A Minority Safe Pack kezdeményezés mérgezett almája

A Minority SafePack-nek nevezett európai polgári kezdeményezés – EPK – témája, melynek célja etnikai kisebbségek védelmére vonatkozó széles körű szabályozásokat bevezetni a közösségi jogrendbe, nem várt aspektusokat tartalmaz, melyek azzal fenyegetnek, hogy a sokszínűség elvét támogató nagylelkű lépések a megosztás eszközeivé válnak.

Változatosság vagy megosztás?

Az etnikai kisebbségekre vonatkozó európai szabályozások – nemzeti jogszabályokat figyelmen kívül hagyó – kiterjesztése az egyre akutabb és elterjedtebb szeparatista tendenciákat szolgálhatja. Európát egyre gyakrabban rázzák meg a Spanyolországot, Nagy-Britanniát, Olaszországot gyötrő nyugtalanságok. A szeparatista tendenciáknak eddig a kérdéses országok alkotmányos rendelkezéseinek köszönhetően lehetett gátat szabni, melyek előnyt élveztek a különféle politikai-etnikai entitások minél kiterjedtebb autonómiaformák, vagy akár függetlenség megszerzésére irányuló követeléseivel szemben.

Talán nem véletlen, hogy e lépések kezdeményezője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) éppen Európa legneuralgikusabb pontjaiban érte el a legjobb eredményeket: Spanyolországban (ahol Katalónia a függetlenség kikiáltását követeli), Szlovákiában (ahol létezik egy magyar közösség, melynek kiterjedt autonómiát követelnek), Lettországban (ahol második hivatalos nyelvvé akarják nyilvánítani az oroszt), Romániában (ahol az RMDSZ-nek, a kezdeményezők egyikének jelentős számú magyar etnikumút sikerült mozgósítania az etnikai kritériumokon alapuló autonómia elérése reményében). Ugyancsak nem véletlen, hogy a Minority SafePack mellett Magyarországon sikerült megszerezni a legtöbb aláírást, mely talán a legkevésbé elégedett az európai határok jelenlegi állapotával. A magyar parlament egy határozatot is elfogadott, melyben szentesítette a kezdeményezés támogatását, Orbán Viktor kormányfő pedig „nemzetpolitikai célként” minősítette az EPK támogatását. Magyarország elnöke szintén ünnepélyes keretek között írva alá a támogatói ívet.

Amikor ketten verekednek, Oroszország a nyertes

Közismert a keleti szomszéd egyre agresszívabb beavatkozása az EU politikájába, melynek a geopolitikai versenytársak belülről történő gyengítése a stratégiája. A Stratfor geopolitikai elemzőplatform, az EU-val szembeni orosz stratégia palettáján kimutatta az európai országokban rezidens orosz etnikai kisebbségek felhasználását társadalmi zavargások és politikai instabilitás generálására. Ezzel összefüggésben automatikusan felmerül a közismerten jelentős orosz vagy oroszajkú közösségekkel rendelkező balti országok neve.

Nem véletlen, hogy a Minority SafePack kezdeményezés melletti aláírások egyik legfontosabb forrását éppen a balti-tengeri volt szovjet országok jelentik, ahol az orosz kisebbség képviselői példásan mozgósították magukat és a projekt támogatására bátorították nemzettársaikat. Annak ellenére, hogy az ezen országokban élő orosz kisebbségiek közül nem mind egyben állampolgár is, a FUEN azzal dicsekszik, hogy nagyjából 4000 aláírást sikerült megszereznie csak Lettországban, ezzel megközelítve a minimálisan szükséges mennyiséget.

