Egy visítva haldokló disznó hangja tépte ki az ágyból csütörtökön a tömbházlakókat valahol Bukaresttől két lépésre, a Popești-Leordeni nevű településen, ahol egy ünnepre készülő tréninges csapat úgy döntött, a rendszerváltás előtti időket megidézve egy lakótelepi parkolóban gyilkolja meg Dezsőkét, mert minek cipelni összevissza. S különben is csak egy állat, jön az ünnep, valamit fel kell dobni az asztalra.
A hagyományőrzők hajnalban estek neki szegénynek – ahogy Bödőcs mondta, biztosan azért kell olyan korán kezdeni a disznóvágást, mert akkor még alszik a Greenpeace –, s már a pörzsölődő szőr illata járta át a panelcsokrot, amikor egy idegesebb tömbházlakó úgy döntött, lefilmezi a munkacsoportot és belerakja az internetbe, hátha a rendőrség majd kiszáll és jól megcseszi őket.
Akik a rendszerváltás előtt születtek és tömbházban nőttek fel (mint jómagam), igen jól tudják, hogy a térképnek ezen a részén az ilyesfajta élmények pontosan úgy hozzátartoztak az ünnepre való készülődéshez és az ünnephez, mint mondjuk a petárdázás.
Még mindig tisztán él az emlékezetemben, ahogy a 80-as évek végén, december huszonvalahányadikán azt kellett hallgatni, amint öt-hat szomszéd egyszerre porolja a szőnyeget a hóban, a tömbházakkal körülvett játszótér közepén, hogy visszhangozzék ügyesen, közben valahol, talán egy utcával odébb egy jó kövér Dezsőke épp az utolsókat visította, s ezt a csodálatos ünnepi zajmasszát még kiegészítették azok, akik kínkeservesen próbálták begyújtani a Škodát vagy a Daciát a reggeli mínuszokban.
Mert ezen az Istenáldotta környéken a szent ünnepre nem csupán harangszóval, angyalkának öltözött gyerekek énekével és száncsengővel készültünk, volt még ott muzsika elég.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.