A kommunizmus idején az iskola az elhülyítés egyik szervezett formája volt

Jelen szöveg a Republica oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Az utóbbi időben a funkcionális analfabetizmusról szóló hírekkel bombáztak bennünket. Meghatározások, okok, százalékok, lépések, vádak, gyermekkori emlékek. Lényegében véve a gondolkodás hiányáról beszélünk. Velősebben mondva, tömeges ostobaságról. Erre egyesek siettek a kommunista iskolát dicsőíteni, mert azt képzelték, hogy ezáltal majd megoldják a gondot: a semmihez való örökös visszatéréssel. Nem, kedves barátok,

Ceauşescu oktatásügye funkcionális analfabéták nemzedékeit termelte ki,

ugyanazokat a nemzedékeket, melyek most a haza iskoláiban a gyermekeket oktatják. Mikor találták fel a műelemzések „kívülről” megtanulását, mikor kellett értelmetlen idézetek tömegeit memorizálni, mikor diktálta a tanár és írta le a diák a használhatatlan információk tonnáit, mikor dőlt el néhány tizednyi különbséggel, hogy ki került be az egyetemre és ki nem?

Az oktatás a kommunisták idejében az elhülyítés egyik szervezett formája volt, a diákokat nem bátorították gondolkodásra, kérdések megfogalmazására, megválaszolására, ellenvleményre, kételkedésre, nem, ők anélkül jegyeztek meg és adtak vissza dolgokat, hogy bármit is megértettek volna, irodalmi szövegektől, történelmi, földrajzi adatoktól a matematikai algoritmusokig és technológiai folyamatokig. Az őszinteség ránk jellemző hiánya akadályoz meg bennünket a pőre igazság kimondásában. A híres magolókat tartották a legtöbbre, olyan alakokat, akik elképzelhetetlen erőfeszítéseket tettek minél több ismeret minél gyorsabb elraktározására anélkül, hogy bármit is felfogtak volna. Az osztály többi része pedig keményen dolgozott, hogy utolérje őket.

A funkcionális analfabéták vérbeli nemzedéke került Románia élére,

az oktatási minisztériumba, a tanrendekbe, tankönyvekbe, tesztekbe, szabályokba és így tovább. Ők az igazi selejtes termékei egy zsarnoki, kizárólag gondolkodás nélküli memorizálásra irányuló, politikailag indoktrinált oktatásnak. És mivel csak arra képesek, amit tanultak, tovább folytatják a diákok tömeges elidegenítését.

A forradalom után az állami intézményekké vált kommunista egyetemekre bejutni képtelen összes frusztrált megrohanta a magánoktatást. A helyzet olyan oklevelek inflációjához vezetett, melyeknek nincs ismereti fedezetük, de melyek – cserébe – elképzelhetetlen lehetőségeket nyújtanak miniszteri, államtitkár, kormánymegbízotti tisztségek, mindenféle szinekúrák megszerzésére, ahol nincs szükség semmilyen szaktudásra, hiszen senki sem végez semmilyen értékelést. Ezek után miért tartaná fontosnak a gyermek az iskolába járást? Mindent meg lehet venni, még az iskolát is.

Mindent le lehet másolni,

a doktori disszertációk plagizáltak, szikrányi eredetiség sincs egyetlen területen sem, mert hiányzik a gondolkodás, a kritikus gondolkodás. Megtapasztaltam, hogy még az úgynevezett kreatív területeken is ordenáré módon másolnak. Díjazzák az ebből következő közhelyességet, bátorítják a gondolatok ellopását, a középszerűséget.

Láttam, hogy az oktatási miniszter asszony szerint nem kell aggódnunk, láttam egy bukaresti tanfelügyelő asszonyt arról beszélni, hogy a gyermekeknek ezzel a nemzedékével van gond. Ezek az emberek egyáltalán nem értik, hogy milyen helyzetben vagyunk most. A felelősség elhárításához szoktak, tehát a szülőkre és a diákokra mutogatnak. Az a legmegdöbbentőbb, hogy pontosan azok okoskodnak, akik ebbe a helyzetbe hozták a romániai oktatást. Az úgynevezett szakértők. Miben szakértők?

A pedagógusok az oktatási szakszervezeteken keresztül nagyobb béreket követeltek az oktatás minőségének növeléséhez. A két dolog közt nincs semmi kapcsolat: a gyenge tanár a mai bérével és a holnapi kétszeres fizetéssel is gyenge. De ez szintén a gondolkodás hiányára vall és végső soron a funkcionális analfabetizmus egyik mintapéldánya.