Mi is a helyzet a Nyugati Szövetséggel? Sabin Gherman sorra veszi a dolgokat, hogy ne szenvedjenek tovább a habzószájú nacionalisták.
1. Már néhány éve működik a Duna-delta Integrált Területi Beruházási Közösségen Belüli Fejlesztési Egyesület (ADI-ITI DD) – ugye nem hallottak róla? A pészédések (PSD = Szociáldemokrata Párt – a szerk.) sem ugrottak azzal, hogy szakad az ország, a tévéstúdiók sem inogtak a haza nagy elemzőinek gyalázkodásai alatt – egyszerűen arról van szó, hogy a Delta környékén 38 intézmény (megyei tanácsok és polgármesteri hivatalok) összefogtak és szereztek 1,2 milliárd eurót, európai pénzeket. Meg tudják nevezni azt a kormányt, mely ekkora beruházásokkal büszkélkedhet a térségben? Meglepne…
mintha ezeknek a történelmi régióknak az lenne a sorsuk, hogy mozdulatlanok maradjanak, örökké a Központban ülő miniszterek ajtaja előtt tartva a markukat.
Miért van ez így? Netán valamilyen történelmi, Bukarest lángoló hazafiságának szőnyege alá rejtett bűnről lenne szó az európai körforgásból kivont és a balkáni büntetőszázadba küldött régiókkal szemben? Rondán hangzik, igaz? De ha megnézzük az 1859 utáni Moldvát, vagy akár az 1918 utáni Erdélyt, Bánságot és Bukovinát is, láthatjuk, hogy a Központ törekvései és hozzá nem értése vitte őket padlóra. Akár tetszik nekünk, akár nem. Másrészről, a történelem arra kötelez bennünket, hogy tovább haladjunk előre és higgyünk abban, hogy együtt erős és jó európaiak lehetünk.
Miért fogadta hallgatás a Deltával kapcsolatos társulást és miért van ekkora cirkusz a Kolozsvár–Nagyvárad–Arad–Temesvár négyes miatt? Él még a rettegés attól, hogy bár azt is meghódították, klónozták a keleti rossz szokások, a térség még mindig őriz egy jó adag etikai emlékezetet? Nagyjából így szokták mondani: akármekkora hazafi is az erdélyi, akkor is jobb a Bécsi vagy Budapesti kávé…
2. Mi látható? Gyors vetélkedés indult egyes erdélyi és bánsági városok polgármesterei között, de a jászvásári (Iaşi) polgármester szándéka is egy „Kárpátok feletti” együttműködésre. És miért? Az erdélyiek és a bánságiak esetében a Nyugati Szövetséggel nyilvános tanúsítványt kaptak a frusztrációk. A minisztériumi bürokráciával szembeni elégedetlenség eddig csak pártüléseken volt téma, vagy legfeljebb a választási kampányban, ha ellenzéki volt valaki.
Megemlítendő: a Kárpátokon túl a témát szimbólumokon szűrik át megelőző módon. Bár a négy nyugati polgármester világosan megmondta, hogy a források és a lehetőségek jobb hasznosításáról van szó, a jászvásári Chirică mégiscsak szükségét érezte az elszakadás veszélyét szembeállítani a decentralizációval – igaz, csak futólag, de azért legyen ez ott a neve mellett, hogy ő megmondta. Ez egyszerűen azt mutatja, hogy a nemzeti identitás még nem gyógyult meg. Eltelt száz év, ami alatt ahelyett, hogy építettünk volna valamit, folyamatosan azt lestük, nehogy ellopja valaki a meg nem épített dolgot. A regionális szövetségeket gyanúsnak tekinteni azt jelenti, hogy semmit sem értünk a szubszidiaritásból, vagyis végső soron nem bízunk abban az államban, melynek képviselője vagyunk.
3. Meglepett annak az embernek az elemzése, akinek rendkívül sokat köszönhet a jogállam: Liviu Avramról van szó. Azt mondani, hogy a Nyugati Szövetség az Elegem van Romániából manifesztum közigazgatási változata (1998-ban írtam), nos, ez megengedhetetlen túlzás. Számomra megtisztelő, de túlzás.
akkor értesültünk volna róla és megvitattuk volna a fejlesztési régiókról szóló 151/1998. sz. törvényt; ha a rádiók, ha az újságok… Románia választottai az akkoriban bővítési biztos Eneko Landaburu látogatása előtt három héttel szavazták meg ezt a félig-meddig törvényt, egy rakásra, gyorsított menetben, hogy kipipáljunk még egy dolgot.
