Az (1918. december 1-i) gyulafehérvári egyesülési határozat és az autonómia

Magyarország kormányfő-helyettese, Semjén Zsolt 2018. július 27-én, Tusnádfürdőn kijelentette, hogy Magyarország semmiképpen sem fogja megtisztelni Románia december 1-i nemzeti ünnepét és a gyulafehérvári egyesülési határozatra hivatkozva váratlanul „autonómiát” követelt az erdélyi magyaroknak.

„Egyetlen kérésem van, semmi több. Szépen kérem, olvassák el és olvassák újra a gyulafehérvári határozatot.”

Az alábbiakban közöljük Ioan Aurel Pop tisztázó állásfoglalását erről a kérdésről, egyúttal azt is bejelentjük, hogy a LARICS kiterjedt elemzősorozatot indít a mostanra, a Nagy Egyesülés Centenáriuma idejére égető és megkerülhetetlen gonddá vált magyar kérdésről. (LARICS).

Az Erdély Romániával való egyesüléséről szóló, 1918. december 1-én elfogadott határozat kilenc pontból áll és ezeknek a következő gondolatok állnak a középpontjukban (A magyar nyelvű fordítás forrása, a szerző által kihagyott részeket zárójelbe tettük és szövegkiemeléssel közöljük; fontos megemlíteni, hogy az alábbi szöveget a szerző idézőjelbe helyezte, azt a benyomást keltve, hogy szöveghűen közli az eredeti határozatot. – a szerk.):

„Az összes román [1918. november 18 / december 1-jei] gyulafehérvári nemzetgyűlése, melyen Erdély, Bánság, Partium és Máramaros vidékeinek képviselői vesznek részt, kimondja az összes román és az általuk lakott területek egyesülését Romániával. [A nagygyűlés különösen kinyilvánítja a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Bánság teljes területére, melyet a Maros, a Tisza és a Duna határol.]

I. A nemzetgyűlés a fent említett területeknek ideiglenes autonómiát biztosít az [általános népszavazással választott] alkotmányozó testület összegyűléséig.

II. Kinyilvánításra kerülnek az új román állam létrehozásának alapelvei [Ezzel kapcsolatban, az új Román Állam kialakításának alapelvei alapján a nemzetgyűlés kijelenti a következőket:

Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.

Egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az Állam minden felekezete számára.

3. Tisztán demokratikus rendszer tökéletes megvalósítása a közélet minden területén. Közvetlen, általános, titkos, egyenlő szavazójog nemtől függetlenül minden 21. évét betöltött állampolgár számára a községi, megyei, valamint parlamenti képviseletnél.

4. Teljes sajtó-, gyülekezési és egyesülési szabadság, minden emberi gondolat szabad hirdetése.

5. Radikális agrárreform. Minden birtokot összeírnak, különösen a nagybirtokokat. Az összeírás alapján a hitbizomány megszűnik, és a nagybirtokok méretének szükség szerinti csökkentésével a parasztoknak lehetővé teszik legalább akkora birtok (szántó, legelő, erdő) megszerzését, amely munkát ad nekik és családjuknak. Ezen agrárpolitika alapelve egyrészt a társadalmi különbségek csökkentése, másrészt a termelékenység növelése.

6. Az ipari munkásoknak ugyanolyan jogokat és előnyöket biztosítanak, amilyeneket a Nyugat legfejlettebb ipari államok jogszabályai biztosítanak számukra.]

IV. A békekongresszustól azt kérik, hogy biztosítsa minden nagy és kis nemzet igazságát és szabadságát és iktassa ki a háborút a nemzetközi kapcsolatokból. [A nemzetgyűlés kifejezi azon óhaját, hogy a békekongresszus kialakítsa a szabad nemzetek közösségét oly módon, hogy a kis és nagy nemzetek egyaránt igazságot és szabadságot kapjanak, és a jövőben ne kerüljön sor háborúkra a nemzetközi kapcsolatok szabályozása érdekében].

V. Üdvözletüket küldik a Romániával három nappal korábban egyesült „bukovinai testvéreknek”. [A nemzetgyűlésen összegyűlt románok üdvözlik bukovinai testvéreiket, akik az Osztrák–Magyar Monarchia igája alól felszabadulva egyesültek anyaországukkal, Romániával].

VI. Üdvözlik az osztrák-magyar iga alól felszabadított nemzeteket. [A nemzetgyűlés szeretettel és lelkesedéssel üdvözli az Osztrák–Magyar Monarchia által eddig leigázott nemzetek felszabadítását, éspedig a csehszlovák, ausztriai németek, jugoszláv, lengyel és ruszin nemzeteket, és elhatározza, hogy ezen üdvözletet minden felsorolt nemzetnek tudomására hozzák].

