A Renew Europe európai parlamenti frakció most már haladár vezére, Románia ex-technokrata miniszterelnöke, Dacian Cioloș szerdán reggel nekiült és írni kezdett egy bejegyzést a Twitteren. Imígyen:
Aztán elégedetten hátradőlt, kért egy habos kávét, belekortyolt, majd folytatta az írást:
Cioloș úr átfutotta a szöveget, csatolta a Renew Europe kérelmét, megnyomta a gombot és ismét hátradőlt.
Na és akkor álljunk meg egy szóra. Én igazán nem értem, miért éppen Magyarország fáj ennek z csókos úrnak. Hiszen ott van mindenek előtt Románia helyreállítási terve, amelyen a brüsszeli funkcik könnyesre röhögték magukat, mielőtt visszaküldték volna, hogy tessék már egy kicsit átnézni, mert ez a terv annyira tré, hogy az már gyanús. Őszig el is halasztották az elbírálást. Hoppá, Cioloș úr, nem kellett volna ezért feljelenteni a román kormányt? A romániai korrupciót már meg sem merem említeni: ha a DNA bármely munkanap reggelén felkel és behunyt szemmel rábök a mioritikus haza térképére, hótt biztos, hogy talál korrupt állami alkalmazottat, gyárvezért, rendőrt, egyebet a helyszínen. Ezért nem kellene visítozni, kedves Cioloș úr?
Persze, azon is csodálkozom, hogy például Bulgária helyreállítási terve kapcsán miért nem dípli konszernezik (mélységesen aggódik) a csókos úr. Oké, lehet, hogy Bulgáriában nagyon nincs korrupció. De az is lehet, hogy Bulgáriában, egye fene, lehet egy kis korrupció, amíg ugyanúgy csókdossa a kék alapon csillagkarikás európai gyűrűt, mint Románia és Cioloș úr.
Közben eltelt egy kis idő és Varga Judit magyar igazságügyi miniszter asszony is jelzett az ügyben. Ő a dpa hírügynökség által (valamivel Cioloș úr előtt) felröppentett hírre reagált mondván, hogy ez egy álhír, dehogy dobta vissza Brüsszel Magyarország helyreállítási tervét. Közben még egy kis idő eltelt, és maga az EB alelnöke, Vera Jourová is kibökte, hogy szó nincs ilyesmiről.
Oké, azt elhiszem, hogy a véresen haladó európai uniós élboly szeretné kiteríteni a lassan örök renitenssé váló Magyarországot. (Mark Rutte holland miniszterelnök fel is tette a költői kérdést: nem kéne Magyarországnak kilépnie az EU-ból? Hadd tegyek fel én is egy költői kérdést: a holland újságíró leterítése után nem kéne Hollandiának is elgondolkodni egy esetleges Dutchxiten?) Tehát bárki, aki Magyarország kiterítésén ügyködik, értelemszerűen jutalommorzsákhoz juthat a nagy uniós asztalnál. Az a gyanúm, hogy a drága jó „européer” és csúcshaladó Dacian Cioloș (aki Saulusból lett Paulus, jelzem, hiszen politikai tevékenységét a magyargyűlölő és vérnackó Vatra Românească szervezetnél, majd a szintén magyargyűlölő és vérnackó Román Nemzeti Egységpártnál kezdte) posztja lényegében erről szól: véresre csókolta ajkait azon a bizonyos gyűrűn. És most reménykedik abban, hogy ölébe hull némi morzsa is.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.