Gödrök, buldózerek, daruk és romok között nem lehet normálisan élni. Andrei Pleșu kiváló írása.
Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A Párizs (Paris) utcán lakom, a Győzelem (Victoriei) tér környékén. A lakónegyednek – hajdan a „Bonaparte-park” volt – még megvan a bája és megőrzött valamennyit a kertvárosi „fazonjából”. Igaz, a Győzelem tér közelsége árt egy picikét a hangulatnak. Akár akarom, akár nem, eljut hozzám a tiltakozó vagy támogató, megafonos, közlekedési dugós, beszédes, szlogenes, zenés és másféle tüntetések zsivaja.
De inkább azt választom, hogy legyenek ilyen polgári összejövetelek, még az elkerülhetetlen zajszennyezés árán is. Engem igazán a ház körüli, kis magán- vagy intézményes „építőtelepek” által okozott, látszólag jelentéktelen, de elkerülhetetlen „zajok” képesek feldühíteni. Arra ébredek, hogy csökönyös fúró zaja, pörölycsapások csattanása, szorgos láncfűrész megzavarhatatlan „zenéje” ostromol. Ráadásul a munkások is bőségesen hangoskodnak: egymást szólongatják, kölcsönösen osztogatják az útmutatásokat, viccelődnek és apokaliptikus módon röhögnek. Nem tudom megállapítani, hogy egy cég alkalmazottai vagy feketemunkások:
akár aszfaltoznak, csöveznek, akár hibás villanyvezetékeket javítanak. Tudom, hogy törvények óvják a köznyugalmat, de senki sem törődik ezzel. A rendőrség nem lép közbe, az áldozatul esett polgárok pedig a híres beletörődéssel tűrik a helyzetet… És egy rakás barátomtól azt hallom, hogy más lakónegyedekben is hasonló a helyzet. Régi kétségbeeséssel jutott eszembe egy négy-öt éve, bizonyos megszelídíthetetlen szomszédos „építőtelep” hisztériát okozó hatása alatt állva írt szöveg. Újra előveszem azt remélve, hogy valaki felfigyel rá és komolyan veszi majd azt a városi zűrzavart, mely belerondít a pihenésünkbe, munkaidőnkbe, a békés élethez fűződő jogunkba. De nincsenek illúzióim. Semmi sem fog változni. Amióta az eszemet tudom, „az egész ország egy építőtelep”…
A nemzedékemhez tartozók még emlékeznek erre a kifejezésre, mellyel tele voltak a kommunista propaganda újságjai, hogy a rezsim megújító furor-ját, az „új” „régi” elleni dicsőséges ostromát, a tömegeknek az újjáépítési erőfeszítésbe való bevonását dicsőítsék, mely „fényes jövőt” ígért az „alagút végén”. Azért ennek a kifejezésnek hátulütői is vannak.
Gödrök, buldózerek, daruk és romok között nem lehet normálisan élni. Az „építőtelepről” valójában gyorsan kiderült, hogy nem az építkezésé, hanem a rombolásoké. Ráadásul a külső építkezés mániája mellett már nincs helye a bensőségesség – elengedhetetlen – pihenőinek. Az „új ember”, akit belülről kellett „felépíteni”, egy ünnepélyes séma, egy demagóg metafora, egy fantazmagória volt. (Bár néha megtörténik velem, hogy csak most látom azt megtestesülni, egyfajta „homunculus”-ként, a hajdani „imperatívuszok” egyfajta elvetélt maradványaként).
De az „építőtelep” retorikája már a hajdani „hatással” sem rendelkezik. Az építőtelep ma inkább egy jegelt „projektet”, magukra hagyott melléképületeket,
Jellemző példa: az autópályák. Hozzánk közelebb pedig: Bukarest. Bármerre jársz, gödrökbe, védőszalagokkal és -táblákkal elkerített járda- vagy útszakaszokba, felmart aszfaltba, elodázott vagy ímmel-ámmal elvégzett aszfaltozásokba, lezárt utcákba és élénk csapatzajba botlasz, persze csak akkor, ha egyáltalán van a környéken egy úgy, ahogy aktív csapat. Mert arra is van példa, hogy az építőtelepek kihaltak, vagy csak éjszaka, illetve a hétvégeken telnek meg hirtelen élettel.
