Az elmúlt több mint harminc év során már megszokhattuk azt a politikai jelenséget, amelyben a román pártok mindig az aktuális érdekükhöz igazítják az RMDSZ-hez vagy az erdélyi magyarsághoz való viszonyulásukat. Ha a szavazatszerzés, zsarolás vagy a nacionalista románok megszólítása volt a cél, akkor egy percig sem haboztak kijátszani a magyar kártyát, ha viszont akartak valamit, akkor
Hasonló műveletet láttunk már a PSD-től, a PNL-től, meg gyakorlatilag minden román párttól, és most erre az útra látszik lépni az AUR is, mely megalakulása óta az idegen- és magyar-gyűlölet soha ki nem alvó parázsából, és a focihuligánokkal megtámogatott úzvölgyi hőzöngés hajtóerejéből kalapálta össze rekord idő alatt a parlament negyedik legerősebb pártját. Újabban a járványtagadással emeli a tétet, felismerve az abban rejlő kiaknázatlan lehetőséget, hogy egyetlen román párt sem vállalta fel nyíltan egy hangos kisebbség képviseletét. Azokról van szó, akik ellenzik az oltást, nem hisznek a járványban és a maszkviselésben, vagy csak elégedetlenek a kormány járványkezelésével.
A mostani viszonyok közepette, amikor a járványhívők és járványtagadók megkülönböztetésével egy újfajta többség-kisebbség-konfiguráció alakult ki, könnyű népszerűségre szert tenni (erre gyúrt az a nagyváradi influenszer-doktornő is, aki szerint az orvosok gyilkolják a covidosokat – ez is megérne pár keresetlen szót). Mivel jelenleg
ráadásul a járványtagadók táborát az erdélyi magyarokkal is lehet bővíteni, így az AUR is barátságos hangnemre váltott.
Alibit is talált: az ukrajnai kisebbségek szabadságjogainak védelmét, melyben Magyarország és Románia egyformán érdekelt. Nem is olyan rég még az RMDSZ feloszlatása mellett kardoskodtak, alkotmányt módosítottak volna az etnikai alapú politikai pártok betiltásáért, most barátilag fordulnak a magyar érdekképviseleti szervezet felé, miközben Magyarország modellértékű határon túli kisebbségvédelmi politikáját ajnározzák. Az alaphangot Claudiu Târziu, az AUR szenátora adta meg, akinek a szavait érdemes szó szerint idézni.
Részletkérdés, hogy a sorok között az olvasható ki, hogy valójában az RMDSZ kezdeményezte a párbeszédet, valószínűleg ez is csak blöff: a magyar szövetség máris jelezte, hogy
Nem teszünk úgy, mintha meglepődtünk volna – a román politika csak látszólag van tele meglepetésekkel – de azt azért szögezzük le, hogy egyetlen párt sem lehet hiteles, mely kisebbségvédelmi szerepkörben tetszeleg, és pont azzal a kisességvédelmi szervezettel bratyizna, melyet korábban még eltörölt volna a romániai pártok palettájáról, ráadásul mindezt a műveletet arra használná fel, hogy szimpatizánsokat gyűjtsön a korábban nyíltan gyűlölt kisebbség tagjai közül. Ki az, aki ezt a maszlagot beveszi?
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Első fokon precedens nélküli ítélet született a herkulesfürdői műemlékek újraállamosításáról. Ötvös Koppány Bulcsú kulturális államtitkárt kérdeztük a minisztérium terveiről, akadályokról és a világörökségi címhez vezető útról.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.