A BBTE tudós rektora vonzó mesét mond Erdélyről meg a nagy egyesülésről

Ioan-Aurel Pop akadémikus, professzor és doktor, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektora szerdán (február 27-én – a szerk.) megjelent a marosvásárhelyi Közigazgatási Palota Nagytermében, hogy – röviden – megosszon velünk egy momentumot, melyet a történész egy magával ragadó történetbe ágyazott bele. És elég sokan voltunk erre kíváncsiak. A kolozsvári akadémikus a Maros Megyei Kormánymegbízotti Hivatal és a Maros megyei Művelődési Igazgatóság képviselőinek meghívására érkezett.

A Ioan-Aurel Pop akadémikus professzor doktor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora által tartott, A Nagy Egyesülés és Románia szomszédai című konferencia filozofikus-irodalmi hangvétellel kezdődött, rövid értékelésekkel arról, hogy mit jelent a múlt, a történészek kutatásának tárgya. „A múlt még csak nem is múlt, a múlt a múltban élt emberek élete”, mondta Faulkner, ami teljesen más dolog, szögezte le már az elején az akadémikus. Aki semmibe veszi a múltat, az életet veszi semmibe, folytatta Ioan-A. Pop professzor, úgy értékelve, hogy ezen a világon a múlt az egyetlen biztos időbeli dimenzió. Innen, a múltnak az időtengely fontossági piramisának csúcsára helyezésétől folytatódott az előadás a Nagy Egyesülés Aktusa felé.

„Románia nem 100 éve létezik, Románia 100 évvel ezelőtt újra egésszé vált.

Ez rendkívüli dolog volt, csak a románoknak sikerült ezt elérniük. Ha nem a románok, akkor ki hajtotta ezt végre? Nem, nem volt rendkívüli dolog, de mi – néha – szeretjük kidomborítani a román kivételességet. Igaz, hogy nem jó, hanem rossz irányban, vagyis önostorozásként. (…) Emlékeztetem önöket, hogy 1918-ban voltak újra egésszé váló államok és olyan államok, melyek eltűntek Európa térképéről és újra megjelentek, valamint államok, melyek sohasem léteztek Európa politikai térképén és létrejöttek”, hangsúlyozta ki az akadémikus. Lengyelország 150 évre eltűnt és Nagy-Romániával, Lettországgal, Észtországgal és Litvániával jelent meg újra, mely országok korábban nem léteztek, de akkor létrejöttek, ilyen formában sohasem létezett országokkal, Csehszlovákiával és Jugoszláviával, Ausztriával és Magyarországgal együtt. „Ami az első világháború után hátramaradt, az Európa stabil architektúrája”, véli dr. Ioan Aurel Pop professzor.

Ki alkotta meg Romániát?

Erre a kérdésre az idők folyamán többfajta válasz érkezett. A Nagyhatalmak, a szláv szomszédok, a szerencse… De vajon a románoknak semmi hozzájárulásuk sem volt?

„Erdélyben már 1700-ban elindult egy emancipációs mozgalom, mely nem volt sem véletlen, nem szállt alá sem az Égből és nem fog a semmiben eltűnni. Ezt az emancipációs mozgalmat nagy bölcsességgel gondolták ki. Egyesek azt fogják kérdezni, hogy miként lehetett elit nélkül végrehajtani. Igaz, hogy az erdélyi románoknak nem volt vezető elitjük, mely részt vehetett volna az ország politikai életében, mert ezt törvényben tiltották meg neki.

A románok nem vehettek részt törvény alapján a hatalomban, mert nem ismerték el őket natio-nak – nemzetnek.

De mivel ez nem állt a rendelkezésükre, másképp boldogultak, mert egy nemzet nem létezhet elit nélkül. És a románok rendelkeztek klerikális elittel, a két román egyház – az ortodox és a görög-katolikus – részéről. És ennek az elitnek a birtokában voltak vezetőik, és vezetők birtokában megvilágosultak azokon az utakon, melyek az igaz utak voltak”, érvelt az akadémikus.

Ezeknek a „megvilágosítóknak” köszönhetően, akik részt vettek a falusi románok képzésében is, az akadémikus állítása szerint Erdélyben fejlettebb emancipációs mozgalom volt, mint Bukovina és Besszarábia történelmi tartományokban.

„Először is, ezek a tartományok későn kerültek idegenek uralma alá és nem rendelkeztek egy idegen hatalom uralma alatti túlélés gyakorlatával, míg az erdélyiek csaknem 1000 év alatt megtanulták, és képesek voltak életüket irányítani idegen uralom alatt, ezért nekik volt a legerősebb nemzeti emancipációs mozgalmuk az 1918-ban egyesült összes tartomány közül”, magyarázta prof. dr. Ioan-Aurel Pop.

A nemzetállam eszméje…

A Román Királyság területe 1914-ben 137.000 négyzetkilométer volt, lakosai száma 7 millió, akkoriban Európa középhatalmának tartották. De a románok több mint fele, nevezetesen 7,5 millió Románián kívül élt.

