Milyen eszközeink maradnak hát? Tartok tőle, hogy a közös, nyilvános fellépésen túl nem sok más. Egy újabb március 10., amelynek elszántságát a polgármesteri tiltás mellett az újabb MOGYE-s terror is fokozhatja.

Talán csonkig égtek már a gyertyák a számtalan és eredménytelen tüntetésben, felvonulásban... Talán sokan rájöttek, hogy hiába meneteltünk, előbbre mégsem jutottunk.

Emil Boc tavaly március 15-én és augusztus 20-án még magyarul szólt az ünneplőkhöz, nem győzte hangsúlyozni városa multikulturalitásának szépségét, hasznát, de lám, a gyakorlatban mindent megtesz, nehogy otthon érezhesse magát az ötvenezernyi magyar nemzetiségű kolozsvári.

Elena Udrea pisze orrának sűrű mutogatása közben felmerül néhány komoly kérdés is: vajon kit, kiket ránt most magával ő, s ezek között nem lesz-e jelen Traian Băsescu, a nagy pártfogó és mentor, aki az Udrea-ügyön kívül is számos elszámolni való históriával „büszkélkedhet”?

Úgy tűnik, hogy ezt az országot csupa köztörvényes tolvaj, csaló, korrupt és zsaroló igazgatja, kezdve a legmagasabbaktól a legkisebbekig.

Az Európai Unió is vizsgázik, mert ha a román bírák megengedhetik maguknak, hogy megalapozatlanul ítéljenek el magas rangú politikusokat, akkor az unió igazságszolgáltatásával is bajok vannak.

Mközben Kolozsvár magyar lakosságának villámcsődületek, aláírásgyűjtések alkalmával kötelessége kiállni közösség jogaiért, az önkormányzatban és a parlamentben is állandó nyomást kell gyakorolni.

A volt oktatási miniszter, a szociáldemokrata Ecaterina Andronescu a Hagyományos Viselet napját kívánja bevezetni. Ötlete azonban elvetélt – párttársa, a társadalmi párbeszédért felelős egykori miniszter, Aurelia Cristea a Román Népviselet napját rendszeresítené, ami, valljuk be, sokkal hazafiasabb ötlet.

Két RMDSZ-es képviselő pere zárult le. És nem csupán számukra kedvezőtlenül: a magyar érdek­képviselet két évtizede még szilárd, de mára igencsak megrendült erkölcsi hitele tovább vékonyodik tőle, ami a közösségnek sem használ.

Manapság Erdély-szerte gyakran hallom – Klaus Johannis nyomdokain haladva –, ha Romániában élünk, legyünk mi, magyarok is románok. Ezt akarnák elültetni a nép fülébe. Egyelőre szép szóval, de majd megpróbálhatják bilinccsel is.

Mindegyre tapasztalhatjuk, hogy csappan a könyv, az olvasás becsülete, a média, a tévé, a számítógép, a világháló, az okos kütyük tömkelege mind drasztikusabban szorítja ki a nyomtatott szót, képet az életünkből.

Az oktatást nagyon el kellene választani a politikától, mert eddig a tanfelügyelők és az iskolaigazgatók politikusok is voltak, ennek pedig megvan az eredménye.

Sokat tudunk mi, kisebbségbe szorult magyarok a multikulturalizmusról. Tudjuk, hogy a multikulti többnyire egynyelvű, és ez a nyelv mindig a hatalom nyelve.

A decentralizációs javaslat mindkét fél számára jó kompromisszum lehet, sőt a többi ukrajnai kisebbség – így a magyarok és a románok is – profitálhat belőle, ha az orosz fél elfogadja.

A magát multikulturálisnak nevező Kolozsváron továbbra sem engedélyezik a kétnyelvű várostáblák kihelyezését, több tízezer helybeli akaratát semmibe veszik, a civileknek újabb és újabb pereket kell indítaniuk a normalitás meghonosításáért.

Elena Udrea legalább kegyeltje volt a leköszönt államfőnek, s ha minden egyéb, nem is politikai tartalmú pletykáktól eltekintünk, akkor is vizsgálódás tárgya lehet kettejük kapcsolata, s ezáltal Traian Băsescu kötődése ahhoz a maffiózó bandához, amely milliárdokkal karcsúsította a román államkasszát.

A bankok pedig a keleti piacon is lecsaptak a prédára, és a gátlástalanságukról nagyon sokat elárul, hogy a térség országaiban egy kis állam lakosságával felérő számú ember került hitelcsapdába alig egy évtized alatt.