// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Az erdélyi politikusok semmirekellősége

// HIRDETÉS

Vajon miért védik az erdélyi szocdem vezérek Liviu Dragneát olyan keményen? Egyszerű, tessék olvasni.

Az országban mindenhol egyformán nagy a politikai tisztségekért folyó taposás.

„A polgárok által leadott szavazattal vállaltuk a kormányzás felelősségét és ezt végig is fogjuk vinni, egészen 2020-ig.

Nem kellene megbüntetni a Dragnea úr lemondását követelő kollégákat,

ez volt az álláspontjuk, tiszteletben tartjuk, de egy politikai pártban a többség hozza a döntéseket. Nem számítok arra, hogy nyugton ülnek majd, de az ő dolguk, nekünk kormányzási felelősségünk van és végig is fogjuk vinni”, mondta Iuliu Nosa, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Szilágy megyei elnöke.

A 2016-os parlamenti választáson Szilágy megyében csak 29 százalék szavazott a PSD-re, ami 15 százalékkal maradt el az országos átlagtól. Ez az eredmény csak 2 százalékkal előzte meg a Nemzeti Liberális Pártét (PNL). „Beszéltem a megye polgármestereivel és nem értenek egyet a PSD-elnök lemondásával”, mondta Ioan Mang PSD-s vezető, akire rábizonyították a plagizálást, akinek ezért le kellett mondania az első Ponta-kormányban betöltött oktatási miniszteri tisztségéről. A PSD Bihar megyében 33 százalékot kapott a választáson, szintén jóval elmaradva a párt 46 százalékos országos átlagától.

A források szerint egyetlen erdélyi vezető (Temesvár kivételével, de az Bánság) sem szavazott amellett,

hogy Dragnea távoznia kellene a párt éléről. Mindnyájan, vagyis nagyjából tizenöten támogatták. Ezzel szemben Dragnea lemondását követelte az Olt megyei (a választáson 67%, ami több mint kétszerese a Bihar megyei eredménynek), vagy a Brăila megyei (56% - szinte kétszer több, mint Szilágy megyében) PSD vezetője.

Különben az erdélyiek voltak Dragnea leghangosabb védelmezői. A fentiek hangja (de a máramarosi vagy szatmári PSD-seké is) ugyanolyan egyértelműen hangzott, mint Codrin Ştefănescué.

Miért szavaztak az erdélyi (mely térség zömmel a „jobboldali” pártokat szokta támogatni) PSD-sek a legnagyobb rosszra – (a diktátor) Dragneára, ahelyett, hogy a „szoft” megoldást, a Firea&Tudose&Stănescu hármast választották volna?
A válasz: a legaljasabb érdekből.

Az erdélyi PSD-seket holmi páriáknak tekintik a központban az összes eddig választáson elért szerény eredményeik miatt.

Lenézik és háttérbe szorítják őket. A párt egyetlen fontos döntésével kapcsolatosan sem kérik ki a véleményüket. A kormányban alig-alig találunk közülük valakit, legfeljebb egy „ejtőernyőst” a Sportminisztériumban, aki valahonnan Biharból érkezett, vagy a Hunyad megyei határon túli románokért felelős minisztert. Ezek kis költségvetésű minisztériumok.

Az erdélyi PSD-s vezetők azért szavaztak egyhangúlag Dragneára, mert a PSD történelmében először szorult helyzetben találták a párt pillanatnyi főnökét. Bizonyos tisztségek, valószínűleg minisztériumi állások megszerzésétől tették függővé támogatásukat. Így hát számíthatnak arra, hogy az októberi kormányátalakítás az erdélyiek felzárkózhatnak majd a teleormaniak mellé.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
Székelyhon

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

// még több főtér.ro