Önelemzés és megújulás helyett a kommunista utódpárt a régi struktúráit próbálja helyreállítani. Feltámad a régi politikai állat?
Jelen szöveg a Ziare.com portálon megjelent cikk fordítása.
Amióta a Szociáldemokrata Pártban (PSD) befejeződött a Dăncilă-korszak, a szervezet nem kezdett bele semmiféle önelemző vagy reformfolyamatba, ahogy azt többen is hirdették, hanem ellenkezőleg: elkezdte helyreállítani a Dragnea személyre szabott rezsimje által megroggyant, régi struktúrákat.
Ennek a mamutpártnak az ereje, melyre az 1989 decembere utáni években rábízták a Román Kommunista Párt közigazgatási forrásait és hatalmi hálózatait – ez volt az a folyamat, mely révén
– soha nem a vezérben rejlett, míg Liviu Dragnea és kamarillája meg nem szállta a szervezetet.
A volt kommunisták Ion Iliescut bízták meg azzal, hogy garantálja a bűneik elévülését, és azt, hogy megtarthassák a forrásokat. Ő volt az, aki formálisan a hatalmat gyakorolta és akinek sikerült maradéktalanul teljesíteni a párton belüli embereknek tett ígéreteket.
Adrian Năstase úgy vette át a PSD vezetését, hogy tudta: a hatalom a pártnál, a kiskirályoknál marad.
épp úgy, ahogy Iliescu is eleget tett a forrásaikat és a hálózataikat a posztkommunizmusba átmentő kommunisták megbizatásának.
Később sem Mircea Geoană, sem Victor Ponta nem változtatta vezér típusú párttá a PSD-t. Különben a PSD klasszikus logikája, hogy lefejezi a vezetőjét, amikor azt a párton belüli hálózatok nem támogatják, Liviu Dragnea hatalomra kerüléséig vitathatatlan volt.
Dragnea egyfajta imposztor-szindrómával került a párt élére, és nem tehetett mást, kezelnie kellett az esetleges félreállításával és ezáltal az igazságszolgáltatás kezei közé juttatásával kapcsolatos frusztrációit és félelmeit azáltal, hogy gyakorlatilag megszállta a pártot.
pontosan ugyanúgy, ahogy az állam intézményeivel tette, amikor megszervezte, hogy a kormányzás a saját hasznát szolgálja.
A PSD úgy lett Dragnea pártja, hogy „benépesült” a vezérhez hasonlóan a középszernél is gyengébb – de Dragnea gonosz intelligenciájával nem rendelkező – politikusokkal, mint amilyen Florin Iordache, Liviu Pleşoianu, Olguţa Vasilescu, Carmen Dan vagy Viorica Dăncilă.
Liviu Dragnea egyfajta gondosan előkészített és szakaszolt palotaforradalommal szerezte meg a pártot, míg börtönbe nem került.
Különben a párt által az utóbbi időben kiadott sajtóközleményeket így is írják alá: a PSD kollektív vezetése. A PSD nem reformálódik meg, nem változik, nem vesz hideg zuhanyt és nem megy át kifinomult elemzési folyamaton.
Ellenkezőleg: a PSD azt a politikai állatot állítja talpra, mely révén 30 éven keresztül imposztorsággal, megszállással, nepotizmussal és zsarolással sikerült megszereznie ezt az országot.
A visszatérés első tesztje pedig Bukaresten lesz, ahol Gabriela Firea a legesélyesebb arra, hogy egy új mandátum megszerzésével beindítsa a PSD gyógyulási folyamatát. Ez a tétje a kétfordulós polgármester-választási rendszerhez való visszatérésnek és ez az a kiskapu, melyet a PSD-sek mindenképpen zárva akarnak tartani.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.