A széttartás, amely aláaknázza a román demokráciát

A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) válaszára várunk (azóta meglett a PSD válasza, Sorin Grindeanu személyében, és most Klaus Iohannis válaszára várunk – a szerk.), miután Iohannis elnök elutasította az első kormányfői javaslatot. Újabb alkotmányos válság felé haladunk?

Az elnök, Klaus Iohannis pontosan a tervezett időben jelent meg, nyugodtan és jókedvűen, szűkszavúan bejelentve, hogy elutasítja a PSD javaslatát: „Gondosan mérlegeltem a pró és kontra érveket és úgy döntöttem, nem fogadom el ezt a javaslatot.” „Következésképpen, mondta végül az elnök, újabb javaslatot kérek a PSD–ALDE koalíciótól”.

Nem árulta el a javaslat ellen szóló érveket, bár feltételezni lehet, hogy miről van szó, de ez most nem annyira fontos. A PSD-nek válaszolnia kell és a bölcsesség jele lesz, ha nem ugyanazzal a személlyel fog előállni. Mindenkinek az az érdeke, hogy ne alakuljon ki alkotmányos válság, bár ha a PSD vezetőjének eddigi nyilatkozataiból indulunk ki, ezt nehéz lesz elkerülni. Liviu Dragnea azt mondta, hogy egy elnöki elutasítás esetén „máshol fogunk találkozni”, később ezt pontosítva jelezte, hogy az Alkotmánybíróságra utalt.

Az alkotmányt viszont annak szellemében kell értelmezni. Traian Băsescu volt elnök

az alkotmányos rendelkezések betűjét követte egy túlkapás alátámasztásához.

Évekkel később ő maga is elismerte, hogy „némileg erőszakot tett” az alkotmányon. De míg Traian Băsescu túlbecsülte az elnök szerepét, Liviu Dragnea most hajlamos alábecsülni. Nem ez lenne az első eset, amikor egy túlkapás bizonyos idővel később ellentétes előjelű túlkapáshoz vezet, hiszen egyértelmű, hogy most a 2009-es események másolatával van dolgunk. Ahogy azt az utóbbi napokban folyamatosan láthattuk, a PSD minden áron tisztán formálissá akarta tenni az elnök szerepét és valószínűleg ez sikerült is volna, ha a javaslata valóban „elutasíthatatlan”.

Valójában nem tudjuk, mire gondolt Liviu Dragnea, amikor ezt mondta. Vajon a diszkriminációmentesség bizonyos kritériumainak fellengzős lobogtatására? Muzulmán török nőt javasolt, hogy kényelmetlen helyzetbe hozza az evangélikus szász férfi elnököt? Klaus Iohannis – más kontextusban, de eléggé általánosan érvényes módon – azt mondta, hogy mivel ő maga is „etnikai és vallási” kisebbségből származik, maximális toleranciára törekszik. Következésképpen elképzelhetetlen lett volna, hogy elutasítja a PSD javaslatát. Ha ez így volt, akkor nagy politikai naivitás tanúi voltunk. A demokráciának ezeket a „kemény” kritériumait csak akkor szokták tüntetőleg hangoztatni és védelmezni, amikor valami mást akarnak ezekkel elleplezni, és nem önmagukért. Senki sem fog egy nőt a politikában csak azért megvédeni, mert nő, hanem valami kimondhatatlan ok miatt tüntet majd a diszkriminációmentesség kritériumával. Hillary Clinton talán azért is veszített, mert túlságosan is a női mivoltára épített, minimalizálva az amerikai nők valóságos társadalmi gondjait.

Sevile Shhaideh kisebbségi vonásai valójában Liviu Dragnea számára is másodlagosak voltak,

vagy egyáltalán nem is számítottak, hiszen az volt az egyetlen célja, hogy szorgalmas és a végrehajtásra alkalmas személyt nevezzen ki. Az általa megoldani kívánt gond a lojalitásra és a technikai hozzáértésre korlátozódott. Talán csak később merült fel benne a diszkriminációmentesség kártyája kijátszásának ötlete, de ez határozottan a kevésbé sikerült rész volt. Iohannis elnök nem tartja korlátozónak magára nézve a fentebbi kijelentését, hiszen annak más célja volt, és egyszerű kibúvónak használja, az igazán fontos külföldi politikai körök számára pedig más kritériumok fontosak.

Mindenesetre, most már késő ilyen magyarázatokkal előállni. A PSD-nek valaki mást kell javasolnia, ha nem másért, akkor azért, mert nem teljesült az alkotmányos „rítus”. Az alkotmány kigondolásában és megírásában résztvevők elképzelése az volt, hogy az elnök és a pártok valódi konzultálást folytatnak, ami azt jelenti, hogy szóba állnak egymással, vitatkoznak, érveket és ellenérveket hoznak fel, minden áron igyekezve legalább részlegesen megállapodásra jutni. Az alkotmány feltételez még egy ki nem mondott, de a szövegben lépten-nyomon jelen lévő valamit, ami valójában az alkotmányos politikai élete meglétének feltétele: a jóhiszeműséget. Hiszen

a cél elérhetetlenné válik, ha a politikai szereplők csak ellenfeleik legyőzésére törekednek.

Márpedig míg 2009-ben az elnök nem konzultált egyáltalán a pártokkal, ezúttal a pártok nem konzultáltak egyáltalán az elnökkel. Egy formális összejövetel létezett, de nem konzultálás, hiszen a román politikában az a legrosszabb, hogy a fő államférfiak nem beszélgetnek egymással és nincs meg bennük a közös célok érzése. Az elnök radikálisan elutasította párbeszédi partnereit, nem hívta meg őket a Palotában tartott ceremóniákra, utóbbiak pedig egyoldalú erőszakos tettekkel válaszoltak. Kettős hiba. Itt, ebben a széttartásban kell mélyre ásnunk a magyarázatokért, melynek csak látszólag van köze a pszichológiához, és amely aláaknázza az állam működését, megsemmisítve a román demokráciát.