Románia szász államelnöke azért nem olyan nagy macher, mint amilyennek látszani szeretne. Legalábbis a mioritikus hazában.
Egy hete nem csitulnak a diaszpóra augusztus 10-i erőszakos tüntetéséről folyó viták. Elvi, általános jellegű ügyektől eljutottak a könnygáz összetételéig vagy annak taglalásáig, hogy milyen okból tartózkodott egy katonai ügyész a téren. Úgy tűnik, egyetlen dolgot nem vesznek észre, holott messze ennek kellene a legfontosabb dolognak lennie azok közül, melyek kapcsolatban állnak az említett eseményekkel: arról van szó, hogy
Szinte mindenki felfigyelt arra, hogy Klaus Iohannis a hétfői és a pénteki tüntetés által generált több üzenetet fogalmazott meg. Ezek közül talán az volt a legkomolyabb, mely szerint az ellenzéknek gyorsan egy ernyő alá kell összegyűlnie, mely tézis amúgy is már régebb óta jelen van a iohannista sajtóban.
„Végül egy utolsó felhívást akarok intézni, az ellenzékhez és a jelenlegi kormánnyal szemben álló politikusokhoz. Az alternatíva nem jön magától. Csak eltökéltséggel és bölcsességgel dolgozva lehet elérni abba a helyzetbe, hogy megszerezd az emberek bizalmát. Az ellenzék felelőssége is biztosítani az ország stabilitását és megtartani Romániát a normalitás útján. Kétségtelenül szükség van egy kitartó párbeszédre az összes ellenzéki erő között. A felelős politikusok képesek félretenni a kisszerű érdekeket, hiúságot és mindenek fölé helyezni az ország érdekeit. A románoknak pedig az az érdekük, hogy véget vessenek a jelenlegi többség túlkapásainak. Az ellenzéki pártok közötti megállapodással lehet elérni azt, amiről az előbb beszéltem: a románok által várt alternatívát”, mondta az államfő.
Gyakorlatilag megadja a jelet egy Demokratikus Konvenció féle konstrukció összerántására, mely 1996-ban megnyerte a választást a pészédés (PSD, Szociáldemokrata Párt – a szerk.) kolosszussal szemben.
Idézzük fel egy kicsit a tényeket.
De valamit tenni kellett. Ennek tudható be, hogy egy erős érzelmi töltetű pillanatban, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Román Szociál-Demokrata Párt (PSDR), a Román Környezetvédő Párt (PER) és az RMDSZ a kommunizmus bukása első évfordulójának közeledtével, december 15-én bejelentették a Nemzeti Konvenció a Demokrácia Bevezetéséért (CNID) létrehozását, melyet később kibővítettek és átkereszteltek Romániai Demokratikus Konvencióra (CDR). Az időpontot, mint írtam, nem véletlenül választották ki: egy sor rendezvény következett országszerte a forradalom emlékére, de közben mélységes elégedetlenség alakult ki, mert még nem derítették ki az igazságot a terroristákról és így tovább. Ez tökéletes háttér volt ahhoz, hogy meghirdessék a remény politikai konstrukcióját. Az új szövetség azt remélte, hogy egy másik nagy érzelmi hatást kiváltó momentumból is hasznot húz, melyre ugyanabban az időszakban került sor.
Nem úgy alakult, ahogy remélték, de azért mégis lendületet adott nekik: Mihály király híres hazatéréséről volt szó, akinek a tervek szerint azonnal a Konvenció vezérévé kellett volna válnia, még ha a szellemi vezérévé is. Ma már tudjuk, hogy eljött december 25-e, a fészénés (FSN = Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) rezsim elkergette a királyt az országból, de a CNID mégis hasznot húzott a helyzetből, legalábbis az imázs terén.
és ehhez egy mondhatni rendkívül kedvező érzelmi momentum adta a hátteret: a PSD-t nem kedvelők tüntetése, melyet keményen levertek az ugyanezen párt által vezetett rendfenntartó erők. És – ha már szóba került – embertelen erőfeszítéseket tettek azért, hogy a közvéleményben ki is alakuljon ez a kép, habár számos ellenvetést fel lehetne hozni. Tehát kitűnő pillanat volt arra, hogy az ellenzék nyilvánosan megadja az oly sokak által nagyon várt jelet, a nagy egyesülését, a cotroceni-i gondviselésszerű személy vezetése alatt, a jövő évi választási csaták nevében. Az a tény, hogy ez a Centenárium éve, csak még inkább segíti – imázs szempontjából – ezt az igyekezetet. Az Egyesülést ünneplő Egyesülés.