VII. Tiszteletüket fejezik ki a román nemzet szabadságáért és egységéért feláldozott román hősök emléke iránt. [A nemzetgyűlés alázatosan meghajol azon román hősök emléke előtt, akik ebben a háborúban vérüket ontották és meghaltak ideálunk megvalósítása, a román nemzet szabadsága és egysége érdekében].

VIII. Köszönetet mondanak a Szövetséges Hatalmaknak (Antantnak), mert kimentették a civilizációt a „barbárság karmaiból”. [A nemzetgyűlés köszönetét és csodálatát fejezi ki a szövetséges hatalmaknak, akik fényes csatákban kitartóan küzdöttek a már évtizedek óta háborúra készülő ellenséggel, kiszabadítva a civilizációt a barbárság karmaiból].

IX. Eldöntik az „erdélyi, bánsági és magyarországi román nemzetet” képviselő Román Nemzeti Nagytanács létrehozását. [Az Erdély, Bánság, Partium román nemzeti ügyeinek továbbvitelére a nemzetgyűlés egy Román Nemzeti Nagytanács létrehozását határozza el, amely teljes joggal, bármikor és bárhol képviselheti a román nemzetet a világ többi nemzete előtt, és meghozhat minden olyan intézkedést, amely a nemzeti érdekek elősegítésére irányul]”.

A kilenc pontból csak a harmadiknak vannak alpontjai (nevezetesen hat). Ez a hat alpont az államalkotó elveket taglalja: az „együttélő népek” nemzeti szabadsága; az államon belüli összes felekezet felekezeti szabadsága; egyetemes, egyenlő, közvetlen és titkos szavazati jog mindkét nem számára, a 21. életévtől kezdődően; sajtó-, egyesülési, gyülekezési és gondolatszabadság; radikális agrárreform; a legfejlettebb nyugati államokban létezőkkel azonos jogok az ipari munkásságnak.

Az autonómia kifejezést kétszer használják az említett határozat szövegében.

Az első említés az irat elején, nevezetesen a II. cikkelyben van: „A nemzetgyűlés a fent említett területeknek (Erdély, Bánság és Magyarország) (Itt a Partiumról, vagy „Magyar részekről”, vagyis a románok által részeknek a Magyarország felé eső területeiről, nevezetesen a Körösvidékről, Szatmárról, Máramarosról, Szolnokról (helyesen: Szolnok-Doboka – a szerk.), Ungról, Beregről, Ugocsáról és a többiről van szó – a szerz. megj.) ideiglenes autonómiát biztosít az [általános népszavazással választott] alkotmányozó testület összegyűléséig”. Mint látható, a Romániával egyesült (kb. 100.000 négyzetkilométernyi), egységesen kezelt román többségű területek autonómiájának elrendeléséről van szó. (A szerző által „román többségűként” említett magyar vármegyék magyar és román lakosságának aránya 1910 környékén: (a szerző által Körösvidékként említett) Bihar vármegyében 55% magyar, 42% román, Ung vármegyében 33,58% magyar, 0% román, Ugocsa vármegyében 38,23% magyar, 11,70% román, Bereg vármegyében 44,7 százalék magyar, 72 fő (!) román – a szerk.).

Másodsorban a Gyűlés még ezeknek a területeknek is csak ideiglenes autonómiát javasolt,

kizárólag annak az egyetemes szavazással megválasztott gyűlésnek az összeüléséig, melynek új alkotmányt kellett adnia a Román Királyságnak. Nagy vonalakban betartották mindezeket a rendelkezéseket, Erdély pedig a Bánsággal és a nyugati Részekkel együtt, mindenféle autonómia nélkül, csak egy bizonyos időintervallum eltelése után végleg betagozódott Romániába. A Nemzetgyűlés első és legfontosabb döntése nem a tartomány (tartományok) ideiglenes autonómiája volt, a Romániával való egyesülésük „kinyilvánításával”. Éppen a szóban forgó románok és az említett területek Romániával való egyesülése képezi a dokumentum csomópontját. Márpedig ezt az egyesülést az az 1228 küldött „nyilvánította ki”, akiket demokratikus módon választottak meg és hivatalos dokumentumokkal („megbízólevelekkel”) rendelkeztek, az összes szóban forgó románt képviselve. Igaz, hogy az egyesülés döntéshozói, becsületükre, széleskörűen foglalkoztak az erdélyi nemzeti és felekezeti kisebbségekkel és a Román Királyságon belüli sorsukkal, mert a románok nem akartak elnyomottakból elnyomókká válni. A Nemzetgyűlés az egyesült „új román államot felépítő alapvető elvek” között rendelkezett „teljes nemzeti szabadságról az összes együttélő népnek” és „egyenlő jogokról és teljes autonóm felekezeti szabadságról az állam összes felekezete számára”. A „teljes nemzeti szabadságot” világosan, párhuzamos értelmezéseket kizáró módon határozták meg, és az a határozat szerzői számára az „együttélő népek” jogát jelentette arra, hogy „a saját nyelvükön rendelkezzenek képzési, igazgatási és ítélkezési joggal”, hogy „képviselettel rendelkezzenek – Románia – törvényhozó testületeiben”, képviselve legyenek az ország kormányzásában. Az „autonóm” kifejezés itt melléknév és „az államon belüli összes felekezetre” vonatkozik, nemcsak a kisebbségek felekezeteire.

