Felkérem szeretettel Ionopot meg Ciucă urakat, legyenek igazi kisebbségiek!

Lehangoló az a verejtékbe áztatott igyekezet, amellyel Isten anyja virágoskertjének (értsd, a százpár éves Románia) két legfőbb politikai mamlasza, Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök és Nicolae Ciucă miniszterelnökké vetkőztetett katonatiszt bizonygatta a múlt hét végén, hogy a mioritikus haza nem csak a románok, de az itt élő kisebbségi közösségek számára is igazi paradicsomi liget, ahol bió az élet, euró a színvonal... és ez csak a sokszínű, toleranciával és egyetértéssel gazdagon díszített multikulturális pátriaszékház sziklaszilárd alapja. Még lehangolóbb, hogy képesek voltak ismét mantrázni: ők tegnap is megvédték, ma is megvédik, holnap is meg fogják védeni a kisebbségek jogait. Na, hát ettől kirázott a hideg, mert ha úgy védik a jogaimat (meg az Önökét, kedves kisebbségi Olvasók), ahogy eddig, akkor már elnézést, cseszhetjük. Ugyanis az ő tolluk vonásával kellett volna szavatolni azt a sok bölcsit, óvodát, iskolát, egy-egy felsőoktatási és kulturális intézményt, kétnyelvűséget (nem lakossági számarány szerint, domnilor, hanem a hangoztatott sokszínűség és tolerancia nevében bárhol, ahol kisebbségi közösségek élnek az ország területén), amelyből nem lett semmi, a szokásos blablán kívül. Ja, hogy a magyar állam megtette? Nem szép dolog ilyen otrombán beleszólni egy másik ország belügyeibe, csóválja a fejét az álszász meg az álkisebbségimádó. El a kezekkel a nemzetiségeinkről! Mi majd jól elintézzük megvédjük őket! És különben is: kész tény, hogy a trikolór tájon nincs kit óvni. Mindenki meg van óvva, tetszünk értve lenni? Jó, hát ha annyira óvnak bennünket, akkor lenne egy ajánlatom e két hős számára: felkérem tisztelettel Ionopot meg Ciucă urakat, legyenek egy ideig, mondjuk jövő nyárig igazi kisebbségiek. Egész pontosan magyarok, akik ragaszkodnak az identitásukhoz, kultúrájukhoz, anyanyelvükhöz, vallásukhoz, nemzetiségi közösségükhöz. Az álkisebbségi államelnök legyen például Jánosi Miklós szebeni történelemtanár, a tábornok úr pedig Csuka Miklós máramarosszigeti szabómester. Na, és akkor majd lehet fogadásokat kötni: vajon tapsikolni fog Jánosi úr és Csuka úr a hazai kisebbségi jólétnek? Vagy esetleg sikoltozva menekülnek Magyarországra a hazai kisebbségvédelem okozta kulturális sokk hatására? Vagy (ez a legvalószínűbb) könyörögve kérik a mindenható Dumnyezót, ne ostorozza őket tovább, hadd legyenek újra azok, akik: kisebbségvédelmi frázisokat öblögető díszszászok, díszrománok.