// 2026. január 18., vasárnap // Piroska
MTímea MTímea

Egy olyan országban élünk, ahol a kismamáknak addig jár új párna a kórházban, míg egy politikus a közelben van

// HIRDETÉS

Lőtér

Szerző: MTímea
2019. november 04., 17:20

Bejárta a sajtót a hétvégén a fotó, amelyiken Viorica Dăncilă államfőjelölt és Sorina Pintea, most már csak volt egészségügyi miniszter újszülötteket ölelget Focșani egyik kórházában. Önmagában már az is visszataszító, ha egy kampányoló politikus csecsemővel pózol a sajtóban. Hiszen a világba frissen belecsöppent kisbaba nem tiltakozhat az ellen, hogy politikai tőkét kovácsoljanak az ő cukiságából, mint a szintén államfői babérokra törő Dan Barna a kiscicából.

De még csak nem is ez az igazán felháborító Dăncilă és Pintea kórházi látogatása kapcsán – tudjuk jól, a politika természete az már csak ilyen –, hanem az, amivel a kórházban tartózkodó egyik apuka vádolja a kórház vezetőségét. Az ő állítása szerint ugyanis a kismamák addig kaptak új párnákat és takarókat, amíg a két politikus látogatása tartott. Miután távoztak, egyszerűen összeszedték a korábban kiosztogatott ágyneműket. Ráadásul az orvosok úgy engedték be az újszülöttek közelébe a két politikust, hogy azok utcai öltözetben voltak, igaz, egyszer használatos köpenyt is magukra húztak. Nem kell ahhoz orvosnak lenni, hogy tudjuk: egy baba immunrendszere még nagyon gyenge, nem szerencsés kitenni az utcáról érkező embereknek, főleg nem az influenzaszezon kezdetén. Éppen ezért még az apukákat is csak feltételekkel engedik be saját gyermekükhöz… Errefel jön két politikus, akik miután „népfürdőztek” egyet, lazán besétálnak az újszülött osztályra, és senki nem lát ebben semmi kivetnivalót.

Nagy a baj, ha ekkora a felelőtlenség mind az orvosok, mind az állam vezetésére vágyó politikusok részéről. Arról nem is beszélve, hogy a kismamákat is jobban kellene becsülni egy olyan országban, ahol hosszú évek óta folyamatos a népességfogyás.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro