Metropol 55 – égig ért az ének és vissza is tért közénk

" target="_blank" rel="noopener">a rock’n roll az nem egy tánc. Hanem életérzés, világnézet, értékrend, kódrendszer, lázadás, pszichoterápia és kapaszkodó az egyre sötétülő kommunista diktatúrában. Ott volt mindez a Kolozsvári Magyar Napokon, kedden este a Bánffy-palota udvarán rendezett Metropol-koncerten is, ahol az akkori fiatalok, a most hetvenes éveiket taposó tisztes öregurak és hölgyek énekelve, táncra perdülve és tapsolva végigbulizták a szünettel együtt két órás eseményt. A többségük valószínűleg ezen az estén tért vissza kicsit fejben és lélekben az 1970-es évekbe, a fiatalságba. Nálam is ezen a estén teljesedett ki a Metropol-sztori, ugyanis most láttam először élőben a „srácokat”, harmincöt évvel azután, hogy először hallottam a zenéjüket. A Metropol induló, 1968-as felállásából csak Virányi Attila basszusgitáros, énekes és zenekarvezető maradt, de Orbán András gitáros, énekes is ötven évvel ezelőtt kezdte metropolos pályafutását. Az ő korosztályuk Trendler József is, bár ő csak 1994-től üti a Metropol Group feliratú dobokat a zenekarban. A jelenlegi felállás fiataljai a gitáros Szász Ferenc és az énekes, gitáros Dobos József, bár ők sem épp mai gyerekek, 1992-től és 1994-től játszanak a Metropollal. Dobos például egy éves volt, amikor a zenekar 1968-ban megalakult, úgyhogy metropolos időszámítással újoncnak számít. Persze lehet azon rugózni, hogy az elhunytak (Ráduly Béla dobos, énekes, Trifán László gitáros, énekes, Elekes Csaba gitáros, Mátza Gyula szövegíró) vagy a többi alapító tag nélkül „igazi-e” még a Metropol, de teljesen fölösleges. A zenekar az 1970-80-as években kiadott négy nagylemezt (egyet magyar nyelven, a többit csak románul lehetett), ezzel pedig a Metropol nem csak az első, hanem a legtermékenyebb 1989 előtti romániai magyar rockzenekar. Ezt az örökséget pedig valószínűleg addigi viszik tovább, amíg képesek lesznek felmenni a színpadra. A zenekar lényegében még az 1980-as évek végén megszűnt, azóta csak jubileumi alkalmakon állnak össze pár koncert erejéig, ezt viszont rendszeresen megteszik, emlékkoncertek, a 40 éves, 50 éves és a jelenlegi, 55 éves jubileumi év alkalmával. És jól teszik, mert a Metropol dalai igazi, hamisítatlan és eredeti rocknóták, amelyek ma is kiválóan működnek koncerten (is). A megszólalás remek volt, az előadásmód feszes és összecsiszolt, a gitárok úgy szóltak, ahogy kellett (lehet-e egyáltalán rossz zenét játszani az Orbán kezében levő Gibson SG-n?). Dobos hangját az Isten is rockzenekarba teremtette, Trendler pedig úgy dobolt, ahogy egy klasszikus rockzenekarban kell. Amikor látja az ember, hogy a színpadon ősz hajú, bajuszú, szakállú, szemüveges öregurak lelkesen tolják a rock’n rollt, akkor megint csak az jut az eszébe, hogy ez bizony nem egy tánc, de nem is csak zene, hanem annál sokkal több. Igaz volt ez Amerikában, ahol ez az egész kultúra született, vagy Angliában, de még inkább igaz volt a kommunista Romániában, ahol – még egy ráadás – magyarok, magyar nyelven csinálták a rockzenét. Többször is eszembe jutott a koncert alatt, hogy ha ezek a zenészek nem Romániában, hanem Los Angelesben vagy Londonban születnek, élnek és tevékenykednek, most talán a Metropolt is a nagy nevek között jegyeznék. Bár ezen is kár töprengeni. Mert akkor a pályájuk talán az égig érhetett volna, de az ének nem biztos. Annak a dalnak (