A Megváltó görög. És szélsőbalos.

Alekszisz Ciprasz választási győzelmét itt-ott még Romániában is megtapsolták. Valaki éleslátó módon megjegyezte, hogy a „radikális bal” megnevezés nem megfelelő, tekintettel arra, hogy a Sziriza nem szigorúan kommunista párt, és hogy elképzelései a néhány évtizeddel ezelőtti európai szociáldemokráciára emlékeztetnek. Másvalaki elismerte, hogy egy politikai érzésnek ad elsőbbséget és örömmel hallgatta Ciprasz „elitek és oligarchák” elleni nyilatkozatait.

De úgy tűnik, mindezek a vélemények figyelmen kívül hagyják a kérdés központi elemét: Görögország államadóssága eléri a GDP 175 százalékát és

321 milliárd eurót tesz ki,

amiből 70 százalék az EKB-val és néhány EU-s állammal szemben áll fenn. Amennyiben ettől a pillanattól kezdve Görögország már semmit sem fizetne vissza, Németország kb. 40 milliárdot veszítene, Franciaország több mint 30 milliárdot, Olaszország 28 milliárdot és így tovább. Ha Románia tagja lett volna az euró-övezetnek és – legalább – a Görögországnak nyújtott hitel garanciavállalásában részt vett volna, akkor valószínűleg itt is nagyobb körültekintéssel találkoznánk.

A görög választással kapcsolatos reakciók figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy most nem annyira a bal–jobb szembenállásról van szó, nem annyira a növekedés/megszorítás alternatíváról, mint inkább a hitelező és az adós közötti viszonyról. Ciprasz baloldaliságát nem azért tartják „radikálisnak”, mert államosítani szeretné a tulajdont, hanem mert az adósságok eltörléséért küzd. Ez másfajta radikalizmus, mely eléggé hasonlít a szuverenista jobboldaléhoz. Az athéni kormányszövetség különben épp ezeket a komponenseket tartalmazza. A Független Görögök párt vezetője, Panosz Kammenosz az IMF és az Európai Unió által előírt lépések elleni tiltakozásul hagyta ott a kereszténydemokrata jobboldalt, a nemzeti szuverenitás elvesztését bírálva. Úgy tűnik, hogy a doktrínai különbségek ellenére Ciprasz és Kammenosz az adósságok ügyében remekül megértik egymást. A többségi párt, a Sziriza szavazói sem tartoznak mind a Ciprasz-féle szocialisták közzé, hanem vannak közöttük a társadalomról inkább konzervatív elképzelésekkel rendelkező szegény, vagy elszegényedett emberek is. Végül az a tény, hogy Alekszisz Ciprasz Görögország történelmében először utasította el az ortodox klérus részvételét a beiktatási ceremónián és ugyanakkor egy olyan ultrakonzervatív politikussal kötött szövetséget, mint Panosz Kammenosz, tagadhatatlanul azt mutatja, hogy

az új kormánynak a küladósság a fő prioritása,

és nem a társadalom reformja.

Az új athéni kormányfő nagy vonalakban azt várja el, hogy teljes szabadságot kapjon a belpolitikák kialakításában, arra hivatkozva, hogy az eddigi politika kudarcot vallott és hogy a gazdaság igazi újraindítása több hasznot hozna a hitelezőknek, mint a megszorítási politika.

Ez tökéletesen racionális, de az a fő gond – amint erre a görög hivatalosságok különféle alkalmakkor rámutattak –, hogy Görögország sohasem tudja majd visszafizetni a teljes adósságot. Mindenki tudatában van annak, hogy az adósságot csökkenteni kell, de a hitelezők nem szeretnék, ha a dolgok kiszabadulnának az ellenőrzés alól. Ezért az igényesebb országok, Németország, Hollandia, Ausztria, Finnország valószínűleg továbbra is igyekeznek majd befolyást gyakorolni az athéni gazdaságpolitikákra, ezzel próbálva csökkenteni a kárt. A szocialista Franciaország is elég óvatosnak tűnik, ahogy az François Hollande jól megfontolt üzenetéből kiderül. Mint látjuk, a „baloldali” hitelezők, bár a retorika szintjén megtehetik, hogy egy szimpatizálóbb frazeológiát alkalmazzanak, továbbra is hitelezők maradnak és ők is ugyanúgy aggódnak az adósságok sorsa miatt.

Következésképpen a Sziriza párt román szimpatizánsainak fel kellene fogniuk, hogy egy teljesen új történelmi helyzetben vagyunk. Görögország adósságainak legnagyobb része állami entitások kezében van. A görög politikának nem a tisztességtelen, gonosz bankár az ellensége, vagyis, ahogy mondani szeretnénk, nem az elit vagy az oligarchia, hanem – diffúz formában –

a különböző európai országok adófizetői.

Legalábbis e tekintetben jogosak a görög szuverenisták félelmei: Görögország már régóta nem független ország, a szó régebbi értelmében. Görögország a kampányretorikának megfelelő szuverenitását csak úgy szerezheti vissza, ha kilép az euró-övezetből és teljes mértékben újraértelmezi kapcsolatát az Európai Unióval. De Alekszisz Ciprasz ezt nem akarja. És az őt megszavazó görögök sem.

Hogy még világosabban lássunk: Alekszisz Ciprasz olyan szuverenista kíván lenni, aki elbocsátja a Trojkát, de aki ugyanakkor azt követeli, hogy az EU vegye át a görög adósságnak legalább a felét. Más szóval, a lisztet és a liszt árát is szeretné egyszerre.