// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária

A román sajtó lassan Orbán-imádóvá válik

// HIRDETÉS

Magyarán: az okosabbja rájött, nem is olyan ördögtől való Magyarország migránsválság-kezelési módszere.

Ahelyett, hogy a Nyugat mindenféle hanghordozással erkölcsileg elmaradottaknak nevezné a keletieket és azt állítaná, hogy meg kellene őket „téríteni”, sokkal becsületesebb egyszerűen azt mondani, hogy szükség van a segítségükre.

Az utóbbi hetekben sok, a keményen gyakorolt korlátlan vendéglátás retorikájától elvakított romániai embernek az az érzése, hogy

a Nyugat erkölcsi felsőbbrendűsége és a provinciális önzésébe bezárkózott Kelet aljassága

közötti vitának a tanúja. Úgy tűnik, egyesek azt hiszik, Románia nevetségessé vált, és a nyugati „humanizmus” győzelmét dicsőítik. A brüsszeli szavazás valójában, kis különbségekkel, szigorúan az államok érdekeit tükrözte. Pontosabban a nyugati államok, élükön Németországgal a teher automatikus szétosztása mellett szavaztak, míg a volt kommunista országok rugalmas megközelítést kértek. A román belügyminiszter, otthonról kapott mandátumának megfelelően, szintén a rögzített kvóták ellen szavazott. Klaus Johannis elnök szerdán, Brüsszelbe utazása előtt előrelátható csalódottságának adott hangot: „Sajnálom, hogy többségi szavazással fogadták el ezt a döntést, tárgyalások és konszenzus helyett. Nem hiszem, hogy a kötelező kvóták többségi szavazással történő kikényszerítése megoldja a gondot.”

Nyugaton bizonyára létezik egyfajta nyitottság az újonnan érkezők iránt, mely a jólétben élő osztályok világfiságával kapcsolatos, amelyek nem feltétlenül szolidárisak saját társadalmaikkal, de a kormányok valamivel gyakorlatiasabb célokat követtek. Németország, Franciaország, Hollandia, a menekültek által megcélzott országok, egy ideális kisebbség irányában mutatott készség ellenére, képtelenek kezelni az éppen az összes csatornán küldött üdvözlő üzenetek miatt szüntelenül érkező bevándorlók nagy számát. Ezeknek az országoknak, melyek saját jólétük áldozatai, természetes érdekük szétteríteni a terhet az Unión belül, és ezt semmiképpen sem vethető a szemükre. Ebből is fakadnak a német és holland döntéshozók által megfogalmazott, európai pénzekre vonatkozó fenyegetések. Vagyis mintha a következőt üzennék: a Nyugat szolidáris volt a Kelettel, most itt az ideje, hogy a Kelet is nyújtson valamit.

A Kelet szintén a lehetőségei szerint szavazott és ezt neki sem lehet a rovására írni. Nézzük meg közelebbről Magyarország helyzetét. Tény, hogy ennek az országnak a területén van a legtöbb menekült, mert Görögország teljes kapitulációja után Magyarország az első Schengen-állam. Ezért aztán

rendkívül furcsák a Magyarországgal szembeni szemrehányások,

hiszen ez olyan, mintha elvárnánk, hogy egy ország egyedül vállalja magára a teljes terhet. Kimondottan képmutatóan hangzik: jól dörgöljük bele a magyarok orrát az erkölcsbe, hogy mi megússzuk a gondokat.

Az egyetlen ország, amely mintha a saját korábban hangoztatott érdekei ellen cselekedett, az Lengyelország, de ő kap majd némi kompenzációt. Talán azt szavatolhatták Lengyelországnak, hogy az EU (értsd: Németország és Franciaország) nagyobb szerepet fog vállalni a szír válság megoldásában és lezárja az utóbbi hónapokban teljesen elhanyagolt görögországi (déli) határt. Ennek vannak már bizonyos jelei: Németország külügyminisztere, Frank-Walter Steinmeier arra célozgatott, hogy akár Bassár al-Aszad hatalmon maradásával is támogatja Oroszország szerepvállalását az ISIS erői elleni hatékonyabb fellépésben. Úgy tűnik, Washington nem ért egyet az orosz lépéssel, de Izrael, ahogy azt hétfőn Benjamin Netanjahu kormányfő mondta, kész együttműködni Vlagyimir Putyinnal. Gadi Eisenkot, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke és orosz kollégája, Valerij Geraszimov Moszkvában egy főtisztek által vezetett munkacsoport létrehozásáról döntöttek, hogy elkerüljék a terepen esetleg kialakuló nézeteltéréseket.

Bukarestben jól ráéreztek ezekre a fejleményekre:

Lazăr Comănescu elnöki tanácsadó a România liberă napilapnak szerdán adott interjújában (magyarul itt olvasható – a szerk.) kijelentette, hogy figyelembe vehető lehetőség Aszad hatalmon maradása: „Amennyiben párbeszédet lehet kialakítani a mérsékelt ellenzék és a jelenlegi rezsim mérsékelt képviselői között, érdemes kihasználni egy ilyen lehetőséget, ha ezzel olyan megoldáshoz lehet eljutni, amivel túl lehet lépni a mostani helyzeten.” Következésképpen új kontextus van kialakulóban, mely bizonyos megoldások, többek között a keleti exodus megállításának reményét táplálja. Az világos, hogy a „szabadság” fundamentalistáinak a külpolitikában is meg kellett hátrálniuk.

Egy kis kommentár az európai parlamenti román képviselőknek is kijár, akik megszavazták a kötelező kvótákat és még dicsekedtek is ezzel. Úgy tűnik, a szegény Kelet régi kisebbrendűségi érzését jelenítik meg, mely szükségesnek tartja utánozni jobb sorsú partnerét. Saját származásuk miatt szégyenkezve elhatárolódnak választóiktól, az új univerzalista erkölcs apostolainak szerepét öltve magukra. De csak hamis énekelgetésre képesek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS