Kies hazánk pillanatnyi oktatási minisztere feljajdult. Megint. De megint nem a brutálisan rossz munka miatt, amelyet ő és (tisztelet a fehér hollóknak) az összes posztkommunista elődje végzett a bársonyszékben. Drága miniszterünk épp azért jajong, hogy milyen kevesen érettségiznek idén nyáron. Mert hát tessék nézni, 2008-ban például 225 000 nebuló futott neki a próbáknak, most pedig csak 126 000. Jó, demográfiai szempontból ez a szinte százezres különbség érthető. Az idei tanév elején egyszerűen kevesebb végzős szerepelt a hivatalos lajstromokon: 151 906. Szomorú, ingatja a fejét a miniszter úr, fogy a nép, a román, a magyar, a szász, a mindenki. De hát erről ő nem tehet, ugye. Van tehát egy éppen érvényes, nagyon tapintható különbség: a 151 906 végzősből 126 454-en iratkoztak be az érettségire. Végezzük el a kivonást: az eredmény 25 452. Ha ehhez hozzácsapjuk azt, hogy az érettségire jelentkezők közt van 15 125 olyan ember is, aki korábbi években végzett és különböző okok miatt nem érettségizett le, a számítást így kell módosítani: 151 906 – (126 454 – 15 125). És az új eredmény szinte kétszer olyan szomorú: 40 577. Ennyi idén végzett ember nem érettségizik le. Vegyünk egy átlagos létszámú osztályt – és ne valami ideális létszámot, mert tudjuk, a valóság nem ideális: például legyen ez a létszám 30. Kerekítve kijön, hogy 1353 osztálynyi végzős marad érettségi diploma nélkül. A miniszter úr azt is szokta mondogatni, mikor épp jajong, hogy mindezért a pandémia a hibás. Mert... azért, bonyolult dolog ez. Értem én, a világjárvány nem tett jót az oktatás színvonalának sem. Na de mondom, halkan: ha magasabb lett volna az a nyavalyás színvonal, lett volna hova süllyedni. Na de mit tesznek az ország vezérei? Az akkor épp maszkos román kormány (fölötte a nemzet rajongva imádott álkisebbségi államenöke, aki szintén tanár meg tanfelügyelő volt, mielőtt semmitmondó álállamférfivá avatta volna a kétségbeesett szavazópolgári bizalom) készen állt a varázspálcás megoldással: 2021-ben vízre eresztette a Felkészült Románia (România educată) című bullshitet programot (és a kivételezett jóemberek azóta is vígan konferenciázgatnak a nagy tervvel kapcsosan). Amely pont annyira üres, mint a Mary Celeste nevű kísértethajó egy viharos éjjelen. Közben azt üzenik nekünk a kormánybölcsek minden csatornán: kiváló közoktatásunk van, né, mennyi remek diák, olimpikon, zseni, integráció, inklúzió, meditáció, levitáció... Na, hát ennek nagyon örvendek, mint minden maszlagnak. Egy dolognak azért tényleg: kalapot le minden tanító, tanár előtt, aki ebben a nyárban-húsz-napos-hullaként bűzlő rendszerben teszi a dolgát. Annak viszont nem tudok örvendeni, hogy ha ez a közoktatási rendszer továbbra is így oszladozik, hamarosan (jó matekes perc alatt ki is tudja számolni, mennyi idő múlva) be lehet rekeszteni az érettségit. Sőt, a közoktatást is. És akkor majd kezdődik a szép új világ.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.