Kis politikai anziksz a jelenből: a magyaroknak kuss, Románia sikoltozhat kedvére

Olvasom, hogy a derék Titus Corlățean (PSD-s szenátor, ex-külügyér) aggódik. Fel is kapom a fejem: nocsak, hát most épp miért szorong a jó honatya? Ugye, kicsit korábban azért aggódott, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter machinációi nyomán Klaus Ionopotchivanoc álkisebbségi államelnök nem hirdette ki az egyébként épp Corlățean mester által kezdeményezett „nemzetmentő” Trianon-törvényt. Nos, most épp azért aggódik, hogy a tervezett ukrán közigazgatási reform során, a területi-adminisztratív határmódosítások következtében felhígul az ukrajnai román közösség aránya. Vagyis: ahol a románok eddig többségben voltak, a jövőben döntő kisebbségben lesznek. Ami érthető módon aggályos. Mi, magyarok pont ilyen jól értjük ezt, hiszen ha az ukránok végrehajtják a reformot, az ukrajnai magyar közösség is megy ugyanabba a híg levesbe. Szóval, jogos az aggodalom. És jogos az a burkolt fenyegetés is, hogy amennyiben a román és ukrán külügyminiszterek hamarosan sorra kerülő találkozóján nem sikerül kölcsönösen elfogadható megoldást találni, Románia készen áll a harcra, hiszen, miként Magyarországnak, Romániának is kötelessége megvédeni az országhatárokon kívül rekedt román közösségeket. Korrekt! Az igaz, hogy Corlățean úr beszédében annyiszor használja a szuverén szót, mikor Ukrajna azon jogáról beszél, hogy területi adminisztratív módosításokat hajtson végre, hogy az felér egy alapos bakancscsókkal, térden! De ez csak amolyan apró fanarióta nüansz. Ami igazán csodálatra (és elmegyógyászi vizsgálatra) méltó: Corlățean úr (és társai) amnéziája. Mert miközben a határokon átnyúló nemzet pallosát lengeti Ukrajna felé, megfeledkezik arról, hogyan reagáltak a mioritikus vezérek arra a számtalan próbálkozásra, amelyet a romániai magyar közösség tett annak érdekében, hogy a lassan száz évnek tűnő bő évtized alatt benyújtott különböző regionalizálási tervek értelmében meggátolja ugyanezt a folyamatot Romániában. És mintha az is törlődött volna a derék szenátor memóriájából, milyen szájhabzó vehemenciával hőzöngött minden román vezér, ahányszor a magyar kormány valamit (bármit) lépett a jelenlegi román határokon belül rekedt magyar közösség érdekében. Röviden összefoglalva: a romániai magyaroknak kuss! Magyarország meg ne pofázzon bele a szabad, szuverén, független, egységes és oszthatatlan Isten anyjának virágoskertjének házirendjébe. Há’ hogy képzeli, mi van itt, császárság és királyság? Románia viszont 6000 watton sikoltozhat a határokon átívelő nemzet szent nevében, ha éppen úgy hozza a politikai sors szele.