Érdeklődtem. Megtudtam, újra, hogy intézményeink és szolgálataink – Berthelot tábornok a román hadsereg első világháború kirobbanása körül végrehajtott ellenőrzése során megfogalmazott szavaival élve – „csodálatosan szervezetlenek”. Ha valahol ki kell javítani egy vezetéket, a műveletet nem egy szakcég veszi át, hanem három. Az egyik feltöri az aszfaltot és leás a hibás vezetékig. Aztán elmegy és egy maroknyi szerelő „szakembert” hagy a helyszínen, akik arra vannak felkészítve, hogy szakszerűen beavatkozzanak. Amikor befejezik a munkájukat, akkor ők is elmennek, átengedve a terepet a harmadik csapatnak, melynek a gödör betemetése és az újraaszfaltozás a feladata. Azt sem lehet pontosan tudni, hogy mikor jönnek az elsők, azt sem, mikor érkeznek (ha egyáltalán megérkeznek) az utolsók, így aztán kiszámíthatatlan a „folyamat” időtartama.
a járókelők és a járművezetők hisztérikussá válnak, a javítóműhelyek virágoznak, boldogan javítgatják a rázós meglepetésekkel teli úttest által okozott károkat. A főváros egy építőtelep! Egy önkényes építőtelep, melynek eredményei azonnal létrehozzák a következő építőtelep szükségességét (és esetleg távlatát). És van még valami: ha olyan peche van az embernek, hogy egy ilyenfajta „felszerelés” helyszínének szomszédja, alkalma lesz látni (és főleg hallgatni), hogy miféle „nem konvencionális” szereplő a román dolgozó. Akár nappal van, akár éjszaka, akár hétköznap, akár szombat, emberünk, a „kollégáival” együtt, félelmetes hangberendezés: azt hiszi, hogy szülőföldje szép tájainak egyik kaszálóján áll egymagában. Üvöltözik, káromkodik, hahotázva röhög, a benne rejlő összes decibellel „szervezi” a csapatot. A „munka mezeje” a saját portája, erőteljes tüdejének „mioritikus tere”. Röviden, egy „argheziánussal” van dolgunk, nagy hangon elüvöltözött „barmoknak szóló noszogatások” büszke gyakorlójával. Az építőtelep egy félig kész „terméket”,
Nyugaton is láttam utcai építkezéseket, melyek néha zavarták a forgalmat, melyek váratlanul sokáig elhúzódtak és melyek mintha napról napra szaporodnának. De jelentős különbségekkel: a helybélieket értesítik a munkálatok kezdetéről és végéről, a művelet csendben és folyamatosan zajlik (vagyis ellenőrizhetetlen megszakítások nélkül), végül pedig a javítás szavatoltan tartós, a terep pedig tiszta marad, gányolás és begyógyíthatatlan „sebhelyek” nélkül.
Félreteszem, egyelőre, a fővárosunkban zajló „építőjellegű” nyughatatlanság egyéb aspektusait: az üvegfalú kazamaták robbanásszerű megszaporodása, a régi Bukarest egyes építészeti ékszerdobozainak eltüntetése bizonyos standardizált „újdonságok” kedvéért, egyes mamut-„komplexumok” kezdeményezése, melyek túlzsúfolják, elrondítják, veszélyeztetik a városképet. Nincsenek felelősök, nincs várostervezési és mérnöki ellenőrzés, csak áldozatok vannak… Hol vannak a polgármesteri hivatalok, hol van az Örökségvédelmi Bizottság, hol van a polgári szellem? A „nagypolitika” másfele van!
U. i.: Nemrég elmentem a szomszédos házhoz, mely elrontja a napjaimat üvöltő „helyreállítói derekasságával”. Meg akartam kérdezni, meddig tartanak még a „munkálatok” és nem lehetne-e diszkrétebben, kevésbé betolakodó módon végezni azokat. Majdnem megvertek…
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.