Beszéltem a törvény szerzőségével dicsekvő, keménykedő fickóval, aki folyamatosan arra ügyelt, nehogy ellopják a magyarok Erdélyt az ágya alól. Beszéltem Landaburuval is. Brüsszelben pontosan tudták, mit csinálnak a mieink a Parlamentben, de úgy vélték, majd menet közben kijavítják a törvényt. Ez nem történt meg: a régiók továbbra is átruházott hatáskörök és továbbra is identitás nélkül maradtak – holmi kiglancoltabb NGO-k és nagyjából ennyi.
4. Plusz: megfigyelték, hogy a pészédések úgy tesznek, mintha észre sem vették volna az RMDSZ decentralizációs, mit szépítsünk, autonómiás tervezetét? Egyszerűen úgy tekintették, hogy ez csak egy keményebb tárgyalási manőver és kész, nem fordítottak figyelmet a decentralizálás technikai részleteire.
megfeledkezve arról, hogy a decentralizálás autonómiát feltételez, vagyis a döntések és a felelősségek átruházását, vagyis öngazdálkodást, vagyis milyen megnyugtatóbb szót találjunk még ki?
Mitől kezdett habzani a pészédések szája? Két dologtól. Egy: ezúttal a románok léptek és a lépés hivatalos – és nem Bukaresthez fordulnak kérésekkel, hanem közvetlenül Brüsszelhez. Kettő: szóba hozták a gyulafehérvári nyilatkozatot, amit a tankönyvekhez hozzáférő történészek feledtetni szeretnének. És egy kis részletkérdés: C. T. Popescu azt mondta, hogy az erdélyieknek nincs joguk autonómiához, mert a nyilatkozatban világosan azt szerepel, hogy „ideiglenes, az alkotmányozó gyűlésig összeüléséig”. Csakhogy az alkotmányozó gyűlés végül sohasem ült össze, Brătianu az általa uralt Parlamentet változtatta alkotmányozó gyűléssé – nagyjából úgy, ahogy azt Dragnea teszi most ezzel a párt/kormány jojóval. Nemcsak az újonnan érkező tartományokban élők voltak elégedetlenek, de a nekik tett ígéretek teljesítését már 1859 óta váró moldvaiak is. Gyakorlatilag egy nagy hiányosságokkal rendelkező alkotmányt kényszerítettek rájuk, az 1923-ast, melyről ma dicshimnuszokat zengünk, úgy mitizálva, hogy sohasem olvastuk – egy nap majd az akkori vitákról is írni fognak és a mítosz lelepleződik…
5. A tisztesség kedvéért ezt is ki kell mondani: ez a regionális javaslat az utolsó másodpercben érkezett. Három évtized telt el azóta, hogy
Ma a liberálisok beszélnek rendszerváltásról, márpedig a liberálisok már voltak kormányon és kijavíthatták volna azt, amit ki kellett volna javítani; sőt, egyikük, Boc, kormányfő is volt és minden érv, hatalom, gyeplő a kezében volt. Ilyenek vagyunk; Ralea szavaival élve, a „megkésettség komplexusa” terhel bennünket.
Az igazság még szomorúbb, mint a négy polgármester késői feleszmélése: az alkotmány 1. cikkelyét úgy alkottuk meg, hogy a fő érv legyen Románia blokkolására. Ahelyett, hogy a sokszínűséget ünnepelnénk, madárijesztőt csináltunk belőle. Ahelyett, hogy autópályákat és iskolákat építettünk volna, ráterítettük a romokra a trikolórt és kész, ennyi hazafiaskodás után aztán hanyatt vágódtunk a fáradtságtól.
meg a nagy félelmeket és a többit, és a többit – beléptünk abba a korba, amikor az egyén fontosabb az intézménynél, amikor nem vitézséggel és karddal lehet kivívni a szabadságot, hanem újító szellemmel. Ha nem vesszük észre, hogy azok a legvirágzóbb országok, melyek szilárd oktatási politikákkal rendelkeznek és nem a múltba révednek, akkor nyugodtan és szájhősködve csücsülhetünk a XIX. században, vagyis itt és most…
Hasonlóképpen, ha nem tesszük fel magunknak a kérdést, hogy egy román miért lesz sikeres Nyugaton vagy Amerikában és nálunk miért nem. Itt az idő, hogy ez a felmagasztalt állam választ adjon néhány kérdésre – és ha nem, akkor inkább nézze meg a tankönyvekben: amikor az államok maflák, a geopolitika beszél helyettük.
5 és fél, vagy utóirat, vagy Isten őrizz, ahogy akarják: Nem igaz, hogy ez a szövetség a közösségek fejlesztésének és az újító példamutatásnak az őszinte óhajából fakad? És semmi köze sincs egy sovány, magas, egy kicsit aszténiás úriember kolozsvári és temesvári látogatásaihoz (valószínűleg Florian Coldeáról, a Román Hírszerző Szolgálat volt műveleti igazgatójáról van szó – a szerk.)? Köpködj magad elé és vess három keresztet a nyelveddel.
A címet és az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.