Hiába csillog a minisztériumi jéghegyek csúcsain a friss hó, ha alatta nem olvad az apparátus jege

Kísértet járja be Romániát! Az eufória kísértete! 1989 decemberében még nem volt hazajáró lélek. Lüktetett bennünk, amint az utcákon, tereken ölelgettünk bárkit, aki szembejött. Aztán az eltelt 30 év alatt szépen meghótt az eufória. Annyiszor örömködtünk teljesen fölöslegesen. Na de az ember irracionális lény is. És újra meg újra örül, noha tudja a fejével, hogy a medve még viseli a bőrét. Ez van most is. A Dragnea-Dăncila-PSD klikk, úgymond, lelépett a világot jelentő kormánydeszkákról. Megvan az új kormány, láthattuk az új minisztereket, amint éppen besétálnak a sikerrel ostromlott várakba. És akkor most nézünk: mi lesz? Mikor kezd kolbászosodni a kerítés? Mikor jön a várva várt béremelés-eső az égből? De gondoljunk kicsit bele: egy frissen landoló miniszter mindig tájékozatlan, még akkor is, ha történetesen vágja a szakmát. Hát még ha soha életében nem szagolt minisztériumot. Szóval kicsit néz, mint borjú a kapura. Persze, ott vannak a tanácsosai. A pretoriánus gárdája. Akik valóban vágják a szakmát (?), függetlenek (??) és megvesztegethetetlenek (???). Ők védik a szanaszét burjánzó minisztériumi ügyek meteoresőjében fejét kapkodó főnököt a széteséstől. Szóval, ez a jéghegy csúcsa. Szép, új (hellyel-közzel), reménykeltő. Na de mi van a jéghegy csúcsa alatt? Az úgynevezett minisztériumi apparátus. Emberek tucatjai, akik a jéghegyet alkotják. Akik nélkül nincs csúcs. Egyesek még a Ceaușescu-éra óta ott ücsörögnek valamelyik irodában. Többségük a leváltott kormány szolgálatában állt. Sőt, a leváltott kormány pártja rakta oda őket. Sőt, menesztés előtt a PSD-kormány még igyekezett bedeszantolni egy jó nagy csapatot (nyilván nem ellenzékieket), akit ahova tudott. És akkor képzeljük el: megérkezik a frissen vasalt miniszter, pretoriánus tanácsosainak gyűrűjében. És a bebetonozott apparátus szépen fogadja. És aztán elkezdődik: a lassú víz partot mos. Csak egyetlen példát mondok: emlékeznek még egy bizonyos Adrian Curaj úrra? Annak idején nevetgéltünk, mert a család neve bátorságot jelent. Bátorság úr a Cioloș-kormány tanügyminisztere volt. És tényleg bátran viselkedett. Valóban független tanácsosokkal vette magát körül. Akik valóban igyekeztek lebeszélni vezérüket az eszement oktatási tervezetekről. De Bátorság úr végül mégis az apparátusra hallgatott. És ezért van (többek között) ma is a hetedikes diákoknak 34-36 tanórájuk hetente. Szóval, persze, örüljünk. Felhőtlenül, irracionálisan. Csak ne higgyük, hogy csoda történik. Még akkor is, ha ezek az új miniszterek is szeretnék.