt, inflációban és kereskedelmi hiányban jelentkező katasztrofális következményeiről, mely téma éppen napirenden volt és még a közalkalmazottakban is elégedetlenséget váltott ki. De meglehet, hogy ez csak rövidtávú előny lesz.

Iohannisból a PSD csinál hőst

Másrészt, több hátrány is következik ebből a PSD és személyesen Dragnea számára. Ahogy újra aktiválta a PSD-s közönséget, a PSD-ellenes oldal is új lendületet kapott. Méghozzá micsoda lendületet! Tudorel Toader bejelentése után nem sokkal több ezer ember vonult utcákra a nagyvárosokban és ez vasárnap este is megismétlődött, a kegyetlen fagy ellenére. A közvélemény-kutatások szerint ez egy növekvő választói réteg, melyet a PSD-nek (és nem az ellenzéknek) sikerül állandó készültségben tartani. De a PSD nagy hibája az, hogy újra játékosi szerepbe hozta Klaus Iohannist, miután az elnök a Dăncilă-kormány szemrebbenés nélküli elfogadásával maga ellen fordította támogatóit, méghozzá két olyan témával, melyekkel ez utóbbiak teljes mértékben rezonálnak: a korrupcióellenességgel és Kövesivel. És még ha nem is tolja a dolgokat az elnök felfüggesztése felé (legalábbis a jelenlegi helyzet szerint, bár gyanítom, hogy csak egy hadicselről van szó), Dragneának van egy gondja: kénytelen lesz Iohannist első számú ellenséggé változtatni, el kell indítania ellene a médiakampányt, nyílt színen kell szembeszállnia vele. Különben egyértelműen vereséget fog szenvedni Iohannisszal szemben és a közvélemény vesztesként fogja őt elkönyvelni, főleg ennyi nyűgölődés után. Az elnököt ezúttal is a „párhuzamos állam” és „visszaélései” patronálásával vádolták – ebben Tăriceanu volt a leghangosabb –, de várható, hogy a démonizálási kampány a jövőben elsősorban az államfőre fog összpontosítani és Dragnea áll majd az élén. Az eredmény? A következő kampánynak a korrupció, az igazságszolgáltatás, Kövesi, a DNA és minden ezzel kapcsolatos dolog elleni harc áll majd a középpontjában. Ez a terep viszont nem előnyös a PSD és még kevésbé Dragnea számára, különösen, ha elindul a választáson: legfeljebb csak a saját választóit konzerválhatja, ami azonban nem lesz elég a választásra. Másrészt a „párhuzamos állam” és a Kövesi–Iohannis páros megbélyegzése után a PSD elveszti a munka tárgyát és a füstfüggöny mögül előtűnik a másik jelentős téma, amelyet minden erejükkel igyekeznek eltemetni: a béremelési bohózat.

A CCR-hez való folyamodás hadicsele

Bár nem lehet számításon kívül hagyni a felfüggesztés lehetőségét, közbülső szakaszként az Alkotmánybíróságon (CCR) való fellépésre összpontosító stratégia körvonalazódik. Láthatjuk, hogy a médiavuvuzelák és a PSD-n belüli véleményvezérek többségek – Dăncilă kormányfőt is beleértve – azt hangoztatják, hogy az elnöknek állítólag „kötelessége” leváltani Kövesit, különben „alkotmányos természetű konfliktus” alakul ki. A PSD amnéziában szenved, hiszen Augustin Zegrean, a CCR volt elnöke elmagyarázta: „Ha Románia elnökének nem lenne semmilyen elemzési és mérlegelési joga a CSM-től (Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács – a szerk.) érkező, a bírók és ügyészek vagy bizonyos vezetők kinevezésére vonatkozó javaslatai esetében, ha nem utasíthatná el a kinevezést még indokoltan és akár egyetlen egyszer sem, akkor Románia elnökének hatáskörei (…) elvesztenék tartalmukat és jelentőségüket, ahogy arra a CCR 375/2005.07.06. sz. határozata rámutat.” Több mint valószínű, hogy a PSD vagy a kormány megtámadja majd a CCR-nél a leváltást elutasító, Iohannis által aláírt határozatot, arra számítva, hogy ezt ott elfogadják. Ez azért nehéz lesz, mert a Bíróság már alkotmánysértővé nyilvánította az igazságszolgáltatásról szóló törvényeknek azt a cikkelyét, melyek szerint az elnök egyetlen egyszer, indoklás alapján utasíthatja el a CSM legfelsőbb bírósági elnökre vonatkozó javaslatát. De semmit sem lehet kizárni. Egy PSD-nek kedvező döntés, mely alkotmánysértővé nyilvánítaná Iohannis Kövesi leváltását elutasító okiratát, új lehetőséget nyitna meg a koalíció előtt és okot adhatna az elnök felfüggesztésére.

