Most akkor kezdjünk el mi is, romániai magyar négerek, szobrokat döntögetni?

Lassan követni se tudom, épp hol, mikor és kinek a szobrát döntik le (távolíttatják el, festik le) a tolerancia, egyenlőség és haladás szent nevében. Ha úgy tetszik, ez az idei tavasz és nyár multikulturális-globális divatja. A trendszetterek (figyelem, nem kutyafaj!) toleráns, egyenlőségpárti és haladó személyek. Akik valamilyen okból azt képzelik, hogy a jelen csak akkor válik élhetővé, továbbá a jövő elképzelhetővé, ha a múlt, a borzalmakkal terhes történelem felszámoltatik. Persze, itt-ott azért fel is bukkan a sokszínű, örökjelen nyilvános térben egy-egy múltbéli szobor (lásd korábban a Marxé, nemrég pedig a Leniné), de ez csak amolyan zavar a rendszerben. Vagy a legjobb esetben annak bizonyítéka, hogy akad azért a sötét múltban néhány fényes zug.

Na de, hogy a lényegre térjek: mi a fenét kezdjen egy erdélyi magyar személy ezzel a történelemirtó árhullámmal? Hogy picit közelebb kerüljünk a témához, egy kávényi gondolatkísérlet erejéig képzeljük magunkat négereknek. Úgy, ahogy azt Szőcs Kálmán elképzelte, Négernek lenni című versében. Tehát mi, erdélyi magyarok vagyunk a négerek a játékban, a többségi román társadalom pedig a fehérek. Akik, így hozta ez a fránya történelem, bő száz éve csinálják a privilegizált piros-sárga-kék rendet Európa felénk eső végein. Amely rendbe, nem mellesleg, szinte belefogytunk (tulajdonképpen szerencsénk volt, hiszen a szász indiánokat nagyjából kiirtották a fehérek) a fényes kommunista haladás időszakában. Hála Istennek, az az egalitárius kísérlet is megbukott. És az 1989 óta eltelt jó 30 év alatt javult a helyzetünk. Már nem beszélhetünk rendszerszintű rasszizmusról. Vannak Old Shatterhandek, Old Firehandek,

" target="_blank" rel="noopener noreferrer"> Old Mărgelatuk szép számmal, akik a barátaink. Akik kiállnak mellettünk, értünk. Egy részük történelmi alapon (mert hogy függetlenül attól, mit hoztak a vészterhes századok, itt tipródtunk együtt Erdély földjén), mások haladó alapon, egy kalap alá véve bennünket a szexuális és egyéb kisebbségekkel.

Na de nézzük, mit is tehetnénk mi, erdélyi magyar négerek ebben a játékban, ha olyan toleránsak, egyenlőségpártiak és haladók lennénk, mint fejlettebb négertársaink:

1. Nekiállhatnánk döntögetni például Vitéz Mihály szobrait szerte a vidéken. Mert hát magyarokat gyilkolászott halomra. Az mellékes, hogy nem csak. És az uralkodó nemzeti mítosz szerint leigázta Erdélyt. Hát halló, ki az a picit is tudatos erdélyi magyar néger, aki e magyar vérben tökig gázoló tömeggyilkos szobrának láttán ne ragadna kötelet? És a sor hosszan folytatható lenne.

2. Elkezdhetnénk követelni, hogy a mioritikus haza minden oktatási intézményében vezessék be a kötelező magyarnéger-kvótát. Mert az mégis felháborító, hogy vannak olyan óvodák, iskolák, egyetemek Romániában, ahol egyetlen magyar néger sem teljesít közszolgálatot!

3. Ugyanezzel a követeléssel élhetnénk például a hazai filmgyártás terén is. Persze, amint jeleztem, vannak olyan, látszólag nyitott romániai fehér szakmabeliek, akik ezt maguktól megtették, megteszik, vagyis foglalkoztatnak romániai magyar néger színészeket, filmes szakembereket produkcióikban. De mi ez, ha nem egy privilegizált helyzetből érkező gesztus, afféle leereszkedő, vagyis megalázó tett, amellyel lényegében nem csinálnak mást, mint hogy megerősítik a rendszer intim részét képező rasszista viszonyulást? Kötelező kvótát, de azonnal! Minden román filmben foglalkoztassanak két romániai magyar néger színészt (egy nőt, egy férfit, persze itt baj lesz, mert az LGBT-jogok továbbra is sérülhetnek), illetve négy szakembert. Minimum!

4. Tekintsük most a települések, utcák, természeti és egyéb objektumok elnevezését. Mindenütt (ahol épp van, épp nem festették le) a romániai magyar néger elnevezés a romániai román fehér alatt található a táblákon. Hát nem iszonyúan megalázó helyzet? Milyen privilégium alapján áll fenn ez a status quo? Követelhetnénk, hogy azonnal helyezzék minimum egymás mellé a feliratokat! De abba is belemegyünk, hogy például egy hétig a néger felirat legyen felül, egy hétig meg a fehér. Ami még elengedhetetlen az egyenlőség szempontjából: ha egy romániai magyar néger például Moldvába látogat, nem is tud mit kezdeni a sok egzotikus elnevezéssel. Követelhetjük tehát azt is, hogy Románia minden településének, utcájának, természeti és egyéb objektumának adjanak néger nevet is. Hogy miért? A válasz egyszerű: amerikai néger sorstársainkkal ellentétben nekünk, romániai magyar négereknek sikerült valahogy megőriznünk a saját anyanyelvünket.

5. Végül, persze nem utolsósorban, létrehozhatnánk a MNAZ-t, vagyis a Magyar Néger Autonóm Zónát. De nem ám pár háztömbnyit, dehogy! Mondjuk, kezdhetnénk egy megyényi földdel. Aztán szépen kiterjeszthetnénk a határokat addig, amíg elérjük az egalitarista mérce szerint megállapított mértéket.

A gondolatkísérletet lehetne folytatni, de megállok. És felteszem azt a rendkívül költői kérdést, hogy vajon miért nem élünk ezekkel a lehetőségekkel mi, romániai magyar négerek? Hát azért, mert múltban rekedt, izolacionista, szegregacionista, bezárkózista, intoleránsista, antiegalitarista, elmaradásista, törzsista banda vagyunk.