A balti országokon belüli, a teljes lakosságon belül amúgy is jelentős arányt képező orosz/oroszajkú közösségek (Lettországban az oroszok 34 százalékot, Észtországban 24 százalékot, Litvániában 6 százalékot képviselnek) a nagyvárosokban összpontosulva élnek, jelentős nyomásgyakorlási potenciállal rendelkeznek a hatóságokkal szemben ahhoz, hogy elérjék a többletjogok bevezetését. Az Orosz Föderációval való szomszédság veszélyét akutabban érzékelő balti hatóságok – különösen az ukrán válság után, ahol az oroszok azt állították, hogy a jogfosztott nemzettársaikat védik – nagy fenntartásokkal viszonyultak ahhoz, hogy akárcsak egy lépést is engedjenek a nemzeti kisebbségek jogainak terén. 2012-ben a lettek 75 százalékos arányban utasították el azt a javaslatot, hogy az orosz nyelv hivatalos nyelvvé váljon, a lett állampolgárságot pedig az ország nyelvének ismeretétől teszik függővé.

Egy ezzel a témával kapcsolatos esetleges közösségi szabályozás alaposann lesre futtatná ezeket a specifikus problematikájú tagállamokat,

és az Orosz Föderáció állandó állásfoglalásait táplálná. Moszkva nem habozna az EU nagylelkű szabályozásaira hivatkozni annak ellenére, hogy a maga részéről rendkívül „szűkmarkú” politikával rendelkezik a kisebbségekkel kapcsolatosan (megemlítjük Vlagyimir Putyin elnök, az orosz szövetségi parlamentben 2013-ban elmondott beszédét, mely szerint, „Oroszországnak nincs szüksége kisebbségekre. A kisebbségeknek van szüksége Oroszországra, mi pedig nem adunk nekik a követeléseiknek megfelelő különleges kiváltságokat, bármilyen hangosan kiabálják, hogy «diszkriminálják» őket. Ha nemzetként túl akarunk élni, akkor tanulnunk kell az AEÁ, Anglia, Franciaország, Hollandia által gyakorolt öngyilkosságból”.) (A Vlagyimir Putyinnak tulajdonított, amúgy nem őshonos kisebbségekre, hanem bevándorlókra vonatkozó beszédre nincs bizonyíték, sőt, ez a szöveg már az ausztrál miniszterelnöknek tulajdonítva is megjelent, szintén bizonyítékok nélkül. Forrás itt – a szerk.)

Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a Minority SafePack kezdeményezés esetleges sikere egyértelműen Oroszország számára előnyös, Magyarországon kívül.

A sajtó már rámutatott egy sor egybeesésre, ezek közül megemlítjük, hogy a kezdeményezés a FUEN 2012-es moszkvai kongresszusán indult el, de azt is, hogy a kezdeményezés – az Unió ezzel a területtel kapcsolatos kétséges hatásköre ellenére történt – nyilvántartásba vételére vonatkozó váratlan döntést az Európai Bizottság alelnöke, az orosz nyelvet folyékonyan beszélő és a 90-es években, a holland diplomáciai testület tagjaként egy moszkvai „gyakorlatot” maga mögött tudó Frans Timermans (helyesen: Timmermans – a szerk.) volt.

A túlszabályozást törvényhozási hibának tekinti a jogelmélet, amely inkább árt, mint használ.

Úgy tűnik, a Minority SafePack esetében is ez a helyzet, főleg, hogy léteznek bizonyos „finomabb”, tehát kevésbé veszélyes eszközök is. Konkrétan a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény és a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája bebizonyították, hogy elégséges jogi normák a nemzeti kisebbségek tagjai megfelelő védelmének biztosítására.

Az Európai Unió államok feletti konstrukciója elővigyázatosan és egyesek szerint bölcs módon, évtizedeken át kerülte a beavatkozást a tagállamok etnikai kisebbségekre vonatkozó politikájába. Ebből következik a Minority SafePack kezdeményezés szokatlan és aggasztó jellege. Közösségi normák bevezetése egy ennyire kényes területen hátrányosan érinthet nehezen, nemzedékeken keresztül felépített egyensúlyokat és szétrombolhat helyi vagy regionális szinten működőképesnek bizonyult felépítményeket.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.