Az Európai Néppárt és az „Orbán-dilemma”: mit jelent ez Romániának?

Most nagyjából ez a kérdés az EPP-ben: kirúgjuk Orbánt és mártírt csinálunk belőle, vagy továbbra is nevetségessé tesszük magunkat vele? Ez egy kényes, kellemetlen, nagy stratégiai értékű és – hozzá merném tenni – egyáltalán nem elhanyagolható kihatású érzelmi kérdés.

A vergődés javában zajlik azután, hogy Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke bejelentette: alig néhány nap múlva, egy március 20-i politikai összejövetel keretében vitát tartanak majd 12 tagpárt hivatalos kéréséről, hogy zárják ki az európai pártból a Fideszt és vezetőjét, Orbán Viktort.

„Valójában – válaszolta Orbán Viktor – a támadások a baloldali politikai erők felől érkeznek és nem nekünk akarnak ártani, hanem az Európai Néppártnak. Ha már nem bennünket fognak támadni, akkor majd megtámadják az olaszokat és az osztrákokat. Ezt nem mindenki fogja fel, de őket a szakirodalomban, Lenin nyomán, »hasznos idiótáknak« nevezik. Bár egy bizonyos doktrína mentén vesznek részt a harcban, mások, sőt éppenséggel az ellenfelek érdekeit szolgálják.” De egy kiegészítő megjegyzéssel, mely hasznos a magyarországi kampány által okozott botrány hátterének megértéséhez, melyet Orbán rendelt meg és Jean-Claude Juncker ellen irányul.

Orbán Viktor bejelentette, hogy az Európai Bizottság első elnökhelyettesét, Frans Timmermanst is bírálni fogja: „A választási kampány következő szakaszában egy másik szereplő fog szerepelni a politikai plakátokon: Timmermans úr. Juncker úr visszavonulni készül a politikából, de helyét Timmermans úr veszi majd át”, mondta Orbán, kijelentve, hogy „nem lehet figyelmen kívül hagyni Soros György szerepét az európai politikában” és hogy „mindenkinek joga van tudni, hogy Timmermans közismerten a szövetségese”.

Hosszú azoknak az okoknak a listája, melyek miatt Orbán Viktor megérdemelné, hogy kizárják az EPP-sek nagycsoportjából

és önök olyan jól ismerik ezeket, hogy nem hiszem, hogy itt újra fel kellene azokat idézni. Más valami az igazi kérdés és azt hiszem, ebből kellene kiindulnia a jelenlegi kontextus és a közeljövőbeli következmények elemzésének.

Először is a Fidesz kiiktatásának az európai néppártiak közül (akik, úgy tűnik, továbbra is a fő politikai erőt képviselik majd a következő Európai Parlamentben) a visegrádi csoport befolyásának és az európai szintű döntéshozatalra gyakorolt nyomásának megrendülése lehet a közvetlen következménye. Rendkívül valószínű, hogy a V4-be tartozó országok a függetlenségpártiak parlamenti frakciójába akarnak majd belépni, de megtörténhet, hogy olyan kvázi hermetikus biztonsági falat emelnek majd ez utóbbi köré, amilyen a korábbi törvényhozási ciklusokban övezte a hasonló kezdeményezéseket. Persze, hogy Magyarország és Lengyelország számára sokkal jobban megfelelt az európai konzervatívok vagy néppártiak frakcióiban képviselettel rendelkezni és nem a már nagyon intenzív negatív médianyomásnak kitett populistákéban, ami hamarosan óriási romboló kampánnyá változik majd. De ha nem megy másképpen, alkalmazkodni fognak az új helyzethez.

Másodsorban, ha az európai néppártiak büntetésére tényleg sor kerül,

ez felgyorsíthatja a földalatti szövetkezési folyamatokat az európai populista-szélsőséges pártok szintjén.

Intenzíven beszélnek egy ilyenfajta szövetségről, de azt csak azután kellett volna formalizálni, hogy már ismertté válnak az európai parlamenti eredmények és azoknak a vezetőségi tisztségeknek az elméleti aránya, melyeket egy jövendőbeli parlamenti frakció nyártól kezdődően követelhet majd magának. A túl gyorsan leleplezett nehéztüzérségi ütegek – és ebben Orbánnak igaza van – az olaszokra és az osztrákokra összpontosítanának, hiszen a Fidesz ereje az európai képviseleti szinten kicsi és az is fog maradni. De ezt egy EPP-s kizárási döntéssel mártírrá avatott Orbán Viktor példaértékű teljesítményével kompenzálni lehetne. Következésképpen azt mondhatja majd, hogy éppen keresztény arkangyali értékei miatt vált a versenytársak irigységének áldozatává.