Milyen kommentárokat lehet ehhez a dokumentumhoz fűzni a kidolgozása óta eltelt egy évszázad szemszögéből nézve?

1. A határozat szövegében sehol sem utalnak Erdély valamely részének etnikai kritériumok szerinti autonómiájára.

Különben az erdélyi „történelmi autonómiákat”, a „Székelyföldet” is beleértve, az osztrák-magyar dualista állam szüntette meg (pontosabban a budapesti parlament és kormány) a XIX. század második felében.

2. A legnagyobb számú romániai kisebbség, a magyar (mely az ország lakosságának 6 százalékát teszi ki), óvodától egyetemig és ez utóbbi mester- és doktori fokozatáig bezárólag „képezheti” magát a saját nyelvén Románia területén.

3. Ugyanez a magyar kisebbség a saját nyelvén „igazgathatja” magát mindenhol, ahol egyszerű többséggel rendelkezi és ahol a vezetőségi szervek, a polgármestertől a helyi, megyei stb. tanácsok tagjaikig magyar nyelvűek. Nincs olyan vegyes település Romániában, ahol a kisebbségek ne rendelkeznének szavazati képviselettel, számarányuknak megfelelően.

4. Ugyanez a kisebbség a saját nyelvén „ítélkezhet” ott, ahol teljesülnek a törvény által előírt feltételek. A magyar kisebbség bármely tagja beszélhet magyar nyelven a bíróságok előtt, szükség esetén tolmácsot biztosítanak számára.

A Nemzetgyűlés határozata kizárólag egyetlen dolgot „nyilvánít ki”, vagyis

egyetlen dologról határoz, ami viszont főbenjáró, nevezetesen Erdély egyesülését Romániával.

Amúgy csak javaslatokat tesz az „új román államnak”, melynek döntésével része kívánt lenni. A román állam, mind a két világháború között, mind azt követően, nagy vonalakban és a politikai rezsimektől függően betartotta ezeket a kisebbségi jogok tiszteletben tartására vonatkozó javaslatokat.

Különben továbbra is vitatható a romániai magyar kisebbség vezetőinek erkölcsi joga arra, hogy számon kérjék a román állam hatóságain az 1918. december 1-i, gyulafehérvári egyesülési határozat teljes körű alkalmazását, méghozzá egyszerű okból.

A magyarok, globális közösségként, sohasem ismerték el explicit, egyértelmű módon Erdély egyesülését Romániával,

ahogy azt a szászok, a svábok, az ukránok, a romák és a többiek megtették.

Mit jelent ez? Ez az Erdély lakosságának abszolút többsége által az akkor hatályban lévő összes nemzetközi rendelkezéssel összhangban elfogadott és az 1919-1920-as párizsi békekonferencia által ratifikált, majd aztán az 1946-1947-es békekonferencia által újra megerősített, az 1989 előtt és után létrejött nemzetközi jogi értékű más dokumentumok által egyaránt elismert 1918. december 1-i „határozat” el nem ismerését jelenti. Ebben az esetben a magyar közösség azon vezetői, akik egyetértettek és egyetértenek ezzel az állásponttal (nem minden magyar!) nemcsak a román törvényeken kívülre helyezik magukat, hanem a nemzetközieken kívülre is és nincs joguk egy olyan dokumentumra hivatkozni, melynek nem fogadják el a lényegét. Más szóval, nem emelhetik ki a gyulafehérvári gyűlés határozatából csak azt, ami megfelel nekik. De a pro domo érvelő magyar vezetők még így is tévedésben vannak: a kérdéses nyilatkozat, mely csak az Egyesülés tekintetében bír törvény erejével, sehol sem rendelkezik autonómiáról az erdélyi etnikai kisebbségek számára.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.