Meredek szöveg, viszont valóban ez (is) a helyzet.
2015 szeptembere, a Galac (Galaţi) megyei Frumuşiţa település. A falu agorája. Lényegtelen etnikumú hölgyek (hogy tiszteletben tartsam a diszkriminációmentesség elvét) csoportja heves vitát folytat az árokparton.
„Hallottad, hékás? Annyira megtelt Nímetország arabokkal, hogy a mieink mán be sem férnek!”, ripakodik rá megmagyarázhatatlan módon egy alacsony, vékony nő egy másik alacsony, kövér nőre. Bocsánat a „kövér” szóért. „Átlagon felüli testsúlyú hölgyet” kívántam mondani.
„Haggyad a frászba, hékás! Mit érdekel minket, ki megy Nímetországba? Csókolja meg mind a s…gemet”, válaszol neki felpaprikázottan a duci hölgy, mintha éppen most tudná meg, hogy elvették a szociális segélyét és az EU-s élelmiszercsomagját.
„Hagynám is őket a francba, de azír nem íppen így van. Mer’ az enyím is, a tied is Nímetországban van. És haza fogják kergetni az arabok, hogy megszerezzík ők az összes jó helyet. Az enyím egy míter meg egy kevís, nem bír maj’ ezekkel a kítméteres és egy mázsánál is súlyosabb arabokkal”, magyaráz neki enyhén cinkos hangon a vézna.
„Csókolják meg a s…gemet!”, erősködik pszichedelikusan a túlsúlyos, akinek úgy tűnik, van egy kis mániája, ami mások és a saját hátsó fele kapcsolatát illeti.
„Csókolják! De inkább igyunk egy vodkát!”, békél meg a kórószerű hölgy, aki ezzel, legalábbis pillanatnyilag, véget vet a keleti háborús menekültekkel kapcsolatos európai politikáról szóló közvitának.
A menekültek európai válsága a román civil szervezetek képviselőinek szemszögéből nézve egyáltalán nem hasonlít a román migránsok jelentős része által átélt „filmhez”. És itt nem azokról a csodálatos migránsokról beszélek, akik – persze megfelelő fizetségért – keményen dolgozni mentek ki külföldre, hanem a TÖBBIEKRŐL: akik nem képesek, vagy nem akarják igazán odatenni magukat, mert inkább – mindenféle módon – lehúzzák a civilizált világot.
Akár tetszik, akár nem, el kell ismernünk, hogy Európa számára Románia a határokon átnyúló bűnözés fő forrása. Jelenleg nemzetként mi biztosítjuk a Nyugat-Európát ellepő tolvajok és koldusok zömét, akik mohón csüggnek a fejlett országok nagylelkű szociális szolgáltatásain. Nyilvánvaló, hogy a Keletről érkező menekültek többsége szintén e tejben gazdag csöcs után sóvárog.
Becsületesen, hamis egalitarista kirohanások nélkül el kell ismernünk, hogy az Európát néhány hónapja elárasztó hordák ideológiai/politikai/polgári szintje nagyjából valahol a béka segge alatt van.
Néhány kivételtől (becslésem szerint, a teljes létszám 8-10 százalékától) eltekintve, a menekültek nagy része (munkára pont jó „sihederek”) valójában nem a saját hazájukban zajló üldöztetések elől menekül (nos, kisapám, ha igazi hazafi vagy, akkor tegyél valamit, ne menekülj!), hanem jobb életre vágyik. Látszik ez nyugodt arcukból, jól táplált testükből és a belőlük sugárzó fenséges léhaságból.
Valójában a migráció egyik legrégibb formájának vagyunk a tanúi: a személyes komforton alapulónak. Ugyanez a mechanizmus változtatta a korai embereket vadászból földművessé, aztán a falusiakat városiakká, most pedig a szegény államok népességét készül szociális segélyezettek óriási tömegévé változtatni a civilizált világban.
De különben nem nagyon van mit csodálkozni azon, hogy a szíriaiak és az afgánok feladják a szegény, 100 eurót sem elérő (munkából szerzett!) átlagjövedelmet nyújtó életet, ha azt remélhetik, hogy egy civilizált világban néhány száz eurós szociális segélyből (tehát munka nélkül) is élhetnek.
Ha objektívek szeretnénk lenni, akkor még az Európa (fundamentalista) muzulmán megszállására vonatkozó esetleges tervtől sem kellene félnünk. Ezeket a fiúkat, akik egymást követő hullámokban érkeznek Kelet felől, túlságosan lefoglalja saját bendőjük és saját pénztárcájuk megtömése, hogy ebbe még egyéb, vallási jellegű „szeszély” is beleférhessen.
A téma igazából csak innen kezd érdekessé válni a románok számára, hiszen a menekültkvóták és a katonai-vallási jellegű félelmek a legkevésbé sem számítanak a fentebb felvázolt román „agorák” ezrei számára.
Akár elismerjük, akár nem, több mint kétmillió olyan kisebbségi etnikumú románunk van, akik azért hagyták itt a mioritikus tájakat, hogy kihasználják a nyugatiak irgalmasságát és naivitását. Nos, ők most fenyegetve érzik magukat, mert egyre kíméletlenebb konkurencia érkezik Ázsia felől. Ez kevesebb pénzt jelent, sőt akár a „vadászmezők” elvesztését, vagyis az itthoni mélyszegénységbe való visszatérést is.
Nyilvánvaló, hogy a koldulni és lopni ment románokat körömpiszoknyit sem érdekli, hogy hány menekült hatol majd be (kvótával, vagy anélkül) Romániába. A 416-osból (a szavatolt minimáljövedelemről szóló törvény – a szerk.), vagy a „kinti” rokonok által megtermelt valutából így-úgy megélő itthon maradt rokonokat sem érdekli ez. Nyilvánvaló, hogy a semmit könnyű szétosztani.
Ezzel szemben őket nagyon is fájóan érinti az ázsiaiak „nímetországi”, angliai, vagy franciaországi inváziója, ahol az emigránsainknak tényleg van vesztenivalójuk. Az emigránsok válságával kapcsolatos viták többi részének tényleg nincs semmi köze Romániához.
Végső soron a vándorló ázsiaiak közül senki sem akar Miorica országában letelepedni, bármennyire szeretnénk is mi azt hinni, hogy Károly hercegnek van igaza és tényleg páratlan országunk van. Eszünkbe kellene jusson, hogy néhány évtizeddel ezelőtt nagyjából ugyanez történt az afrikai gyarmatokról származó nyomorultakkal is, akikről művészeti áramlatokat neveztek el és romantikus forgatókönyveket „horgoltak” az ember és természet együttéléséről.
Könnyen belátható, hogy az alakoskodás régi betegsége az európai királyságnak, és tényleg nagyon magasztos dolog a szegénység egyszerűségében gyönyörködni, amikor te elviselhetetlenül gazdag vagy!
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Országszerte egyre több kiskorú szenved balesetet elektromos rollerrel. Szatmár megyében az elmúlt hétvégén három 10 és 12 év közötti gyereket kellett sérülésekkel kórházba szállítani.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
A rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic) szerint a 7B jelzésű országút Arad és Tornya közötti szakaszán történt balesetben két autó volt érintett.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.