Az állampolgár esete a gázzal, az árammal, a szolgáltatóval meg az állammal

Csodás kora délután volt. Hétágra sütött a nap, ráérősen csöpögtek az ereszek az utcában, füttyögtek a feketerigók, pedig télvíz idején nem szokásuk, de ebből is látszik, milyen csodás volt ez a kora délután. Az egyszeri állampolgár leslattyogott a negyedikről a tömbház elé, csak úgy, pólóban, melegítőben, papucsban. Kifizette a házadót, az autóadót, a szmogadót, a véradót, a lázadót, hát most kicsit élvezni akarta a friss levegőt és a fényt. Széles mosollyal ráköszönt a volt szekusra a szomszéd lépcsőházból, pedig tudta, mindenkit feljelent ma is, akire a szabályoktól való elhajlásnak akár csak az árnyéka is rávetül. Lejókutyulimutyulizott egy kacska lábú mopszlit, amelynek akinek jó pár perc kínlódás árán sikerült odakakilni a járda közepére. Elégedetten nyugtázta, hogy az eb gazdája zacskóba dugja kezét és ügyes mozdulattal begyűjti a kakit, bogot hurkol rá, majd a közeli kukába ejti a csomagot. Helyes, gondolta az egyszeri állampolgár. Legyen rend, mert ha rend van, akkor szép az élet. Az idillt egy legalább 2500 köbcentis motor bőgése szaggatta foszlányokra. Egy nagy, fekete autó (BMW, Mercedes, Audi stb.) ugrott fel a járdára, épp az egyszeri állampolgár elé. Fék, stop, ablak le. A kormány mellett egy elegáns úr ült (Prada, Versace, Balenciaga stb.). Jó napot, mondta az úr. Elhoztam a gáz- meg a villanyszámlát. Az egyszeri állampolgár lehajolt az ablakhoz, átvette a két borítékot, feltépte őket és elhűlt. Ilyen sok, kérdezte. Á, nem olyan sok az. De hogy lett ennyi, kérdezett tovább az egyszeri állampolgár. Hát úgy, nevetett a Versace, Gucci, Pierre Cardin stb., hogy az állam nem figyelt oda, amikor szabályozta az energiapiacot. Hagyott egy rést. És tudja, hogy van. Aki a rést meglátja, átbújik rajta az. Na, mennem kell, jó napot, jó fizetést! Az elegáns úr hirtelen előkapott egy pisztolyt és az egyszeri állampolgár homlokának szegezte. De azért ne késsen túl sokat, mert tudja, rés mindig akad. És télen hideg van. Ablak fel, autó helyből százra nyolc másodperc alatt, az egyszeri állampolgár meg leesett állal nézett utána. Ahogy ott állt, újabb 2500 köbcentis motorbőgés törte meg a csendet. Még nagyobb fekete autó (Bugatti, Porsche, Bentley stb.) érkezett, fék stop, ablak le. A kormánynál egy másik elegáns úr ült (Givenchy, Dior, Gucci stb.). Jó napot, polgárom, hát hogy vagyunk, hogy vagyunk? Szarul, kösz, felelte az egyszeri állampolgár. No, hát mi a baj? Az egyszeri állampolgár lehajolt az ablakhoz és mutatta a számlákat. Az elegáns úr homlokára tolta napszemüvegét, ránézett a papírokra, nevetett. Ó, hát csak ennyi a baj, kérdezte. Pont jónak mutatja, édes polgárom, mert én vagyok az állam. És segítek magán! Ó, tényleg, esett le ismét az álla az egyszeri állampolgárnak. És hogyan? Az elegáns úr elővett egy vastagon tömött bukszát. Hát úgy, hogy kifizetem maga helyett a többletet. Jó lesz? Az egyszer állampolgár úgy megörült, hogy meg akarta csókolni az elegáns úr kezét, amit az persze nem hagyott. Mondjuk, áprilisig, folytatta aztán az elegáns úr. Az egyszeri állampolgárban visszahőkölt az öröm. Na és utána? Utána mi lesz? Ó, hát utána meglátjuk. Megoldjuk. Azért van az állam, nem? Hogy maga ne törje ilyesmiken a fejét. Ablak fel… aztán kicsit vissza. Apropó, nem járt erre egy elegáns úr (Prada, Versace, Balenciaga stb.) fekete autóban (BMW, Mercedes, Audi stb.)? Dehogynem, felelte az egyszeri állampolgár. Ő hozta a számlákat. És merre ment? Hát, arra, mutatta az irányt az egyszeri állampolgár. Na, most elkapom! Ablak fel, autó helyből százra hat másodperc alatt. Aztán újra csönd. Az egyszeri állampolgár állt a tömbház előtt, számlákkal kezében. Felnézett a vakító kék égre. A vakító kék égen hatalmas rés nyílt. A résen át hullni kezdett a hó.