Elképzelhető, hogy vannak olyan olvasóink, akiknek álmatlan éjszakákat okoz a közelgő államelnök-választás, mert még mindig nem döntötték el, melyik jelöltnek adományozzák a voksukat (oké, legalábbis a második fordulóban – ha lesz –, mert az elsőben, mint tudjuk, minden rendes magyar ember…), de szeretnének élni állampolgári jogukkal.
Nos, a bizonytalankodóknak segít a votulmeu.com nevű oldal, ahol egy viszonylag rövid, a politika szinte minden fontosabb területére kiterjedő teszt kitöltésével visszajelzést kaphatnak arról, a mérhető támogatottsággal rendelkező romániai elnökjelöltek közül melyiknek/melyikeknek a nézeteihez állnak legközelebb (és kitől állnak legtávolabb, persze). A különböző területek (gazdaságpolitika, társadalom- és kultúrpolitika, bel- és külpolitika) között súlyozni is lehet, attól függően, mennyire tekinti hangsúlyosnak a válaszoló egyiket-másikat.
Az online kvízek és hasonlók nagy rajongójaként természetesen én is kitöltöttem a tesztet. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, annyit elárulhatok, hogy az eredményeim alapján tényleg Kelemen Hunor–Theodor Paleologu-döntő lenne. Node ha mégse az lesz…?
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.