A nyári politikai uborkaszezont egyetlen dolog menti meg témaügyileg: közeleg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szeptemberi tisztújító kongresszusa, s a politikai alakulat két frontembere, Florin Cîțu miniszterelnök és Ludovic Orban (aktuális) pártelnök – A Pályázók – olyan szépen bekapcsolták a sárlövő nagyágyúkat, hogy öröm nézni. Na jó, nem öröm.
Mit számít, hogy a legnagyobb kormányozó szervezetről van szó, amely a felmérésekben hosszú hónapok óta vesztésre áll a nagy rivális Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben? Miféle pártfegyelem, miféle hitelvesztés, miféle emelkedő járványszámok, miféle infláció? Úgy látszik, semmi nem számít most, csak az a bizonyos bársonnyal bevont párttrón, bármit be lehet áldozni.
Ma például az a hír pattant ki a semmiből, hogy
, amit a miniszterelnök azonnal be is ismert. Mondjuk ez is nagy szó, ebben a mioritikus országban elég ritka ezen a szinten, hogy valaki azonnal hamut szórjon a fejére.
Orban nyilván azt állítja, ő erről semmit nem tud, Cîțu pedig gyorsan megjegyezte: roppant érdekes, hogy ez az információ a korábbi választási ciklusokban valahogy nem került elő, és nem is a PSD háza tájáról érkezik, és mit ad Isten, pont a nagy liberális pártelnöki kampány közepén kerül a címlapokra.
Persze az ellenzéki főfejek is egymás után cuppannak rá a témára – Mihai Tudose, a PSD-s exkormányfő már egyenesen nemzetközi bűnözőnek nevezte Cîțut, és a lemondását kérte egy Facebook-bejegyzésben –, mert ezt így szokás csinálni ebben a műfajban. Szóval igaza volt nagyanyámnak, amikor egyszer azt mondta nekem: fiam, mocskos dolog a politika...
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.