Csakhogy ördögi fordulat következett: eltelt négy nap az elnök felhívása óta és
A PNL a felhívás után közvetlenül, Iulian Dumitrescu alelnökön keresztül azonnal közzétette pozitív elvi álláspontját: „Meg kell kezdenünk egy becsületes és perspektívákkal teli párbeszédet a PSD-vel szembenálló politikai erőkkel, mint amilyen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Párt (PMP), vagy a Románia Együtt.” Csakhogy ügyelt arra, hogy becsempésszen egy rendkívül fontos és ugyanakkor a potenciális szövetségesek számára mélységesen zavaró árnyalatot: „Abból az igényből kiindulva, hogy el kell távolítani az ország éléről a jelenlegi visszaélő és önkényes hatalmat, a PNL az egyetlen párt, mely képes egy PSD-ellenes cselekvési platformon összefogni az ellenzéki erőket.” Másképp mondva, a liberálisok már eleve vazallusi szerepet jelöltek ki a többi pártnak. Egyetértenek egy konstrukcióval, de csak akkor, ha az körülötte épül fel. Persze, hogy nem merülhet fel egy paritásos lista, de már
Az USR némán hallgat, így továbbra is érvényben van a júniusi, Iohannis indulásának bejelentése utáni állásfoglalás, mely szerint saját elnökjelöltet indít. A PMP Eugen Tomac elnökön keresztül bejelentette, hogy egyetért Iohannis elképzelésével, és azt mondta, egy ilyen szövetség ebben a formában indulhatna az összes ezek után következő választáson. De – és ez sorsdöntő elem – Tomac világosan leszögezte, hogy ez nem jelenti Iohannis automatikus támogatását egy újabb mandátum megszerzéséhez.
„Ha képesek leszünk racionálisan cselekedni, sokkal hamarabb létrehozni ezt a struktúrát, akkor sokkal hitelesebbek leszünk a románok szemében. Ha mentségeket keresünk majd mindenféle ügyekre, akkor a PMP is egyedül fog elindulni az összes többi csatába, az európai parlamentibe is és így tovább. (…) Nem habozok semmit, csak azt mondom, ami realisztikus, márpedig egy ilyen fontos tisztségbe javasolt személy jelöléséről egy párt dönt, nem egy személy, én pedig egy pártot képviselek és amikor a párt majd döntést hoz a politikai opcióinkról, bármilyen konstrukcióban, akkor képes leszek majd azt támogatni”, mondta Tiomac egy sajtókonferencián, az Agerpres szerint.
Végül Cioloş pártja nemcsak nem reagált semmilyen formában Iohannis javaslatára, de fájdalmasan oda is szúrt neki rögtön a beszéde után. Dacian Cioloş szóvivője gúnyosan azt írta a Facebookon, hogy az elnöknek nem ártana egy kis napvédő krém, amivel finoman arra utalt, hogy tóbbit jobban érdekli a vakációzás, mint a politika. Ezen kívül Dacian Cioloş összes állásfoglalása azt mutatja, hogy inkább távolodik Iohannistól, nem pedig közeledik hozzá.
úgy tűnik, jelenleg egyik sem érdekelt a szövetségépítésben, az első soron következő választásra, az európai parlamentire való készülődés pedig hamarosan célegyenesbe kerül, ugyanis már küszöbön van az ősz. Márpedig közismert, hogy a több pártból álló szövetség felépítéséhez idő kell. Az európai választás iránti érdeklődés hiányában a Iohannis-féle szövetség ügyében szóba jöhető pártoknak jövőre nem lenne más szerepük, mint új mandátumhoz segíteni őt, hiszen a helyhatósági és a parlamenti választás majd csak 2020-ban lesz.
Márpedig erről az elnöknek biztosított támogatásról külön-külön is nagyon jól lehet alkudozni, nem muszáj léteznie egy szövetségnek, legfeljebb egy konjukturálisnak. Következésképpen minden esély megvan arra, hogy az elnök felhívása pusztába kiáltott szó, a pillanatnyilag elképzelhető legfontosabb politikai manőver pedig csak egy ötlet marad.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.