// 2026. november 7., szombat // Rezso

A felekezetek nélküli állam

// HIRDETÉS

Johannis eltörli az államvallást?

Románia összes eddigi elnöke, függetlenül attól, miként viszonyult a vallási tematikához, hivatala átvétele után tiszteletteljes viselkedést mutatott

az Ortodox Egyház iránt.

Még Ion Iliescu, a „szabadgondolkodású elnök” is részt vett egy sor vallási ceremónián. Traian Băsescu, az à outrance haladó szellemű liberális, ahogy magát egy 2004-es MTV-s választás előtti vitán jellemezte, fontosnak tartotta, hogy minél több misén és templomi búcsún lássák és csodálják. Ion Iliescu azért megmaradt egy protokolláris konvencionalitás korlátain belül. Traian Băsescu esetében úgy tűnt, ő minden áron minél népszerűbb akar lenni, állhatatlan módon öltve magára bármilyen lehetséges képet. Míg előbbinél állami konvencióról volt szó, utóbbinál hatalomgyakorlási technikáról. A hagyománytisztelő Emil Constantinescu az őszinteség külön esetét képezi, de úgy tűnt, ő inkább a háborúk közötti modellt idézi fel, melyben a BOR (Román Ortodox Egyház – a szerk.) bizonyosfajta elsőbbséggel rendelkezett.

Klaus Johannis valami újat hozott ebbe az összképbe. Miután január 4-én részt vett a nagyszebeni ortodox érseki katedrálisban tartott vasárnapi liturgián, bejelentette, hogy rendszeresen részt fog venni „a hazánkban törvény által elismert felekezetek vallási ceremóniáin”. A kijelentés egy felekezetekkel kapcsolatos politikára utal, a szó igazi értelmében. De itt már nem egy egyszerű protokolláris konvencióról van szó, mint ahogy populizmusról sem, hanem a társadalomhoz való viszonyulás új formájáról. Részvételének komolysága egy kis megjegyzéséből derül ki: „A Román Ortodox Egyház törvényei szerint, lutheránus keresztényként, csak a liturgia első részén veszek majd részt, mely az evangélium felolvasásával zárul.”

De legalább ennyire figyelemreméltó az is, hogy úgy tűnik, Klaus Johannis elnök még Emil Constantinescuhoz viszonyítva is újat hoz majd. Az összes felekezet vallási ceremóniáin történő rendszeres részvétel a törvények és az alkotmány előtti

teljes egyenlőségüket fejezi ki.

Természetesen az elnök a román állampolgárok többségének egyházával kezdte, de aztán arra utalt, hogy senkiről sem fog megfeledkezni.

Úgy tűnik, ez az újdonság a többfelekezetű régi Erdély szellemével kapcsolatos. Ennek a szellemnek valószínűleg nincs jobb leírása, mint Gyárfás Eleméré, a Római Katolikus Püspöki Tanács elnökéé, aki egy 1928-as, a felekezeti törvényről szóló parlamenti vita során a következőt mondta: „Az első rendszer az államegyházi rendszer, mely itt, az Ókirályságban létezett. Ez a rendszer volt a cári Oroszországban is. (…) A második rendszer a világi államé. (…) Ez az ideológia Franciaországból származik, ahol először hirdették ki a világi jelleget. (…) A harmadik rendszer a mi erdélyi rendszerünk, a történelmi egyházaival. Ez nem a világi állam rendszere. Az állam sem szakította meg kapcsolatait az egyházakkal, hanem elismeri azokat. (…) Azt hiszem, a román államnak is felekezettelennek kell lennie és nem lehet államegyháza. Szenátor urak, ennek az erdélyi felfogásnak a megértéséhez, a különböző elismert egyházaival, ismernünk kell Erdély vallási fejlődését.”

A hivatalban lévő elnök nem adott részletesebb magyarázatot a gesztusára és valószínűleg nem is áll szándékában megtenni, de a fenti bejelentés tökéletesen illik abba

a „felekezetek nélküli állam” doktrínába,

melyet Gyárfás Elemér ismertetett, az a katolikus ember, aki bejelentette, lovagias kötelessége ezt a nyilatkozatot „az összes kisebbség nevében megtenni, felekezettől és nemzetiségtől függetlenül”. Ennek a koncepciónak az is előnye, hogy képes koherens választ adni a mindenféle árnyalatú világiasságért küzdőknek. Valóban, hogyan lehetne koherens módon megmagyarázni egyházi vezetők jelenlétét az elnök parlamenti beiktatási ceremóniáján? A világi állam, a szó szigorúan vett értelmében, nem képes teljes magyarázatot adni erre, ezzel szemben a felekezettelen állam doktrínája igen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro