// 2024. október 1., kedd // Malvin
Marosvásárhely

A DNA esete a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziummal

A rettegett korrupcióellenes igazgatóság egy kimondatlan politikai döntés végrehajtója.

Marosvásárhelyen újra kirobbant a magyar tannyelvű iskolákkal kapcsolatos régebbi vita. A helyi tanács határozata alapján tavaly létrejött egy római katolikus felekezeti középiskola, ugyanabban az épületben, melyben addig az Unirea nevű román–magyar középiskola működött. Első látásra a vegyes iskola sikeres volt, de valójában a magyarok mindig is egy kizárólag magyar tannyelvű iskolát szerettek volna, ahogy az 1907 óta működött. A helyi román pártok azonban folyamatosan szembeszegültek ezzel, az etnikai vegyességről és testvériségről zengtek dicshimnuszokat. A leghevesebb ellenzők egyike, Dorin Florea polgármester 2014-ben azt nyilatkozta, hogy

„az Unireának – polgármesteri véleményem szerint – örökre román–magyar vegyes gimnáziumnak kell maradnia,

ahol világos szabályba kell foglalni az elérendő színvonalat” (Agerpres).

A sugalmazott érv az volt, hogy az osztályok szétválasztásával csökkenne az oktatás igényessége és ezt a magyar diákok szenvednék meg. Ez egy feltételezésen alapuló érv, mely – jogosan – nem tudott senkit sem meggyőzni. Ahogy sokasodtak az ilyenfajta érvelések, úgy vált egyre nehezebben leplezhetővé az, hogy a vegyesség kényszeren, nem pedig az érintett közösségek szabad akaratán alapul.

Az RMDSZ tanácsosai mindenesetre kitartottak és sikerült elérniük egy tanácsi határozat elfogadását, melynek alapján 2015-ben létrejöhetett a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium.

A meglepetés a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) részéről érkezett, mely idén novemberben vizsgálatot indított Ştefan Someşan tanfelügyelő és az új középiskola igazgatója, Tamási Zsolt ellen, akiket azzal vádol, hogy állítólag tudatosan figyelmen kívül hagyták a bukaresti Oktatási Minisztérium engedélyének hiányát. Ez villámcsapásként hatott. A magyarok a múlt hét végén Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön tüntetéseket szerveztek, az RMDSZ vezetői pedig azt állították, hogy

a DNA vizsgálata a politikai megfélemlítés egyik formája.

Ezzel szemben a román pártok helyi szervezetei különbözőképpen határolódtak el tőlük: a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) a DNA pártjára állt, a magyar középiskola bezárását is követelte; a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) pedig, mely már 2014-ben is a helyi tanácsi határozat ellen szavazott, az RMDSZ-szel vállalt cinkossággal vádolta az (akkoriban demokrata-liberális) liberálisokat, azt állítva, hogy a helyzetért teljes mértékben a tanácsosok hibásak, nem a letartóztatott tanfelügyelő. Végül a sajtó egy része azt állítja, hogy a magyarok fiktív etnikai üldözésre hivatkozva a korrupt vezetőiket védelmezik a DNA-val szemben.

Ebben a zavaros helyzetben a román politika felől egyetlen világos és racionális hang hallatszott, Dan Maşcáé, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja (POL) elnökéé: „A Szabad Emberek Pártja – mondta – elismeri a Római Katolikus Egyház jogát arra, hogy törvényesen létrehozhasson saját felekezeti középiskolát Marosvásárhelyen, a tulajdonát képező épületekben. Az Unirea Főgimnázium és más iskolák oktatási helyiségeinek kérdését egy modern, XXI. századi szinten felszerelt iskolai kampusz megépítésével látjuk megoldhatónak” (www.zi-de-zi.ro).

Valójában ez az igazi kérdés:

joguk van-e a magyaroknak (újra) létrehozniuk egy saját iskolát egy olyan épületben, mely történelmi örökségként őket illeti?

A többi csak részletkérdés. Ha elismerik ezt a jogukat, akkor az Oktatási Minisztérium engedélyének ügye egyszerű adminisztratív részletkérdéssé válik, ha pedig nem ismerik ezt el, akkor nem igazságügyi, hanem politikai természetű gonddal állunk szemben. A korrupcióellenes ügyészeknek nincs semmi keresnivalójuk ebben az ügyben, csakis akkor, ha egy kimondatlan politikai döntés végrehajtói. Egy iskola létrehozási módjának vizsgálata annak elismerését jelenti, hogy a törvény bizonyos akadályokat gördít egy ilyenfajta kezdeményezés elé és hogy valaki – titokban – úgy döntött, a korlátozóbb értelmezést alkalmazza.

Ilyen esetben viszont a kormány és az Elnöki Hivatal nem maradhat csöndben és nem lehet közömbös, az igazságügy (valójában csak a bírókra vonatkozó) függetlenségét használva alibiként, mert ezzel egy elnyomó politikában vesznek részt.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.