„Ez a helyzet természetesen nem maradhatott így, mert időközben annyira felerősödtek a nemzeti emancipációs mozgalmak, hogy – nemcsak nálunk – ezeknek az anomáliáknak a kijavítása felé tendáltak, és e tekintetben a legprogresszívabb eszme már a XIX. század óta, melyet a Nemzetiségek Évszázadának neveztek, a következő volt: Minden népnek rendelkeznie saját állammal. (…) A románok emiatt bajba kerültek, mert a románok csak 7 millió főjük számára rendelkeztek saját állammal a csaknem 15 millióból, ahányan voltak. De ugyanez volt a helyzet a lengyelekkel, az észtekkel, a litvánokkal, a lettekkel, a csehekkel, a szlovákokkal, a horvátokkal, nemcsak velünk. És akkor az összes nép pezsgésnek, forrásnak indult, hogy méretüknek megfelelő nemzetállamokat hozzanak létre”, folytatta a Nagy Egyesülés meséjét a professzor.

Csakhogy a népek kevertek voltak és nehéz volt mindenki számára megfelelő határokat megállapítani, ebből következtek aztán – érthető módon – a gondok. De az akkor adódó megoldás a nagy birodalmak – a mi térségünkben az Oszmán Birodalom, a Cári Birodalom, az Osztrák-Magyar Birodalom – felbomlása és a nemzetállamok létrehozása volt. „1918-ban értük el a végkifejletet és valóban, esélyünk is adódott és szerencsénk is volt. Senki sem képzelhette el, még akkor sem, ha mindenki azt akarta, hogy a háború végén egyrészt Besszarábiát és Bukovinát, másrészt pedig Erdélyt is megkaphatjuk”, hangsúlyozta ki az akadémikus.

Hogyan értünk el mindent?

Az Országtanács, a besszarábiai románokat, ukránokat, zsidókat, oroszokat képviselő, demokratikusan megválasztott szerv 1917-ben kikiáltotta a Demokratikus és Független Moldovai Köztársaságot, 1918 március 27-én/április 9-én pedig, nem egyhangúlag, de nagy többséggel Besszarábia egyesüléséről döntött Romániával. Egy besszarábiai küldöttség Jászvásárra (Iaşi) utazott, ahol Ferdinánd király, Románia kormánya és Parlamentje tartózkodott, ugyanis Bukarest német megszállás alatt volt, bemutatták a dokumentumokat, majd törvény született az egyesülés elfogadásáról. Ezt követte Bukovina egyesülése Romániával.Bukovina Általános Kongresszusa november 15-én/28-án, Csarnócán (Cernăuţi, Csernyivci) úgy döntött, szintén nem egyhangúlag, hogy Bukovina egyesül Romániával.

Erdélyben zajlott a legkidolgozottabb demokratikus folyamat, állítja prof. dr. Ioan-Aurel Pop akadémikus, mert tudták, milyen sokan vitatják majd innen.

„Alulról felfele történt a küldöttek kiválasztása és megválasztása, az 1228 dokumentumokkal – megbízásoknak nevezték – ellátott küldöttnek a gyulafehérvári szavazási terembe belépve bizonyítania kellett, hogy kicsoda és kinek a nevében érkezett. (…)

Erdély Romániával való egyesülése törvényes keretek között történt.

Persze, hogy nem vettek részt a kisebbségek, mert Erdélyben ez nagyon nehéz volt, egyesek hallani sem akartak erről, nem volt mód odahozni őket, de betartották a demokrácia elvét, ugyanis a románok adták a lakosság kétharmadát, a többség a demokrácia akkori elvei szerint döntött az Egyesülésről. Amit akkor nem ismertek el. De minden erdélyi magyar kisebbség 1919-ben, 1920-ban, 1921-ben, 1922-ben, mind csatlakozott, a legjelentősebb, a magyar kisebbség kivételével, mely sohasem tett globális elismerési nyilatkozatot”, írta le röviden a professzor az 1918. december 1-i momentumot.

Később a Nagyhatalmak az 1919–1920-as Párizsi Békével ismerték el a kisjenői (Chişinău), csarnócai és gyulafehérvári aktusokat, de nem azért, hogy szívességet tegyenek a románoknak, hanem mert azok megfeleltek a nemzeti önrendelkezés akkori elveinek. Ugyanez történt más népek esetében is. Az Amerikai Egyesült Államok akkori elnökének, Woodrow Wilsonnak nagy szerepe volt az új államok elismerésében.

„Ami akkor, 1918-ban, 1919-ben, 1920-ban történt – véleményem szerint – egy egyensúlyi állapotot bizonyít. A népek akarata és a Nagyhatalmak akarata is az volt, hogy szentesítsék, törvényben szabályozzák azt, amit a népek elhatároztak”, szögezte le prof. dr. Ioan Aurel Pop.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.