A felfüggesztés, avagy a PSD öngyilkossága

Tehát elképzelhető, hogy Dragnea és a büntetőügyesek kartellje annyira kétségbe van esve attól a lehetőségtől, hogy Kövesi végig viheti a mandátumát, az ügyek és az ítéletek pedig folytatják az útjukat, hogy nem fogadják el a több mint egy éve zajló vergődések feleslegességét és ezt a vörös vonalat is átlépik. Számukra az lenne az egyetlen jelentős haszon, hogy Tăriceanu a Cotroceni-ben (elnöki hivatal – a szerk.) ideiglenesen eltöltött 30 nap alatt nemcsak Kövesit és Lazărt (Augustin Lazăr főügyész – a szerk.) válthatja le, hanem a nemkívánatossá vált összes helyettest és főosztályvezetőt, és pészédés bábukat ültethet a helyükre.

Amúgy a felfüggesztés tiszta öngyilkosság a PSD számára. Ez lenne egy elnök harmadik (meghiúsult) felfüggesztése, amikor ez a párt hatalmon volt és mindháromra ugyanabból az okból került sor: az igazságszolgáltatás és a jogállamiság térdre kényszerítése. Románia imázsa romokban hever majd és a szankciók is megfelelőek lesznek. Az a gond, hogy a PSD nem tartja sokra Románia sorsát. Idehaza nemcsak Iohannis fog győzedelmesen visszatérni Cotroceni-be, a zsebében tudva a második mandátumot, de az ellenzék is látványosan megerősödik majd. Mert egy elnök leváltására kiírt népszavazásban meghatározóvá válik az ellenzék fellépése és szerepe. Csodába illő esély, hogy kimásszon a tespedésből. Ne feledjük, hogy 2009-ben, a parlamenti választás alkalmával, alig két évvel a Băsescu leváltására kiírt népszavazás után, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) egyedül több mandátumot szerzett, mint a Szociáldemokrata Párt–Konzervatív Párt szövetség. Tehát, ha a PSD nemcsak az elnökválasztást, hanem a parlamentit is el akarja veszíteni, akkor nyugodtan kezdeményezheti Iohannis felfüggesztését.

U. i.: A CSM ügyészi részlege kedvezőtlenül véleményezte a leváltási kérést. A miniszter nyilvánvalóan rosszindulatú módon viselkedett, Kövesi pedig pontról pontra megcáfolt minden vádat, melyek közül egyesek, mint például az Emberi Jogok Európai Bíróságával kapcsolatos vád szemenszedett hazugságnak bizonyultak. Felkeltette a figyelmemet, hogy Toader szintén felvetette a CCR-hez való folyamodás lehetőségét, ha Iohannis megtagadja a leváltást. Ami annak a jele, hogy ez a terv.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Victor Ponta, a patkányösztön és a megszokott dolgok süllyedő hajója

Varga László Edgár

Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?

Egy ágyban az ellenséggel, avagy hogyan váltottam bankot

Szántai János

A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mit adhat egy klubkoncert öt évvel a koronavírus-járvány után?

Sánta Miriám

A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.

Moldvai kultúranzix, avagy hogy találkoztam Diana Șoșoacával

Szántai János

A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Hamis történelem ide, szex oda, a Hunyadi-sorozat olyan izgi, hogy az ember körmét rágva várja a folytatást
Főtér

Hamis történelem ide, szex oda, a Hunyadi-sorozat olyan izgi, hogy az ember körmét rágva várja a folytatást

Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?

Volt ukrán főparancsnok: Románia arra kért, hogy hallgassunk az ott lezuhant orosz drónokról
Krónika

Volt ukrán főparancsnok: Románia arra kért, hogy hallgassunk az ott lezuhant orosz drónokról

Valerij Zalujnyij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi Nagy-Britanniába delegált nagykövete azt állította: Románia arra kérte őt, hogy ne beszéljen a román területen lezuhant orosz drónok lelövéséről.

Darun lobogtatott a zászlós dák, ha így haladunk, Simion lesz az elnök – vasárnapi hírek
Főtér

Darun lobogtatott a zászlós dák, ha így haladunk, Simion lesz az elnök – vasárnapi hírek

Crin Antonescu pedig olyan szépeket mondott, mintha csak kampányolna…

Mindkét sofőr meghalt, amikor összeütközött a két kamion
Székelyhon

Mindkét sofőr meghalt, amikor összeütközött a két kamion

Két halálos áldozatot követelő baleset történt csütörtök kora reggel Arad megyében. Két teherautó ütközött össze, az egyik ki is gyulladt.

Román házaspár tragédiája Magyarországon
Krónika

Román házaspár tragédiája Magyarországon

Holtan találtak egy férfit és egy nőt a magyarországi Battonyán, ahol családi dráma történhetett. A román házaspár aradi volt.

Drogeladás közben tetten értek és letartóztattak egy 36 éves férfit
Székelyhon

Drogeladás közben tetten értek és letartóztattak egy 36 éves férfit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek szerdán egy drogkereskedőt, akit tetten értek, miközben 200 gramm kábítószert (3-CMC-t) próbált eladni – tájékoztatta a Szatmár megyei rendőrség az Agerpres hírügynökséget.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Victor Ponta, a patkányösztön és a megszokott dolgok süllyedő hajója

Varga László Edgár

Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?

Egy ágyban az ellenséggel, avagy hogyan váltottam bankot

Szántai János

A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mit adhat egy klubkoncert öt évvel a koronavírus-járvány után?

Sánta Miriám

A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.

Moldvai kultúranzix, avagy hogy találkoztam Diana Șoșoacával

Szántai János

A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.

// HIRDETÉS