Az akadémista elit bátran szót emelt a mocskos száj és az intézményi agresszió ellen. De miért csak most?

Aggodalommal figyelem a botrányt, amely Erdély egész népét ugyan nem érinti, ám az úgynevezett értelmiségi (szűkebben akadémiai) réteget annál inkább. Az történt, hogy egy híres-neves egyetemi professzor, bizonyos Szamosközi István mocskosul káromkodott egy online óra szünetében.

Aggasztó dolog, valóban. Nem biztos, hogy érdemes, hasznos így beszélni. Sem akadémiai körökben, sem máshol. Azonban képmutató lennék, ha nem tenném hozzá: jelentkezzen az az akadémikus (-sta), aki valahol, valamilyen szünetben nem használt csúnya szavakat. Tehát nem annyira magával a káromkodással van baj – hiszen tudjuk, emeltek már káromkodásból katedrálist is – hanem a mocskos, megalázó, lélekbe taposó viselkedéssel. Na mármost, ha ez a valóban mocskos és megalázó és lélekbe taposó viselkedés, ha tetszik, „rendszerszerűvé” válik valaki esetében, a természetes eljárás az (lenne, lett volna), hogy a káromló akadémikus köre szépen (!) megrója az illetőt, aztán esetleg csúnyán aszerint, hogy mik a vonatkozó szabályok az akadémiai játszótéren.

És akkor most fog el igazán az aggodalom: nem ez történt. Hanem az, hogy valaki valahogy rögzítette a cselekményt, a felvétel pedig valahogy kikerült a közösségi hálóra. Bumm, robbant a bűzbomba! Napok óta folyik a pörpatvar, nyilatkozatok, kommentáradat, bírálatok, védőbeszédek, ami tetszik. És akkor: megértem, hogy így borult ki a bili. Hogy miért? Hát azért, mert a mocskos szájú és agresszív tudós akadémista illetékes kollégái nem intézkedtek az ügyben. Mert ha intézkedtek volna, nem borul ki. Zajlott volna az élet a maga medrében.

De tovább is fokozódik az aggodalmam: a nyilvános terekbe kikerült kommentárokból le lehet vonni ezt a következtetést is: Szamosközi „Gyúrjabele” István azóta tolja a mocskos szekeret, mióta akadémista lett. (Persze, közben az is elhangzik, hogy jó szakember. Oké, hát ha az akadémisták mondják, el kell fogadnom. Személyesen nem volt szerencsém ehhez az úrhoz.) Hát akkor kérdezem: ha az akadémista elit évtizedeken át látta, mi történik, sőt, jól ki is pletykálta, miért nem tett valamit az ügyben? Miért nem intézkedett, miért nem sikoltott?

Na de a végén picit azért megnyugodtam: az akadémista elit most aztán tett valamit (értsd, most, hogy tőle teljesen függetlenül kiömlött a mocsok, amiről ő hosszú ideje tudott és esetleg már rég tehetett volna valamit). Hadat üzent a trágárságnak, a mocsoknak, a megalázásnak! Mégpedig úgy, hogy megszövegeztek egy irományt, amelyben tiltakoznak az ilyesmi ellen. Aztán jól aláírták. Aztán ment mindenki kávézni. Az is, aki évtizedek óta tudja, miről van szó, de eddig az ujját se mozdította, pedig megtehette volna. Nos, lehet, hogy akadémista elit körökben ezt bátor kiállásnak nevezik. (Tudjuk, jobb későn, mint soha.) Az én kevésbé akadémista köreimben viszont ezt simán képmutatásnak hívják. B**meg!