Ám a játéknak van még egy dimenziója, méghozzá lényegi, amelynek nemzetbiztonságunkra nézve létfontosságúként kellene érdekelnie bennünket:

Orbán Viktor úr az európai függetlenségpártiak oldalán lép be a kampányba a jelenlegi határok helyreállításáért, átalakításáért, vagy felülvizsgálatáért küzdve,

mely koncepció Salvini úr és az Északi Liga számára hajdanán oly kedves volt. De míg eddig Orbán Viktort, éppen az EPP-s nyomások miatt, korlátozták a kárpáti térség (a szerző valószínűleg a Kárpát-medencére utal – a szerk.) újjáépítésére vonatkozó elképzelései hangoztatásában, mostantól kezdve ez biztosan nem lesz így.

Lehet, hogy e tekintetben politikusainknak nagyon figyelmesen újra kellene olvasniuk Hunor (Kelemen Hunor – a szerk.) úr legutóbbi, az RMDSZ kongresszusán elmondott beszédét, amikor kijelentette, hogy „két elv, két irány határozhatja majd meg a továbbiakban a politikánkat és a tevékenységünket. Az első a transzilvanizmus, a második a versenyképesség. Erdély a következő évtizedekben egyre inkább kiszabadul a központosító törekvések hálójából, megtalálja saját hangját és gazdasági és kulturális szempontból erőteljes fejlődésnek indul… Az utóbbi 100 év Erdély-ellenes politikája – a magyar közösséget megcélzó politikailag intézményesített diszkrimináció – döntő szerepet játszott a versenyhátrányunk növekedésében. Különösen a jelentős regionális egyenlőtlenségekre utalunk, egy olyan térszerkezetben, melyben a magyarok többsége Erdély periférikus, kevésbé fejlett régióiban él” (az idézett, nem teljes szöveg nem Kelemen Hunor beszédéből származik, hanem az RMDSZ Jövő Erdélyben című vitairatából – a szerk.).

Minden bizonnyal ilyenek lesznek majd az Európai Parlamentben elhangzó beszédek,

ebbe az irányba haladnak majd az európai függetlenségpártiak jövendőbeli politikai frakciójának követelései, melyek támogatni fogják a „transzilvanizmust”

és segíteni fogják Orbán Viktort abban, hogy  beteljesítse azt az álmát, hogy újraegyesíti az egész kárpáti térség magyarságát. Mi pedig akkor is híján leszünk külügyi reprezentációs formulának, akkor is, akárcsak most, szótlan jelenlétünk lesz az Európai Parlamentben és hiányozni fogunk a jövő nagy politikai játékairól szóló intézményes, vagy diszkrétebb vitákról.

A mieink számára ez talán még nem elég világos, de az alapvita egy olyan európai projekt jövőjére vonatkozik, mely vagy a nemzeti projektek hangsúlyos aggregálása irányába halad, vagy ellenkezőleg, a szuper-széttöredezett és a különféle történelmi emlékekre való hivatkozáson alapuló államközi konfliktusokat potenciálisan újratápláló Nemzetek Európájának újbóli megjelenéséhez vezet. Az egyik ilyen gyors agglutinációs projekt lenne a kárpát-medencei térségé, az összes, többek között a mai Románia nemzeti létezése szintjén jelentkező implicit következményével egyetemben.
Mi pedig úgy teszünk, mintha nem látnánk. Vajon miért?

Mindenesetre meglehet, hogy az EPP lesz az első nagy politikai párt, mely nyilvánosan vállal egy ilyen rendkívül nehéz vitát. Ennek eredményétől függően meglátjuk majd, hogy – amint az egyre több információ jelzi – esetleg más európai politikai pártok (a szocialisták és az ALDE) is követik majd a példát, kiszorítva köreikből azokat, akik vagy elfogadhatatlanok, vagy annyira excentrikusak, hogy csak egy nagyon különleges csoportban találhatnak maguknak helyet.
„очень хорошо!“, hallatszik – mintha – a tőlünk nem túl messzi háttérből. Önök szerint?

Az alcímeket a szrkesztőség adta.